hirdetés
hirdetés
hirdetés

Pszeudo-hajléktalanokkal kampányol a Menhely Alapítvány

Rendhagyó 1 százalékos kampánnyal jelent meg a budapesti aluljárókban a Menhely Alapítvány. A kreatív ötlet egy MOMÉ-s hallgató diplomamunkája.
hirdetés

Május 8-án hajléktalan emberek életnagyságú fotómatricái bukkantak fel a Blaha Lujza téri, a Deák téri és a Nyugati pályaudvari aluljárók padlóin és falain. Az álló, fekvő, ülő, beszélgető, olvasó, alvó, és csomagjukban kutató „pszeduo-hajléktalanok”, amelyek messziről igazinak tűnnek, a Menhely Alapítvány idei 1 százalékos kampányának, és egyben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) egyik hallgatója diplomamunkájának elemei.

„Forgács Simon, a MOME Vizuális Kommunikáció Tanszéke videó szakirányának diákja, két éve kereste meg a Menhely Alapítványt az ötlettel – mondta el a Kreatív Online-nak Tóth Zelma, az alapítvány munkatársa. – Mivel nincs anyagi forrásunk, hogy profi reklámügynökségeket bízzunk meg, szívesen támogatjuk Simon diplomamunkáját, ahogy korábban is szívesen dolgoztunk már együtt egyetemistákkal, és a továbbiakban is várjuk reklámötleteiket” – tette hozzá a szociális munkás. A kreatív koncepció teljes mértékben az Forgács Simon nevéhez fűződik, a fotókat Mátyássy Jónás készítette.


„Szinte minden városi ember szembesül a segítségre szoruló hajléktalan emberek problémájával. Idővel hozzászoknak a látványukhoz, és néma közönybe burkolják magukat. Így a hajléktalan emberek a szemét és utcai rajzok tárgyi szintjére süllyednek – akár közönséges matricák is lehetnének a járókelők számára – mesélte el a koncepcióról az alkotó. – Ennek ellenére, míg a hajléktalan emberekkel történő találkozásra fel vannak készülve, a matricák meglepetést és feltűnést kelthetnek.”

A közel kéthetes kampány első, teaser szakaszában csak a figurális matricák kerültek ki a három budapesti aluljáróba, majd a melléjük ragasztottak a Menhely Alapítvány logójával, a kampány szövegeivel („Innen járok munkába”, „Fiatal koromban élsportoló voltam”, „Ma van a névnapom”, stb.) és felvilágosító szöveggel ellátott matricákat is. Az eredeti egy hetes tervhez képest a teaser időszak azonban csak négy napig tartott, – tudtuk meg a készítőtől – mert a kihelyezést követően több matrica is eltűnt. „Reméltük, ha az emberek látják, hogy ez nem egy sima public art, hanem egy civil szervezet reklámkampánya, akkor megkímélik a matricákat” – mondta Simon.

Az eredetileg 16 fotómatricával induló kampány május 20-áig tart.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Tisztességtelen módon reklámozták a Black Friday-es akciókat. 

A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) ötödik alkalommal hirdette meg az Employer Branding Awardot az idei év elején. 

Az EY nemzetközi felmérése szerint a fogyasztók szorongása a korlátozások feloldása után is megmaradt.

A cél az új szlogen bevezetése, a hazai gyártás, illetve a márka és Szikszó város kapcsolatának tudatosítása.

De Bayer Zsolt fröcsögését és a Híradó sajátos szerkesztési gyakorlatát már nem büntette a Médiatanács.

DIGITALIZÁLVA – ÚJ MEGOLDÁSOK SAVE THE DATE 07.23. 14:00

Hetedik alkalommal rendezzzük meg content marketing versenyünket, amelyre most megújult kategóriarendszerben jelentkezhetnek az ügynökségek, médiumok és a megbízói oldal képviselői az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásaival.

Bemutatjuk a GyártásTrend első, letölthető online webinárját! #FACTORY Insight - II. rész: Autóipari technológiák. A szakmai anyag egy hónapig elérhető!

A Kreatív második alkalommal hirdeti meg az Influt, a közösségi márkavezérek versenyét, melyre az elmúlt év legjobb, influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányait és aktivitásait várjuk.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2020. július 31.

Mentes-M Díj 2020-ban is! Idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2020 augusztus 31.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.

hirdetés
hirdetés