hirdetés
hirdetés
hirdetés

A jó ügyfél tudja, mikor hagyjon békén

Gyűlöli a bevásárlóközpontokat, utálja a kommenteket, és nem tudja elképzelni, mi köze van a kreativitásnak az akadémikus oktatási rendszerhez. Interjú Maira Kalman világhírű grafikus-illusztrátorral, aki a szintén világhírű, magyar származású férje, a 1999-ben elhunyt Tibor Kalman posztumusz életműdíját vette át a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. 

hirdetés

Még az interjú előtt megbeszéltük Maira asszonnyal, hogy én leszek az az újságíró, aki nem fogja a férjéről kérdezni (Tibor Kalmanról lásd keretes írásunkat!), mert úgyis mindenki más azért lesz itt. Aki majd utána néz, látni fogja, hogy Maira Kalman nem szeret sokat beszélni, tömör, lényegre törő válaszai is azt sugallják, hogy noha készségesen és nagyon kedvesen válaszolt a kérdéseimre, legszívesebben dolgozott volna helyette.

Volt valami, ami grafikailag vagy vizuálisan felkeltette az érdeklődését a repülőtérről ide vezető úton?
Gondolkodnom kell. Bárhol is járjak a világon, általában a kalapok érdekelnek, valamint az idős emberek. Itt is őket néztem leginkább.

Miért pont a kalapok?
Mert érdekel, hogy az emberek mikkel díszitik fel magukat a megszokott ruhadarabok mellett. Ezért fontos számomra, hogy milyen kiegészítőket hordanak.

És jól állunk benne?
Nem igazán. Persze nem fair részemről. Tudja, Rómából érkeztem, ott szinte mindenki jól öltözött volt. Itt nem annyira, de nem is a divat a lényeg, hanem hogy az emberek hogyan néznek ki. Ez már ízlés és választás kérdése. De hagyjuk is inkább, nem akarok senkit sem megbántani.

Én sem vagyok valami túl divatos, igaz?
Teljesen rendben van, ne vicceljen! De nem is a divatosságon van a hangsúly, ezt a szót amúgy nem is szeretem. Inkább arról, hogy az emberek hogyan választanak ruhát a különböző lehetőségeik közül és mennyire van összhangban a személyiségükkel.

Budapestre is hozott magával kamerát?
Hát persze!

És miket fényképezett?
A Szabó Ervin Könyvtárban a lányommal székeket fényképeztünk. Reggel pedig egy piacon készítettem portrékat, de sajnos nem tudom, mi a neve a piacnak.

Beszéljünk a munkáról. Utasított már vissza megbízást?
Minden nap ezt teszem. Tudom, hogy nagyon sok ember számára létkérdés, hogy elvállaljon bármiféle illusztrációs, grafikai vagy reklámos munkát, de én ezekre nemet mondok. Ennek pedig az az oka, hogy annyi egyéb gyönyörű munkám van, hogy ezekre nincs szükségem. Persze nem volt mindig így, amikor kezdtem, én is mindenre igent mondtam.

Olvastam, hogy gyűlöli a bevásárlóközpontokat, mert hullaszagot árasztanak. Mi lenne, ha egy bevásárlóközpont felkérné, hogy tervezzen számukra valamit?
Ez a helyszíntől függ. Persze, nem szeretem a bevásárlóközpontokat, de nincs erre semmilyen szabályrendszerem. Ha egy kedves ember felhívna, hogy lenne egy nagyszerű munkájuk, akkor meghallgatnám őket. Mert mi van, ha a munkám által szeretnék jobbá tenni a bevásárlóközpontot?

Van valami jelentősége egy grafikus vagy egy művész szakmai fejlődésében, előrejutásában az akadémikus oktatási rendszernek?
Nincs. Papírral a kezedben is lehetsz borzalmas művész. Ilyen-olyan képzéssel a hátad mögött is lehetsz rendkívül unalmas.

Azért kérdezem, mert nálunk többnyire mindig az az első kérdés, hogy milyen papírod van a végzettségedről?
Ilyen nálunk nem fordulhatna elő. El sem tudom képzelni, hogy miféle kreativitást szülhet egy akadémikus oktatási rendszer.

A legtöbb dizájnernek van elmélete a grafika, a vizuális tervezés funkciójáról és értékéről. Önnek mi?
Minden tárgynak, amit magunk körül látunk, volt egy tervezője. A kérdés az, hogy a tervezésben van-e költészet és a tervezett tárgy megfelel-e a funkciójának? Ez nem olyan egyszerű. Nincsen egyébként sajátos dizájnelméletem, én az egyszerűségben hiszek.

A dizájn művészet? Művésznek tartja magát?
Nem szeretem magamra ezt a szót használni. A projektjeimnek nagyon sok köze van az írott szóhoz, inkább maradnék az illusztrátornál. Művészi hajlamú illusztrátornak hívnám magam, olyan grafikusnak, aki bizonyos megbízásokat igyekszik saját határait is feszítve művészien megoldani.

Egyszer azt mondta, hogy a szöveg fontosabb a képnél. Elmondja, miért?
Mindig is úgy gondoltam, hogy ha egy könyvben az írott mű rossz, de a képek jók, akkor az még rossz mű. De ha van egy jó szöveged, de rosszak a képek hozzá, attól még a mű jó. A szövegben rejlik az ötlet, én illusztrátorként az ötletet bontom ki.

A megbízói szokták bírálni a munkáit?
A megbízóim soha nem szoktak mondani semmit. Legalábbis nekem nem. Eljutottam oda, hogy ha felkérnek valamire, tudják, hogy a tudásom és a tehetségem legjavát fogom nyújtani és nem is szólnak bele. Egyszer volt, hogy a munkám közben az ügyfél „bizonyos irányokról” akart velem beszélgetni, abban a pillanatban mondtam is, hogy nem fogunk erről beszélgetni. Az a legjobb ügyfél, amelyik tudja, hogy mikor hagyjon békén.

A munkája nagyrészt a nyomtatott médiához kötődik. Hozott valamilyen változást a munkájában a digitalizáció?
Az internet a világ minden részén láthatóvá és elérhetővé tette a munkáimat, és ez nagyon nagy dolog. De ezen kívül nem érdekel a digitális világ, az internet teljesen hidegen hagy. Olyan ember vagyok, aki ül a szobájában, gondolkodik, fest, ír, és nem akar tudni semmit a külvilágról.

Még mindig utálja a kommenteket?
Még jobban, mint korábban! A kommentek nem világítanak rá semmire, nem inspirálnak, semmit nem érnek azon kívül, hogy pár percig jól vagy rosszul érzed magad tőlük. Az emberek szeretnek belekiáltani a világba, szeretnék, hogy a véleményük számítson, szeretnének a média jelentékeny részesei lenni. Óriási tévedésben vannak, mert hiába a hit, ettől még többnyire értelmetlen dolgokat mondanak és semmiféle médiatérnek nem lesznek a véleményformálói.

Szokott inspirációt gyűjteni a popkultúrából?
Szeretek szórakozni, imádom a komédiákat, megnevettetnek. De nem olvasok blogokat, nem böngészek az interneten inspirációért, de még a személyes beszélgetések során szerzett információk sem szoktak befolyásolni. Szóval nevetni szeretek, de nem mondanám, hogy a popkultúra ma sok forrást kínálna számomra.

A kedvenc írói és zenészei ismertek, Nabokov, Austen, Sebald, Handel, Bach, Thelonius Monk. De kik a kedvenc képzőművészei?
Szeretem Matisse-t, Duschamp-t, Bonnard-t, Lucian Freud-ot, Eva Hesst, Louise Bourgeois-t, Richard Serrát, Ilya Kabokovot. Inkább a modern és a kortárs képzőművészeket. Az illusztrátorok közül Saul Steinberg, Charlotte Salomon munkái voltak rám nagy hatással. Olyan illusztrátorokat szeretek, akik gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt rajzolnak.

Miken dolgozik jelenleg?
Szabadságomat töltöm Rómában. Most fejeztem be pár könyvet. Michael Pollan Food Rules című könyvét illusztráltam, illetve Daniel Handler 13 Words novelláskötetét. Szintén nemrég fejeztem be Mark Morris egy kisebb balettjének a jelmezterveit. New Yorkba visszatérve a Cooper-Hewitt Nemzeti Design Múzeum újranyitó kiállításának leszek a kurátora, mert most renoválják az épületet. Lesz majd egy kiállításom a Julie Saul Gallery-ben, befejezek pár könyvet és tanítok majd a School of Visual Arts-on.

Maira Kalman
Maira Kalman 1949-ben született Tel Avivban. Családja négy éves korában költözött New Yorkba. Bronxban nőtt fel, a High School of Music & Artra járt. Jelenleg Manhattanben él. Leghíresebb munkája a Rick Meyerovitz-szel közösen készített New Yorker-címlap, a New Yorkistan, amelyet beválogattak az elmúlt negyven év legfontosabb címlapjai közé. Férjével, az 1999-ben elhunyt szintén világhírű Tibor Kalmannal alapították az M&Co nevű legendás dizájncéget. Korábban két blogot vezetett a New York Times honlapján, a 2007-es The Principles of Uncertainity és a 2009-es And The Pursuit of Happiness is megjelent könyv formában is.
Tibor Kalman
Az American Institute of Graphic Arts szerint a nyolcvanas-kilencvenes években két név változtatta meg a dizájnt: a MAC és Tibor Kalman. Kálmán Tibor 1949-ben született Budapesten, szülei 1956-ban a forradalom után vándoroltak ki az Egyesült Államokba. A New York Universityn újságírást tanult, de egy év után abbahagyta. A hetvenes években egy kis New York-i könyvesboltban kezdett el dolgozni, amely jelenleg a világ egyik legnagyobb könyvkereskedője és kiadója, a Barnes & Noble. Kalman volt a Barnes & Noble arculatáért és kommunikációjáért felelős. 1979-ben megalapította az M&Co legendás dizájncéget, és lemezborítokat kezdett el tervezni a Talking Headsnek. 1990-ben alapító-főszerkesztője lett a Benetton által szponzorált világhírű Colors magazinnak. 1995-ben rákot diagnosztizálnak nála, 1999-ben Puerto Ricóban hunyt el. Idén ő kapta a Moholy-Nagy-díjat, életműve méltatása november 16-án és 17-én volt a MOME-n.
(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A Rakéta a Player Tech rovatából nőtte ki magát.

Új, karácsonyi tematikájú reklámfilmet készített a Springer&Jacoby a Provident Relax kölcsönéhez.

A Pernod Ricard zászlóshajó-termékének kommunikációs platformját a Greenroom adaptálja a magyar piacra.

A Tűzoltó utcai Gyermekgyógyászati Klinikának gyűjtenek életmentő berendezésre.

Egy cseh online szupermarket nemzetközi terjeszkedésének első állomása lesz.

hirdetés
hirdetés

Tapasztalatok, gyakorlati tanácsok – átállási workshop

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Nap című konferenciát. A nap, amikor az employer branding szakma találkozik.

Workshop az online véleményvezérek megítéléséről és az influencer marketing várható hazai trendjeiről egy exkluzív kutatás tükrében. Dátum: december 04.

Megújult kategóriarendszerrel tér vissza a Kreatív korábban DMBP néven futó, digitális eszközöket és megoldásokat díjazó versenye. Nevezési határidő: 2019.11.29.

Egész napos konferencia a pénzügyi termékek és szolgáltatások, az ezeket értékesítő pénzintézetek marketingjéről és kommunikációjáról. Dátum: 2019.12.04.

A Prizma Kreatív PR Díj idei dajátadója - gyere, ünnepelj velünk!