A világ első okosmaszkja másfél perc alatt lekezeli az arcot

Zsebben is elfér az az okosmaszk, amely azt ígéri, hogy 90 másodperc alatt váltja ki a húszperces kozmetikai arckezeléseket. Ezért ezt a kozmetikust most elbújtatták egy kis UFO-ban, hogy eltüntesse pattanásainkat és kisimítsa ráncainkat akár két email-váltás között.  

A svéd Foreo szépségápolási cég UFO névre keresztelt (Ur Future Obsession) készülékben rakta össze mindazt, amiért a nők a kozmetikában súlyos összegeket képesek hagyni és hosszú órákat eltölteni. A kütyüt idén januárban, a világ leglátogatottabb technológiai expóján, a CES-en mutatták be, és alapvetően arra az ötletre építették, hogyan lehet a klasszikus arcmaszkos kezeléseket alig másfél perces műveletté redukálni egyetlen apró készülék segítségével.

Ehhez egyrészt bevetették azt a hiperinfúziós technológiát, amelyet egyébként a kávékapszuláknál is használnak - igaz, ott arra, hogy az extrém magas nyomás és a forró víz a kávé legjobb aromáját hozhassa ki. A szépségipar pedig azért emlegeti szívesen, mert a kozmetikusok is pl. egy arcvasalónak nevezett eszközzel, a hőenergia segítségével tudják a hatóanyagokat célzottan a bőrbe, a felszívódás helyére juttatni. Ez a szilikonból készült, korong alakú okoskütyü is a melegítés hatására nyitja meg a bőr pórusait, majd a használat előtt rápattintott filterszerű párnákból szivárogtatja ki az összes hatóanyagot, amit aztán apró pulzálásokkal dolgoz be az arcbőrbe. Ezt a folyamatot zárja le a krio- vagy hidegterápia, amely a pórusokat visszazárva segít megtartani mindezt a sok jót a felsőbb bőrrétegekben - pont azon az elven, ahogy a fazonra beszárított frizurát is a legvégén a ráfújt hideg levegő képes fixálni.

De itt még mindig nem áll meg ennek a kis piperetükör nagyságú szerkezetnek a tudása, mert a fejlesztők a LED-fényterápiára is alkalmassá tették. Így aztán a használója a kívánságának megfelelően küldhet kék fényt a pattanásaira, zöldet a pigmentfoltok halványítására, vagy vörös fénysugarat kollagéntermelést serkentő, anti-aging hatást remélve. Az okosmaszkhoz egy nappali és egy éjszakai párnácskát választhatnak, amelyekből a készülék bekapcsolása után olyan sokat ígérő hatóanyagok szabadulnak fel, mint a hialuronsav, a vörös alga, a ginzeng vagy az olívaolaj. A szépségkütyü vízálló, felszerelték egy USB-ről tölthető akkumulátorral, és összekötötték egy mobilapplikációval is, amelyben nemcsak naplózhatjuk kezeléseinket, de beállíthatjuk a fény és a pulzálás intenzitását, és szabályozhatjuk a melegítés, hűsítés funkcióját is.

A 90 másodperces kezelésekre szakosodott zsebkozmetikus az ázsiai és az európai piacokon szinte egyidőben jelent meg, a weboldalán 17 nyelven találunk róla információt, magyarul ott nem (csak itt), pedig már nálunk is kapható pink, menta vagy fukszia színben 98 ezer forintért.

A szépségiparba szivárgó digitális technológiával egyébként ma már számos multicég kísérletezik. A Panasonic varázstükre sminktippeket ad és számítógéppel elemzi az előtte ülő bőrének állapotát, a Samsung Leekaja nevű, tükörszerű high-tech kijelzőit pedig dél-koreai fodrász szalonokban tesztelték a vendégek frizurájának kiválasztásához. Mi is írtunk már egy olyan mágikus tükörről, amely reggel a napi találkozókra figyelmeztet, taxit hív a házunk elé, a beérkezett leveleinket pedig ugyanúgy mutatja, mint a napi híreket, a dugókat és a legrövidebb utat az irodába. De mutattunk már olyan szemtelenül pimasz tükröt is, amely a reggeli készülődéshez nemcsak zenét sztrímel, de meg is mondja, ha pocsékul nézünk ki. 

A rovatot a Telenor támogatja.

 

 

Szekeres Andrea
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A Pont Itt gasztro/szállás/utazás szaklap idén is meghirdeti a hazai Horeca-szakma körében legrangosabb, leglátványosabb design versenyét, a ma már igazi nemzetközi brandnek számító Gastro&Hotel Design Award-ot. Nyári ráadás! Végleges nevezési határidő: július 31.

Mentes-M Díj újra! Megújult és új kategóriákkal idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

Keressük Magyarország legszebb, legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásait! Nevezési határidő: 2019.08.30.

Találkozunk szeptemberben! Gyertek el, egyszerre két szakmai konferenciát is adunk a Nagy Kreatív Márkanap két hajóján. Egy egész nap az A38-on együtt! 2019.09.04.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A szeptember 6-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop szeptember 12-én, limitált létszámmal.

Az Üzlet és Pszichológia és a hrpwr.hu ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 3.0 szakmai konferencia szeptember 26-án.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus