Őszinte-e a hirdetés?
Kifogásolható- e morális vagy etikai szempontból?
Különlegesen szellemes megközelítése egy kommunikációs problémának?
Javítja vagy szennyezi a reklámkörnyezetet?
Jó vagy rossz a kivitelezés?
Úttörő -e a hirdetés?
Hatással lesz-e a megközelítés a reklámozásra a jövőben?
Eléri-e a reklám, hogy a fogyasztónak nagyobb kedve legyen a hirdetővel üzletelni?

Nehéz eldönteni, hogy pontosan mi is az a pár másodperces (volt öt- és tíz szekundomos verzió is) filmetűd, ami februárban néhányszor feltűnt a televíziós reklámblokkokban. Az elején és a végén megjelenő Negro-logó közötti képkockákon két, népviseletbe öltöztetett fiatal szereplő beszél egymáshoz furcsa hanglejtéssel, tájszólást imitálva. A szöveget elsőre egyáltalán nem lehet érteni, túl sok idő sincs a kontextusba helyezéshez, ráadásul alig futott a szpot néhány hétig. Kár érte. A Negro filmje rég nem látott abszurd humort képvisel. Valószínűtlen helyszínen valószínűtlen szavakat használnak valószínűtlen szereplők. A reklámfilmért dicséret jár, a kommunikációs stratégiáért feddés.

Először a dicséret. Lehet, hogy a Negróról már lemondtak a döntéshozók, mindenesetre kevés olyan multinacionális vállalat van, amely bevállal egy ilyen szpotot. A briefben minden bizonnyal úgy fogalmaztak, hogy a reklám a fiataloknak szóljon, de bele kell építeni a Negro tradicionális jellegét is. Veszélyes terep: a legtöbb reklámkészítő a tradíciót általában úgy fogalmazza meg, hogy egy idős, sóhajtozó, a távolba merengő statiszta átnyújt egy terméket egy nyílt tekintetű, mosolygós fiatalnak.

A Negro-szpot kitalálói azonban szerencsére nem ezzel a sablonnal dolgoztak, hanem mertek szabadon gondolkodni. A népviselettel és a fekete-fehér filmmel kipipálták a tradíciót, a parasztruhába öltöztetett szereplők szájába adott, a cukorka hatására felszabadultan zengő „Kúl! Az este ütközünk!” kiáltással pedig vállalható módon közelítették mindezt a mához. Mindkét elemet alaposan eltúlozzák, ettől az abszurditás, az önirónia. Ennyi. Nevetünk. Működik.

Az alapötletben nincs újdonság, az aktuális Halls-reklámfilmben is átad egy cukrot a szatír, mielőtt rátámadna a torokfájástól beszéd- és sikoltásképtelen lányra. A Negroszpot attól működik, hogy az alapötlethez jól választottak szituációt, ezenkívül nem féltek játszani a magyar nyelvvel és a szimbólumokkal.

Viszont. Önmagában ettől a szpottól sokat nem remélhet a Negro gyártója, a Győri Keksz. A filmecske helye ugyanis nem a televíziós reklámblokkokban, sokkal inkább az interneten volna. A Negro-szpot klasszikusan vírusmarketinggel terjeszthető anyag. Ráadásul az interneten nem okoz gondot az újrajátszás, ami ebben az esetben igen fontos lenne, mert úgy megértheti a fogyasztó, mit is mondanak a szereplők. Sőt, az internet ugye egy olyan felület, ahol a szpoton túl sok egyéb információ is elhelyezhető. Nem mellesleg pedig, hogy ott sertepertél az a célcsoport, amelynek tagjait a Negro el szeretné érni.

Sajnos azonban a Negro valójában fájdalmasan nem mai márka. Próbáljunk rákeresni online: még egy nyomorult mikrositeja sincs. Ez persze nem meglepő, hiszen a gyártó Győri Keksznek sincs vállalati weboldala. Vajon mi lehet az oka annak, hogy az egyik legnagyobb édesipari vállalat listaáron elkölt sok millió forintot egy kampányra, de arra sajnálja a pénzt, hogy mindezt értelmessé és működővé tegye némi további befektetéssel, valami XXI. századi ötlettel? A megoldásért csak látogassunk csak el a www.danone.hu-ra, a Győri Keksz tulajdonosának virtuális otthonába! Remek időutazás a kilencvenes évek közepébe.

Osztályzat: 4