hirdetés
hirdetés
hirdetés

Átadták az első Molnár István-díjat

Március 28-án átadták az első Molnár István-díjat. A nyertes munka José Simon tervezőgrafikus layoutja, mely a Nero Homme magazinban jelent meg.

hirdetés

Simon José tervezőgrafikus kapta az első Molnár István-díjat, melyet a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Fotóriporteri Szakosztálya alapított a Táncsics Mihály-díjas laptervező-tipográfus tiszteletére 2012-ben.

Március 28-án, a XXXI. Magyar Sajtófotó Kiállítás ünnepélyes megnyitóján, a Magyar Nemzeti Múzeumban adták át a díjat, amelyre pályázni lehetett. A pályázatra olyan tipográfusok, grafikusok, képszerkesztők, tervező-szerkesztők és alkotói csoportok jelentkezhettek, akik fontosnak tartják a fotográfia méltó megjelenítését a sajtóban. Nevezni egy szabadon választott fotósorozatot bemutató layouttal kellett. A felhívásra beadott anyag lehetett valamely magazinban megjelent munka, vagy még csak tipográfiai tervként létező valóságos vagy fiktív mű is.

A beadott anyagokat szakmai zsűri bírálta el. A zsűri elnöke Nádai Ferenc, grafikus-tipográfus, tanár volt, tagjai pedig: Bánkuti András a Figyelő fotóriportere, a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője, Hegyi Béla grafikus, egyetemi oktató (MOME), Hupján Ria tervezőszerkesztő, a Bálint György Újságíró Akadémia szakvezetője és Heltai Csaba tipográfus, a National Geographic Magyarország művészeti vezetője.

Simon José a 2012 végén a NERO Homme magazinban megjelent, Matt Lambert által készített fotósorozathoz készült layouttal nyerte el a díjat. A döntést a zsűri elnöke így indokolta:

„Simon José munkája (NERO Homme magazin) minden porcikájában átgondolt, az oldalak/oldalpárok kiválóan komponáltak, a tipó tiszta, sallangmentes. A tervezőnek nem volt könnyű dolga az egyenként is igen erős fotóanyag kezelésével, de a képek egymás-mellettisége, egymás-utánisága, a képek mérete, a filmszerű képkivágások, a képek belső iránya..., mind-mind biztos képszerkesztői kézre (és főleg szemre!) vall. No és ne felejtkezzünk el José biztos tipografikai szaktudásáról sem. És hát az ötlet, ahogy az oldalakon/oldalpárokon meg-megmegjeleníti tudásunk egyik „titkos”, rendesen láthatatlanul jelen lévő alapját, a klasszikus tükörszerkesztői vonalhálót vagy annak részleteit, nem öncélúan, minden esetben az oldalpár kompozícióját hangsúlyozva-erősítve-díszítve, és nem csak a beavatottak számára..., de minden olvasó, néző (a befogadó) számára: mintegy mágikus erővel fokozva az oldalpárok kompozícióját. A kép és a kép, a kép és a szöveg (a nyomtatott és a nem-nyomtatott felület) egymás közötti viszonya, az ellentétek és az arányok alkalmazásának ritmusa, valamint az apró, fínom tipográfiai díszítések teremtik meg azt az izgalmas harmóniát, ami fellelhető minden professzionális megjelenítésben. Külön felhívom figyelmüket a paginák (az oldalszámok) bravúros tipográfiai megoldására (kép a képben!).”

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Hozzászólások (2 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
válasza hozzászólásához
#
Kedves enef,

A hibákat javítottuk, sajnáljuk és elnézést kérünk minden érintettől.
#
Hihetetlen ez a példátlan trehányság, ahogyan erről az eseményről hírt adtak. A sajtóanyagot egyszerűen át kellett volna "kopizni"erre a helyre... és akkor minden
rendben lett volna. És amit pedig a "szerző" vagy a "tudósító" hozzá tett..., nos az pedig egyszerűen nem igaz. Ugyanis Simon José pályázati anyagának fotóin (amint az
látható is)nem "főként"nők, hanem csak férfiak szerepelnek. Szegény Molnár István, nem ezt érdemelte a kreatív online kiadójától, akiknek – tudomásom szerint –
elég sokat dolgozott... méghozzá hibátlanul. Ez szégyen!

A brit napilap új kampányában birkák, kígyók, keselyűk vitakoznak.

Akár leépítés is jöhet a Hír TV-nél.

Az ügynökség PR, digitális és közösségi média üzletága nyerte a Mattel tenderét.

Egy youtubertől kölcsönözték az ötletet, hogy dalok szülessenek a videók alá érkező negatív beszólásokból.

Az új vezető tíz éve dolgozik az egyetemnél.

hirdetés
hirdetés

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Meghosszabbított nevezési határidő: március 1.

Gondolatok és példák a gyógyszermarketingről az ipar kommunikációs szakembereitől.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye! A verseny shortlistesei és a díjazottjai pontokat szereznek az M+Listán! Nevezési határidő: március 8.

PR workshop a Prizma Kreatív PR Díj kiemelkedő kampányainak bemutatására március 12-én!

Március 13-án ismét megrendezzük néhány órás Facebook, Instagram workshopunkat, ahol gép előtt, az oktatóval együtt, a saját accountunkra belépve közösen végigvesszük, hogy adjunk fel hirdetést.

Onboard - offboard a szállodaipar területén Félnapos konferencia a hazai szállodaipar HR-esei számára toborzás és megtartás témában. Tippek, tanácsok, praktikus tudás. Dátum: 2019.03.18.

Hasznos ötleteket, tapasztalatokat és gyakorlati megoldásokat mutatni a munkaerő-megtartással és -hiánnyal küzdő belső kommunikációs csapatoknak. Időpont: március 20., 09.00

JobXperience – HR konferencia a még jobb hangulatú munkahelyekért. Időpont: Április 02. 09:00

Konferencia az influencerek helyes bevetéséről, velük való gyümölcsöző kapcsolat kialakításáról, konzekvens imázsépítésről, hatékony eladásösztönzésről, saját tartalmak gyártásáról, külföldiek adaptálásáról április 4-én!

Idei kétnapos konferenciánk fókuszában a fogyasztó lesz. Dátum: 2019.04.25-16. Helyszín: Avalon Resort&SPA, Miskolc