hirdetés
hirdetés
hirdetés

Pisztolyt adtunk Herendi Gábor kezébe

A reklámszakmáról az ügyfelektől tanulta a legtöbbet Herendi Gábor rendező, a reklám- és játékfilmekkel foglalkozó Skyfilm vezetője - erről a Kreatív márciusi portréinterjújában nyilatkozik a filmes szakember. Interjúrészlet és werkfilm.
hirdetés

A reklámszakmába még bele se kóstolt, de az akkori nagyágyú kreatívok tátott szájjal hallgatták. Igaz, először csak a kéréseit, hogy fogorvos létére hadd próbálja ki magát szövegíróként. Nem sokkal ezután pedig már nem kellett felvennie a fehér köpenyt, kreatívigazgató lett, majd reklámfilm-rendező, aztán teljesült az álom is: nagyjátékfilmjeire tódul a közönség. Félezer reklámfilmen van túl, de nem akar leragadni, kíváncsian figyeli az internet és az olcsó technika nyomán születő új formákat.

Fotó: Fiala de Gábor
Fotó: Fiala de Gábor
A játékfilmek előtt, között reklámfilmezéssel foglalkozik, ráadásul a reklám világába a rendszerváltás idején csöppent bele. Hogy látja a kezdeteket és az azóta eltelt időszakot?
Ha nézem a rendszerváltás előtti reklámfilmeket, akkor azoknak valóban megvolt a bájuk, sármjuk, annak ellenére, hogy szakmailag megkérdőjelezhetőek. Aztán jött a rendszerváltás, elindult a folyamat, hogy zárkózzunk fel a Nyugathoz. Azt vallom, hogy azért nincs azóta se jól kialakult magyar reklám, mert mi voltunk a legközelebb a nyugati országokhoz, és a legelsők közt próbáltuk követni őket, ráadásul bejátszott, és azóta is tart a nagyon erős német hatás, bár szerintem a magyaroknak jobban fekszik a humorral teli angolszász hatás. Az orosz és a román reklám sokkal egyedibb, felismerhető jegyekkel rendelkező. Néha megyek hozzájuk rendezni, akkor irigykedve olvasom a forgatókönyveket, mert bátrabbak, merészebbek. Nálunk meg be vannak húzva a fékek. Ez a bátorság annak a számlájára is írható, hogy sokkal nagyobb piacról van szó mint nálunk, ahol kis piacon kis nyereségért dolgoznak, biztosra akarnak menni. A nagyobb piac nagyobb bevételt jelent és nagyobb szabadságot is enged.

A kreatívszakmában kétféle vélemény járja, van aki szeret Önnel dolgozni, mert megbízható, alapos, pozitív szemléletű és tudja mi a dolga, míg a másik szerint tisztes iparosmunkát végez, ami egyenlő az átlagossal.
Ez a tisztes iparos nem hízelgő vélemény, de bizonyos szempontból értem. Engem az ügyfelek jobban szeretnek, mint az ügynökségek. A kreatívok extravaganciára törekednek, díjat akarnak kapni, míg az ügyfeleket nem érdeklik az Arany Oroszlánok, hanem eladni szeretnék a terméket. Lehet, hogy ügyfélpárti rendező vagyok, de ez amiatt is van, hogy kreatívigazgatóként megtanultam a nyelvükön, ezt pedig az ügynökség nem szereti. Talán a tisztes iparos véleményt az is erősítheti, hogy a kilencvenes években, amikor ontottuk a reklámokat, volt egy-két olyan forgatókönyv, amire nemet kellett volna mondani. Rossz kreatív anyagból nehéz jót csinálni, de ha jó az alapanyag és az ügyfél bízik az ügynökségben illetve a rendezőben, készülnek izgalmas dolgok, mint amilyen a D-juice kábelfeltépős filmje, vagy a T-online szupermenes szpotjai. Egyébként a nagyjátékfilmek után mindig ki vagyok éhezve a reklámfilmekre és ilyenkor sokkal jobbakat is csinálok.

A teljes interjút elolvashatja a héten megjelenő Kreatívban.


A portréfotózás filmje:



 
Néhány Herendi-szpot:






 



 

 

 

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Valótlan tényeket állítottak a termékről. A cég „visszaeső jogsértő" a hatóság szerint.

A Trónok harca előzménysorozat pedig 2022-ben érkezik. Összeszedtük a legfontosabb infókat az HBO amerikai sajtónapjáról.

Rendezők, producerek, operatőrök, vágók, hangmérnökök, fesztiválszervezők és filmforgalmazók is ott vannak már a tagok között.

Az RTL Klub is kapott egy 200 ezer forintos bírságot az NMHH Médiatanácsától.

Merülés a Duna Arénában, kajakozás a nulla fokos Dunán - így készültek az Exatlon teaser videói. 

Gyakorlatorientált tréning az INTREN szakmai támogatásával a Google Ads kampány létrehozásának és optimalizálásának technikájáról és trükkjeiről, egészen a kezdő lépésektől. január 28., 08.30 - 14.00

15 küldőpiac 15 percben. A Pont Itt és a Turizmus Online szakmai rendezvénye Dátum: január 31.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra február 27-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

2019 legdíjazottabb ügynökségeinek és megbízóinak estéje. A 2019-es Kreatív-MAKSZ M+Lista és a Kreatív PR Toplista helyezettjeinek díjazása. Időpont: 2020. február 11.

A HRKOMM Award 2019 nyertes pályázatainak bemutatása február 13-án.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: február 21.

HR workshop az FMCG és a kereskedelem-piac szereplői számára A workshop célja: HR-finomhangolás az élelmiszer kiskereskedelmi szektort és az élelmiszergyártó cégeket terhelő munkaerőhiány-állapotok közepette, a hatékonyság növelése, a versenyképesség megtartása érdekében.

Gyógyszerkommunikációs konferencia március 12-én!

Az Instagram üzleti használata elméletben és gyakorlatban március 4-én!

Mit tehet az ember a környezetért a saját munkahelyén - és hogyan tegye mindezt a vállalati kultúra részévé? Gyakorlati tippek, információk a témában.

Gyere, ünnepelj velünk a Best.net díjátadóján!

Február 18-án ismét megrendezzük a Kreatív szaklap PR-workshopját, ahol a résztvevők megismerkedhetnek a 2019-es év kiemelkedő PR-kampányaival.

Az FMCG és kereskedelmi szektor kiemelkedő éves eseménye! Dátum: 2020. május 13-14. Helyszín: Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel, Egerszalók

hirdetés
hirdetés