Őszinte-e a hirdetés?
Kifogásolható-e a hirdetés morális vagy etikai szempontból?
Különlegesen szellemes megközelítése-e egy üzleti vagy kommunikációs problémának?
Javítja vagy szennyezi-e a reklámkörnyezetet?
Jó vagy rossz a kivitelezés?
Úttörő-e a hirdetés?
Eléri-e a reklám, hogy kedvem legyen vele üzletelni?

Lehet-e a jó eredményekről beszámolni úgy, hogy a hirdetés ne legyen sem nyálas, sem pedig közhelyes? Biztosan lehet, de a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak (GKM), amely a Gazdasági Versenyképesség Operatív Programjának (GVOP) az eredményeit akarta bemutatni citylightokon és printen, nem sikerült. Nem mondhatni, hogy a hirdetés készítői szarvashibákat követtek volna el, egyszerűen csak – ahogy az lenni szokott – a legáltalánosabb kliséket használták, ezért a kampány olyan, mintha egy középiskolai „csináljunk reklámot” szakkör készítette volna.

A fő baj nem is ez, hanem az időzítés. A hirdetménynek inkább nevezhető munka egy olyan közegben jelent meg, ahol meglehetősen erős volt az ellenpropaganda: februárban ugyanis az ország egészét elborították a Fidesz politikai párt „Rosszabbul élünk” óriásplakátjai, amelyekről egymás után néz ránk a reménytelenül savanyú munkanélküli vagy a pengeszájú, szomorú nyugdíjas néni. A GKM hirdetésein ezzel szemben a jövőbe tekintő építész, a reményteljes virágárus és az elégedett pék jelenik meg, mindez a színvilágában unalmasan, szegényesen. A két ellentétes üzenet teljesen kioltja egymást.
Újszerű kreatív- vagy vizuális megoldásról beszélni egyszerűen abszurd lenne – éppen annyira izgalmasak a sajtóhirdetések, mint a Katedra nyelviskola melléklete a Pesti Estben.

A reklám célja nyilván az volt, hogy a magyarok megértsék: az EU-tól sok pénz folyik be az államkasszába, amit azután fejlesztésekre fordítanak. Mindez benne van a hirdetésben, de ebben az időzítésben, ezen a hangon aligha működik.

Osztályzata: közepes