Őszinte-e a hirdetés?
Kifogásolható- e morális vagy etik ai szempontból?
Különlegesen szellemes megközelítése-e egy kommunikációs problémának?
Javítja vagy szennyezi a hirdetés az általános reklámkörnyezetet?
Jó vagy rossz a kivitelezés?
Úttörő -e a hirdetés? Hatással lesz-e a megközelítés a reklámozásra a jövőben?
Eléri-e a reklám, hogy a fogyasztónak nagyobb kedve legyen a hirdetővel üzletelni?

Próbálkoznak a hazai élelmiszer-kiskereskedelmi láncok valami márkaépítésszerű dologgal. Tavaly év végén a Reál diszkontlánc szembesítette a magyar lakosságot a múlttal egy olyan reklámszpotban, amelyben a hentespult mögött álló eladó egy slusszkulcsot adott át a vásárlónak, ezzel megmutatva, hogy autót nyerhet, ha vásárol. Szintén az őszi reklámblokkokat keserítette a Coop élelmiszerbolthálózat szpotja, amiben vicceskedve akarták elmondani, hogy az üzletekben minden a helyén van, és a legfontosabb a vásárló.

A CBA üzletlánc, amely hosszú ideig azt gondolta, hogy a tulajdonosi körben érintett fogathajtók sikerei miatt muszáj minden hirdetésbe lovaskocsikat tenni, most felsorakozott a többiek mellé, elkészített egy talán imázsépítésnek szánt bárgyúságfraktált a műben a kezdő képsortól az utolsó kockáig minden apró részlet pontosan ugyanazon idiotizmusképlet alapján épül fel. Ez a film – amellett, hogy biztosan rendkívül hatékony volt, és ezt akár az eladási számokkal is bizonyítani tudja a megrendelő – egy dolgot tett hozzá a CBA márkaképéhez: a butaságot. A márka, amely körülbelül olyan okos, mint egy darab karaj.

A végtelenül unalmas kameratechnikával rögzített fakó képkockákon a következőt láthatjuk: középkorú nő bemegy a közértbe, ahol mindenki ismeri, és bevásárol. Az aláfestő szövegben először a főhős arról beszél magában, hogy naponta vásárol a CBAban, mert közel van, majd az alkalmazottak következetesen Margókámnak szólítják a kosárral vonuló asszonyt, aki mosolyogva Lacikámnak szólítja a hentest. Vagyis a furfangos reklámozó azt akarta ezzel mondani, hogy a CBA sokkal személyesebb hely, mint a nagy gonosz multiláncok, például a Teszkó. Csak sajnos a szájbarágás ilyen mértéke azt is hozzáteszi az üzenethez, hogy a hirdető valójában sertésként tekint leendő fogyasztóira, akit pórázon kell elvezetni a vályúhoz.

Másrészt ott van a hazugságfaktor is. A CBA általában tényleg közelebb van, mint a Tesco, de azt még a mínuszíkusnak vélt háztartásbeli is pontosan tudja, hogy hajbókoló CBA-alkalmazottakra nem számíthat. (Szerencsére!) Lehetne persze eltúlozni a valóságot, szokványos eszköze ez a reklámnak, de akkor muszáj kikacsintani valahol, látszania kell, hogy a hirdető sem gondolta teljesen komolyan. Itt ez nem történik meg.

Az áruházláncnak érdemes lenne megértenie, hogy önmagában a médiajelenlét fontos ugyan, de ha nem képesek legalább a reklámblokkok középmezőnyének megfelelő minőséget előállítani, akkor rosszul fogok járni. A Tesco januárban bejelentette, hogy 2007- ben elsősorban kis és közepes alapterületű üzleteket tervez nyitni, közvetlenül belép tehát a magyar áruházlánc piacára. Lehet, hogy a CBA-nak meg ideje lenne kicsit kikacsintania a nemzetközi piacra friss kommunikációs ötletért. Még nem késő.

Osztályzat: 1