Akadálymentesített magyar szoftver írja újra a nyelvtanulást

Szókincsbővítés nyomkodható memóriakártyákkal, artikulációs videók és vezetett statisztika a már megszerzett tudásról - a Tabello® szoftvere új korszakot nyithat a nyelvoktatásban, ahol már interaktív feladatokkal tanítanak, és a nyelvvizsga témák helyett a nyelvtanuláshoz szükséges négy alapkészség fejlesztésére fókuszálnak.

Kürti Jerry, a Tabello vezetője
Kürti Jerry, a Tabello vezetője
 „Amikor ezt a nyelvoktató platformot kitaláltuk, az volt a cél, hogy különböző tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek taníthassunk idegen nyelveket. A rendszer mögött álló mesterséges intelligencia ugyanis folyamatosan méri a felhasználók nyelvtanulásához szükséges négy alapkészséget, a különböző feladatok megoldása során pedig értékeli, hogy ezek hogyan fejlődtek” – foglalta össze a Tabello lényegét Kürti Jerry, a projekt vezetője, amelyben ötvennél is több, különböző típusú feladattal fejlesztik a hallás és az olvasás utáni szövegértés készségét, illetve az írás- és a beszédkészséget. A szoftvert 2010 óta fejlesztik, mostanra azonban egy kiterjedtebb célközönségű, sajátos nyelvoktató módszerré fejlődött.

Az oldal mára például teljesen akadálymentesítetté vált, hogy a látás- és hallássérültek is könnyen használhassák. A legtöbb tartalom mellé ún. artikulációs videókat ágyaztak be, amelyekhez a hanganyagot egy stúdióban vették fel, és amelynek köszönhetően a tanulási nehézségekkel küzdő felhasználó gyakorlatilag az anyanyelvi beszélők szájáról olvasva tanulhat. Ezek a videók a nagyothallókat is segítik, akik így jobban ki tudják alakítani a hangképzést, miközben a mikrofonba visszamondott feladatoknál egy intonációs görbén ellenőrizhetik, hogy jó hangsúlyt használtak-e az adott mondatnál.

Nem egy újabb applikáció

Kürti Jerry szerint ez fontos, mert a cél az volt, hogy minél egyszerűbben elérhető nyelvoktató platformot hozzanak létre. Így a Tabello weboldala számítógép és okoseszközök böngészőjében is működik, mindössze egy Facebook-, vagy Google-fiókos regisztráció kell hozzá. Ugyanakkor a platformot minden olyan tulajdonsággal felszerelték, ami egy valamire való interaktív nyelvoktató alkalmazástól elvárható. Van benne szintfelmérő, tanulást segítő álló- és mozgó kép, a napközbeni üres öt percekre nyomkodható szókincsbővítő szótár, az egzotikusabb lingóra vágyók pedig a leggyakoribb nyelvek mellett akár vietnámi és indonéz leckéket is vehetnek.

A Tabello három szakaszra: az új anyag megismerése, a gyakorlás és az ellenőrző vizsga szakaszokra bontja a nyelvtanulást. Ahogy a felhasználó tanul, úgy gyűlik róla a statisztika is. A rendszer ugyanis a korábbi eredményei alapján állítja be az új feladatok nehézségét, és alkalmazkodik a tanuló aktuális tudásszintjéhez.

Nem mindenkinek jó az anyanyelvi közeg

„Az elmúlt években nyelvtanulás kapcsán elterjedt az a gondolkodás, hogy csakis egynyelvű közegben lehet nyelvet tanulni. Téves dolog azt hinni, hogy ha angolul akarsz tanulni, akkor semmi mást nem szabad hallanod, csak angol szavakat. Ez nagy teher egy tanulási nehézséggel küzdőnek. Ezért fontos, hogy minden tartalmunkhoz legyen legalább olvasható fordítás a felhasználó anyanyelvén” – utalt egyben a csak idegen nyelvi szövegű iskolai nyelvkönyvekre, amelyek sokaknak megnehezítik a nyelvtanulást.

Folyamatosan dolgoznak azon, hogy a nyelveket egyébként is nehezen tanuló diszlexiásoknak, diszgráfiásoknak és az egyéb tanulási nehézséggel küzdőknek is egyszerűen kezelhető legyen a program. A terv az, hogy a jövőben pl. egy angolul tanuló magyar felhasználó, ne csak a szöveget, de a hozzá kapcsolt angol és magyar nyelvű hanganyagot is elérhesse. Így még ha nehezen is ismeri fel az írott szavakat, a szövegértelmezésben az angol melletti magyar nyelvű fordítás segít neki.

Jelenleg kilencezer regisztrált felhasználója van az oldalnak, hamarosan 12 000 hátrányos helyzetű Csongrád megyei általános iskolás diák csatlakozik a programhoz, és a Telenor Hipersulis tanárai és diákjai is használják már a rendszert. A tanár ebben minden tanulójának eredményét megnézheti visszamenőleg havi, heti, vagy napi bontásban. Ezek alapján pedig akár személyre szólóan, egyedi igények alapján adhat diákjainak házifeladatot, vagy a csoport tudásának megfelelően alakíthatja további tanóráit.

Könyvekből importálják a tudást

 „Szeretnénk, ha a jövőben minél több évfolyamon tanítanának már Tabello-val. Például ma a negyedik osztályosok többségének csak heti két kötelező nyelvóra van előírva, amihez a tanárok nem szeretnének könyvet vásároltatni a szülőkkel, inkább ezzel a programmal váltanák azt ki” – fogalmazott a Tabello vezetője, miközben hozzátette, nem az a céljuk, hogy a papír alapú nyelvkönyveket kiiktassák az oktatási rendszerből. (Ellentétben a Redmentával, amely például határozottan azon dolgozik, hogy az online feladatlap szerkesztőjük minden hazai iskolában kiválthassa a papíralapú dolgozatokat és házifeladatokat.)

Kürti Jerry azt mondja, maradjanak a könyvek, de legyen egy online nyelvoktató rendszer, amibe egyrészt ezeknek a tartalma beépíthető, és egyszerűen interaktívvá alakítható. Másrészt olyan legyen ez a platform, amely gyorsan, hatékonyan tanít kommunikálni, és nem a nyelvvizsgára készít fel. Szerinte az utóbbi ugyanis pont azért kontraproduktív, mert jóval tágabb körben kell megtanulni hozzá nyelvi anyagokat, mint amire szüksége lehet valakinek a munkájában, vagy bármikor életében.

Csapatával ezért is igyekszik ma egyedi tartalmakkal megreformálni a vállalati nyelvoktató piacot is, hogy egy műszaki cégnek ne kelljen mindenáron főzőcskéző, vagy egy kozmetikai vállalkozásnak kertészkedő szakkifejezéseket tanulni; csak azt, amire a mindennapi munkájuk során szükség lehet. „Nekünk az üzletet a vállalati nyelvoktatás jelenti, de az iskolai nyelvoktatást célzó programunkat a lelkünk miatt csináljuk, hogy visszaadjunk valamit a közoktatásnak. Mert saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy a nyelvoktatás területén vannak lemaradások” – teszi hozzá.

A sorozatot a Telenor támogatja.

A nyitókép forrása a Tabello weboldala.

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Idén is megrendezzük az FMCG-szektor egyik legmeghatározóbb, kétnapos eseményét. Időpont: 2017.04.27-28.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye. Díjátadó: május 17-én, az A38 Hajón.

A verseny célja, hogy megtaláljuk Magyarország legszebben tervezett és kivitelezett termékcsomagolásait. Nevezési határidő: május 19.

Konferencia a posztmodern marketing és a turizmus összefüggéseiről május 23-án.

A 2016-os Employer Branding Award díjazott kampányainak bemutatása május 23-án

Gyakorlati képzés a sikeres Google AdWords kampányokhoz. Időpont: június 7.

Mitől érzi magát sikeresnek a munkavállaló? Valóban csak a hr-es felelőssége? Konferencia nem csak HR szakembereknek