hirdetés
hirdetés
hirdetés

Patonai Péter felvásárolta az IMG-t

Januártól Patonai Péter lett az Inter Media Group százszázalékos tulajdonosa – tudatta a Kreatív Online-nal az ügynökség. 

hirdetés

Tavaly novemberben az IMG ügyvezetői tisztségéről mondott le Somogyi Miklós, idén év elején pedig eladta a cégben lévő tulajdonrészét az eddigi többségi tulajdonosnak, Patonai Péternek – tudatta az ügynökség a Kreatív Online-nal. Telefonon kerestük Somogyi Miklóst, hogy az eladás okairól és további médiapiaci terveiről kérdezzük, de csak sms-ben írt választ, hogy jövő héten lesz elérhető. A cég ügyvezetője, Tóth Orsolya az eladás tényén kívül nem közölt többet.

Somogyi Miklós 2002-ben alapította az Inter Media Groupot, tulajdonosa Somogyi mellett 2010 júliusáig az amerikai Doverben bejelentett Berlink International Limited volt. Ezt az üzletrészt vásárolta meg ekkor Patonai Péter, aki az első Orbán-kormány idején az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója volt.

A Kreatív Magazin 2010 novemberi, Tóth Orsolyával készített címlapinterjújában az IMG-ről szóló résznél Somogyi azt nyilatkozta, hogy Patonai kapcsolatrendszere stabilabbá tette az IMG-t, továbbá célul tűzte ki, hogy az IMG a következő másfél évben forgalom alapján az első öt médiaügynökség közé kerüljön (Patonairól részletesebben itt olvashat).

Ez lényegében sikerült is. Ugyan 4,2 milliárdos forgalma alapján a 2010-es 15. helyeről 2011-re csupán a 8. helyre jött fel az ügynökség, ám az IMG 2011-es, 260 millió forintos nyereségével egy amúgy is csökkenő reklámpiacon már a harmadik volt a Mindshare és az MEC:global mögött az OMD-t is megelőzve.

Az IMG eredménynövekedése nagyrészt a közbeszerzéseken elnyert állami ügyfeleknek köszönhető. A kormányváltás óta az IMG legnagyobb ügyfelei között tudhatja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, a Magyar Turizmus Zrt.-t (a kormányváltás előtt is ők nyerték a belföldi kampányok médiavásárlását), a Miniszterelnökség, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, vagy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Tóth Orsolya, a Marketing & Média februári számába adott interjúban azt nyilatkozta, hogy éves forgalmukat tekintve az állami és kereskedelmi területről érkező forgalmuk kiegyenlítődött.

Arról, hogy Somogyi Miklós többi érdekeltségében és tisztségében is készül-e visszavonulásra, egyelőre nincs információnk. Somogyi az aktuális cégadatok szerint továbbra is érdekelt a Mediacontact nevű közterületi cégben, illetve továbbra is betölti a Magyar Közterületi Média Szövetség (MKMSZ) elnöki tisztségét. 

Friss hír továbbá az IMG-ről, hogy az Adversium nevű rádiópiaci sales-housukat felvásárolta a Fonyó Károly tulajdonába tartozó, és a Metropol ingyenes napilap kiadóját is tulajdonló Megapolis Media.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Margaret Ann Dowling itthon korábban többek között a Marquard Media régiós vezérigazgatója volt.

4 éve dolgozik a Telenornál, a szakterületén komoly kihívásokat hozott a koronavírus. 

Szemtelenségből megint jelesre vizsgáztak.

hirdetés
hirdetés

2 x 1,5 órás tréningünket HR-szakembereknek, vezetőknek ajánljuk, akiknek feladata, hogy önmagukat is eddzék a változásokra, és tovább is tudják adni ezt a tudást. Oktató: Cser Alexandra, trainer partner. Időpont: október 2. péntek délután

A Kreatív és a Vodafone közös Ready pályázatának célja, hogy ösztönözze, elismerje és támogassa azokat a vállalkozásokat, vállalatokat és magánszemélyeket, akik 2020-ban alkalmazkodni tudtak a járványhelyzet miatt kialakult változásokhoz, és sikeresen leküzdötték a kihívásokat.

Idén a Nagy Kreatív Hét teljesen biztonságosan, online stream formájában érkezik, ráadásul stúdióminőségben! Érdekel? Akkor ne hagyd ki! Jelentkezz!

SAVE THE DATE - 2020. október 21. Te mennyire ismered az embert? És hogyan tudsz neki még többet, még több csatornán eladni? Teszi fel a fő kérdéseket a konferencia, melyekre igyekszünk válaszokat találni, garantáltan túllépve a közhelyeken, néhány előadásban a pszichológia segítségével.

Célunk, hogy megtaláljuk a hazai legszebb és legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásokat. Normál nevezési határidő: 10.30. Meghosszabbított nevezési határidő: 11.06.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - A digitális az új normális? Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!