Ennek egyik eklatáns példája, amikor egy műsorban a szappanoperák létrejötte kapcsán hangzott (volna) el az első jelentős támogatóként elhíresült Procter & Gamble neve, amelyet annak ellenére kisípoltak, hogy a cégnevet a fogyasztók nem kapcsolják össze a forgalmazott termékekkel, így az nem lett volna (burkolt) reklám.

Bár a médiatörvényhez (1996. évi I. tv.) hasonlóan a reklámtörvény (1997. évi LVIII. tv.) is tiltja a burkolt – azaz a semleges információ látszatát keltő tájékoztatás formájában közzétett – reklámok megjelentetését, a hirdetők és a kiadók egy része láthatóan fittyet hány az előírásokra. Számos napilapban és magazinban találhatunk továbbra is burkolt reklámokat. 2006 szeptemberében például a Magyar Hírlap egy építőipari cégről közölt beszámolót (a rovat többi cikkéhez hasonló tördeléssel és betűtípussal), amelyben a cég tevékenységét méltatták.

A törvénynek – miszerint a reklámot csak a reklámjelleg felismerhető feltüntetésével és a környezetétől elkülönítve szabad közzétenni – azonban nem igazán sikerült megfelelniük. 2006 júliusában pedig a Színes Bulvár Lap több alkalommal adott „hírt” a Norbi Update termékekkel kapcsolatban, de a reklámjelleg felismerhető feltüntetésére itt sem került sor. A kiadó hirdetési igazgatója a felvetésre, amely szerint valójában reklámokkal találkozhat a gyanútlan olvasó, azt közölte, hogy ezek nem hirdetések, hanem „fizetett pr-cikkek”. A zavaros fogalomhasználat sajnos nem meglepő, hiszen két hónappal korábban egy írásában a Marketing & Média című szaklap (2006. május 17–30., 32–33. o.) is a szöveges hirdetések típusaként (sic!) definiálta a pr-cikket és a szponzorált megjelenést.

Ha a reklám, a pr és a szponzoráció fogalmainak összemosásán megpróbálunk túllépni, akkor is nehéz elfogadni, hogy egy kiadó a burkolt reklámok esetében a felelősséget teljes mértékben a hirdetőre hárítja. Bár a burkolt és tudatosan nem észlelhető reklám közzétételéért a jogszabály szerint valóban a reklámozó felelős, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség illetékese szerint a felelősséget nem lehet kizárólag a reklámozóra hárítani, a törvényből ugyanis az is következik, hogy „a kiadó kötelezettsége, hogy a burkolt reklámozást azáltal ne tegye lehetővé, hogy a reklámokat a reklámjellegről való tájékoztatással együtt, illetőleg az egyéb tájékoztatásoktól elkülönítve jelenítse meg”. Ezt egy jogerős ítélet is alátámasztja, amelyben a bíróság a hatóságnak adott igazat, mondván, a kiadónak elemi kötelezettsége, hogy a reklámjellegről való tájékoztatásról gondoskodjék; arra nem hivatkozhat, hogy az olvasók a cikkeket is bizonyára reklámként értékelnék. Egy másik ügyben pedig azért marasztaltak el egy reklámozót, mert a kiadó az átadott sajtóanyag alapján a hírek rovatban – a reklámjelleg feltüntetése nélkül – jelentetett meg egy rövid beszámolót.

Elképzelhető, hogy a jövőben a korábbinál is jelentősebb bírságra számíthatnak a reklámozók, ami idővel talán elrettenti őket a törvénytelen gyakorlattól. A helytelen fogalmak alkalmazása kapcsán azonban csak bizakodni lehet, hogy ugyanúgy, ahogy egy névváltás után a jól ismert márkanevet sem használjuk tovább, talán egyszer a „pr-cikk” kifejezés is eltűnik a reklámszakma szótárából.