hirdetés
hirdetés
hirdetés

Szabó Zoltán lesz az RTL Magyarország marketingigazgatója

Elődje, Schiwert-Takács László új pozícióban folytatja.

hirdetés

2020. december 1.-től Szabó Zoltán, az Index korábbi stratégiai- és kreatív igazgatója lesz az RTL Magyarország marketing és kommunikációs igazgatója, derül ki a cég hivatalos közleményéből. Elődje, Schiwert-Takács László júliusban mondott le a pozícióról.

Szabó Zoltán 2000 óta, húsz éven át dolgozott az Indexnél. Kulturális újságíróként kezdte, nevéhez fűződik a Comment:com tévékritikai blog elindítása, amely sok éven át nemcsak a legnépszerűbb médiával foglalkozó oldal, de a legolvasottabb magyar nyelvű blog is volt. 2011 és 2014 között az Index kultúra rovatát vezette, majd 2014-ben a Blog.hu tartalmaiból válogató Index2 felelős szerkesztőjének nevezték ki. Ugyanebben az évben lett az Index.hu tartalomfejlesztési vezetője, az ő nevéhez köthető a lap legutóbbi dizájnváltása is. 2018-ban ő tervezte az Index Nincs másik kampányát, ami kilenc hónap alatt több mint 200 millió forintot gyűjtött össze a független újságírás támogatására.

Szabó Zoltán (Fotó: Huszti István)
Szabó Zoltán (Fotó: Huszti István)

Az Index mellett 2010-ben Varga Attila Sixx-szel közösen létrehozta a sorozat- és valóságshow rajongók körében ismert Hogyvolt blogot. Emellett éveken át dolgozott tanácsadóként nagy hazai és multinacionális cégek brand-stratégiájának kidolgozásában, részt vett bankok, telekommunikációs cégek és áruházláncok kampányaiban is. Külsősként több mint egy tucat heti- és havilapban publikált (köztük a Kreatívba is), óraadó tanárként pedig tanított újságírást többek közt a Színház és Filmművészeti Egyetemen is.

"Nagyon örülök, hogy a többhónapos kiválasztási folyamat eredményeként Szabó Zoltán személyében olyan tapasztalt médiaszakembert találtunk, aki jól ismeri a magyar médiaipart, és annak alkotói és üzleti oldalán is többször bizonyította már rátermettségét. Egyúttal köszönöm Grósz Judit munkáját, aki az elmúlt hónapokban a digitális igazgatóság vezetése mellett, ideglenesen látta el a marketingigazgatói feladatokat"  - mondta Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója.

“Nem is tudok annál izgalmasabb feladatot elképzelni, minthogy egy egyre inkább digitálissá váló, az online térben is piacvezetői pozícióra törő tévétársaság marketingkommunikációját alakíthatom az elkövetkező években” – nyilatkozta Szabó Zoltán.

Schiwert-Takács László új szerepben folytatja

Ezzel párhuzamosan újra munkába áll Schiwert-Takács László. A televíziós szakember új pozíciót tölt be: Schiwert-Takács László az RTL Magyarország képernyős-kapcsolati vezetője (On-Screen Talent Relations Manager) lesz. Feladata az RTL Magyarország műsoraiban megjelenő képernyős sztárok és tehetségek (műsorvezetők, színészek) vállalaton belüli karrierjének segítése.

"Örülök, hogy a jövőben még nagyobb figyelmet kap ez a különösen fontos terület a vállalatnál. Biztos vagyok abban, hogy Schiwert-Takács László személyében olyan személy felügyeli majd ezt a területet, aki mélyrehatóan ismeri a műsorkészítés folyamatát és a műsorkészítők kihívásait" – jellemezte az új pozíciót Vidus Gabriella.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Idén azokra is gondoltak, akiknek sosem volt elhalálozott gondolatuk.

A HAB Advert reklámügynökség többek közt a Covid19 világjárvány okozta elszigetelődést is látva úgy gondolta, hogy levelezésbe kezd a szakma résztvevőivel.

A fókusz a pénzügyek kényelmes intézésére irányul. 

Online eredményhirdetés: október 28., 10:00, a storeinsider.hu oldalunkon!

Célunk, hogy megtaláljuk a hazai legszebb és legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásokat. Normál nevezési határidő: 10.30. Meghosszabbított nevezési határidő: 11.06.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Hipnózis sem maradt érintetlenül a napról napra egyre inkább feje tetejére álló 2020-ban, egy dologból azonban nem engedünk - a díjakat idén is átadjuk Magyarország legrégebbi reklámversenyén.

Újrahasznosítottuk 2019 egyik legsikeresebb KREATÍV rendezvényét: itt a Green Wave 2020! November 18-án fókuszban a fenntarthatóság és a marketing!

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!

hirdetés
hirdetés