„Aranyékszerek olcsón a Klapkától. Vámház körút 9.” Ugye mindenki fel tudja idézni a reklámkészítés minden bizonnyal hatékony, de semmiképpen sem követendő etűdjét. Az Advil Ultra fájdalomcsillapító új filmje pontosan ebben a zsákutcában jár. Akár itt abba is hagyhatnánk az elemzést, de nem vagyunk ennyire kegyesek.

Mégpedig azért nem, mert az ilyen vásárlásra ösztönző klipek – a reklám szót szándékosan nem használom – veszedelmesek és mérgezőek. Egyrészt agyatlan egysejtűnek tekintik a fogyasztót, ami még akkor is felháborító, ha részben igaz. Másrészt az alacsony esztétikai színvonallal igenis megalázzák a teljes magyar reklámszakmát.

Az Advil Ultra új, vallomásos kisfilmjeinek minden tizedmásodpercéről a szokatlan igénytelenség üvölt. Kicsit olyan, mintha az egész egy paródia lenne, mintha az ügynökség dacból csinálta volna, az ügyfél beleszólásait végleg megunva. Lehet, hogy így van, ez azonban a fogyasztót, és ebben az esetben engem sem érdekel.

A szpotok végtelenül egyszerűek: egy zenetanárnő, illetve egy stratégiai tervező beszél kék háttér előtt arról, milyen jó is az Advil Ultra. Ezt a húszmásodperces valamit valaki kitalálta, aztán lerajzolta egy papírra a képkockákat, az asztal másik felén ülő ügyfél rábólintott, ezt követően egy filmgyártó szembesült vele, elvállalta és leforgatta, a stúdióban megvágták stb. A folyamat bármely szereplője szirénázhatott volna idejében, de nem tette. Talán viccnek szánták. Jelezzük: annak nem jó.

Az új Advil-filmek az ügynökségre és a márka tulajdonosára nézve egyaránt szégyenletesek. Dilettáns a bevezetőben említett Klapka-hirdetés is, azt viszont egy aranyban utazó kiskereskedő készítette saját kamerával, nem pedig a világ egyik legnagyobb gyógyszergyára. Osztályzata: 1, kilóg a naplóból