hirdetés

Kisjézuska szeparéja

„Feleslegesek voltak a patikamérlegen kimért narratívák és audiovizuális bravúrok? Vagy egyszerűen megbukott, mint 21. századi messiás?” Kisjézuska a reklámszakma csúcsán is új kihívásra vágyik. Persely Tomi, a feat. kreatívigazgatójának szürrealista novellájában. 

hirdetés

Mielőtt mutatnánk a novellát, még azért olvassátok el, mit várhatunk Persely Tomi karantén ideje alatt megszülető novelláskötetétől, amelynek darabjai ezen a Facebook-oldalon érkeznek majd sorban.

A novelláskötet összetartó koncepcióját (Muszka Máté Gergő illusztrációi mellett) az adja, hogy a történetek személyes, történelmi, vagy akár közéleti ihletésből mindig átfordulnak egy fantáziadús, szürreális világba, hogy ezáltal görbe tükröt mutassanak az olvasónak.

Többek között lesz benne szó a Parázsemberről, aki a kerti sütögetések tűzfeleléséből először országos mémmé, majd nemzeti szimbólummá növi ki magát; egy magyar oligarcha bőrébe bújt Hollywood-i komikusról, egy csődbe ment üzletemberről, aki vadászprédaként értékesíti tovább magát korábbi versenytársainak; egy amerikai kémről, akit a 60-as években összezsugorítanak, majd Kim Ir Szen agyába küldenek; egy mindent szétrágó kutyáról, aki ellen forradalmat robbantanak ki a plüssállatok egy hétvégi házban, vagy akár arról, hogy kölcsönözhetünk kifogást magunkat.”


 

Kisjézuska szeparéja

Lemegyek a boltba – mondta Kisjézuska, és nem jött vissza 3 hónapig.

Indulás előtt még intett egyet apostolainak, felcsapta 160 dolláros Miami HEAT baseball sapkáját, majd lobogó hajjal beszállt a liftbe és eltűnt.
Először fordult elő, hogy huzamosabb időre elhagyta saját szentélyét. A helyet, ami egyike volt az ország legsikeresebb reklámügynökségeinek.

Az épületből kiérve gondterhelten indult neki a belvárosi utcának a délutáni napsütésben, miközben lépteit a bizonytalanság nyomasztó fellege kísérte. Mögötte volt két évtized, mialatt áldozatos munkájával kivívta a kreatív szakma elismerését, impulzív egyéniségével pedig hithű apostolok és hívek népes táborát gyűjtötte maga köré. De hiába hozta el több százféleképpen a szebb holnap illúzióját, be kellett látnia, hogy a reklámokon keresztül képtelen kellő hatást gyakorolni az emberekre. Számukra csak egy következő harminc másodperc volt a tévéműsorok szünetében. Egy menet közben elmosódó óriásplakát. Fél oldalas hirdetés a tegnapi újságban. Egy reflexből átgörgetett post a feedben. Kisjézuska ennél többre vágyott. Nyomot akart hagyni. Utat mutatni. És elvezetni népét a modern megváltáshoz.

Lehet, hogy rossz műfajt választott a küldetés teljesítéséhez? Feleslegesek voltak a patikamérlegen kimért narratívák és audiovizuális bravúrok? Vagy egyszerűen megbukott, mint 21. századi messiás? Biztosan állíthatom, hogy nem.
Akkoriban 3 éve dolgoztam már a szentélyben. Nem számítottam csodagyereknek, főképp nem Kisjézuskához mérten. Csak egy hithű követő voltam, tele ambícióval és egy nagy adag kétséggel önmagammal szemben. Az első naptól fogva felnéztem erre a 40-es, göndör hajkoronával megáldott, borostás férfira, akinek alacsony, szikár növéséhez olyan karizma társult, amivel tengereket szokás kettéválasztani. Aki a világ apró rezdüléseit intuitív módon érezte meg, gondolkodásban pedig három lépéssel a többiek előtt járt. De igazából nem emiatt tekintettem rá példaképként - sokkal inkább azért, mert sikerei mögött megláttam az örök elégedetlenséget magával szemben. Az embert, aki nem tud beletörődni a saját határaiba.

Aztán eltelt az a bizonyos 3 hónap, és ő úgy tért vissza, mint akit kicseréltek. Nem árulta el, merre járt, de meglepően derűs lett és könnyed. Tekintete tele izgalommal és életigenléssel, mondandójában pedig nagy változásokat emlegetett. Ami hamarosan testet is öltött egy új kreatívigazgató formájában. Akire Kisjézuska, a született vezéregyéniség mellett a legkevésbé sem számítottunk. Főleg nem egy sármosan zilált, zavarba ejtően szimpatikus, nyurga férfi személyében, aki pont olyan volt, mintha egy 80-as évekbeli, habkönnyű francia bohózatból lépett volna elő. Gyűrött, félregombolt, Acapulco mintás ingeket hordott szövetnadrágjába tűrve, egy pöfögő kis mopeddel járt, ezüstbe hajló, borzas haja alól pedig olyan mérhetetlen csodálkozással tekintett végig gomb szemeivel az irodán, és annak dolgozóin, mintha egy másik bolygóról érkezett volna közénk.
A szakmai kérdésekre általában kitérő választ adott, de intellektusa és helyzetfelismerő képessége brilliáns volt - gyakran a semmiből jött elő világmegváltó ötletekkel, de amint földhöz ragadtabb témákban akarták őt kérdőre vonni a ház apostolai, feltűnés nélkül elszivárgott az épületből. Ezzel pár hét alatt a szentély legmegosztóbb karakterévé vált.

Mivel technikailag a második főnököm volt, akaratlanul is tanulmányozni kezdtem a viselkedését. Szórakoztatott furcsa világszemlélete és személyisége, de lassan arra lettem figyelmes, hogy szinte minden egyes mozdulatát, reakcióját ismerem már. Mintha csak egy előre kialakított, színészi tárházból dolgozna, amit mindig az adott szituációhoz igazít.
A helyzetekhez, amik kezdtek megkomponált jelenetekre hasonlítani az ügynökség életében. És ahol az újonnan jött “főszereplő” mellett egyre többen vették fel a színpadias viselkedést. Ezzel a szentély divatosan indusztriális falai közé beköltözött a forrongás.

A helyzet folyamatos feszültségben tartotta az embereket, egyvalakit leszámítva - Kisjézuskát, aki angyali nyugalommal szemlélte az eseményeket, majd lépett közbe mindig a kellő pillanatban, hogy a béke és szeretet igéjével oldja fel a helyzetet. Olyan érzés volt, mintha egy vallási teleregényben élnénk a mindennapjainkat. Ahol minden egyes epizód egy újabb példabeszédet testesít meg: kezdésként felütötte fejét az emberi gyarlóság, és emiatt úgy tűnt, a saját vesztünkbe rohanunk. Majd érkezett Kisjézuska, rádöbbentett minket a hibáinkra, és ezzel feloldozást nyertünk. Így tudott újra és újra győzedelmeskedni az emberi jóság. Tanulságos helyzetek voltak. De sajnos nem valódiak. Kisjézuska forgatókönyve alapján készült az összes.

Persze eleinte én sem láttam át, minek lettünk a részesei. Inkább enyhe paranoiaként éltem meg mindazt, ami körülöttem zajlik. Azzal nyugtattam magam, hogy egyszerűen keményebb időket élünk, nagyobb a terhelés a feladatok szintjén, és ez vezet a folyamatos forrongáshoz.
Mindaddig amíg bele nem futottam nagyszüleim konyhaszekrényében egy tíz év körüli Színes RTV újságba. És annak rejtvény rovatában egy különösen ismerős férfiba. A gomb szemek, az akkori divat szerint felzselézett, de azóta már borzasan őszbe hajló sárm nem másé volt, mint újonnan jött vezetőnkké. Aki az elmúlt évtizedben bukott, B kategóriás szappanopera sztárként szép lassan eltűnt a köztudatból. És aki most úgy tért vissza, mint a közös történetünk főszereplője. Kezdett összeállni a kép - Kisjézuska kimaradása alatt nem a helyét kereste a világban. Azon dolgozott, hogy felépítse benne saját mítoszát.

Elismert filmes és tévés ismerősei segítségét kérte abban, hogy ennek a kereteit megteremtse. Úgy sejtem, felmerült több javaslat is a portréfilmtől kezdve a kereskedelmi csatornás vetélkedőig. De Kisjézuska műfajt akart teremteni történetével. Így születhetett meg a controlled reality ötlete, amiben koncentrált hatással lehet hívei sorsára. Úgy, hogy annak alakulását beépített szereplők segítségével irányítja. És aminek helyszínéül saját szentélyét választotta.
Tisztában volt vele, hogy a feszültség generálásához szükség lesz egy tapasztalt “irányítóra”.  Itt került a képbe az elfeledett sorozatszínész, akit a rendhagyó felkérés végre kihúzott a vidéki március tizenötödikék és falunapok száműzetéséből. És akinek szerepét Kisjézuska kellő stílusérzékkel szabta reklámszakemberesre. A karakter kidolgozott küllemet, jellemrajzot, motivációt és fejlődéstörténetet kapott. Ennek mentén egyszerre tudott szimpatikus és ellenszenves, megnyugtató és dühítő, szakmai és teljesen irracionális lenni. Olyan szerep volt ez, amiben perverz örömmel fürdőzhetett a megformálója. Persze ez még nem volt elég ahhoz, hogy a valóság és kitaláció jól működő egységet alkosson. Szükség volt beavatottakra.

Nehéz lenne pontosan megmondani, hogy melyik apostol vagy követő szerepelt a műsorban. Kisjézuska sosem árulta el nekem. És a résztvevők sem. Gyanakodtam az árva gyermek ábrázatot öltött Nils Holgerssonra, akit alkotója tetőtől talpig feketébe öltöztetett, és szó szerint úgy mozgatott, sőt beszéltetett, mintha madzagokon függő bábfigura lenne. Az avantgárd stílust képviselő Inkvizítorra, akit kívülről a nárcisztikus művész prototípusának álmodtak meg. És akinek zord külseje egy csupaszív embert rejtett magában. Karamella Lányra, aki tinédzseres hévvel bálványozta az újonnan jött vezetőt, és annak irracionális döntéseit. A hűvösen elegáns Baronra, Kisjézuska kegyelmet nem ismerő hoppmesterére. A bipoláris Dzsungelnyuszira. Az óriásteknős kinézettel felruházott, első számú apostolra. Ja igen, és a Vén Komédiásra. Ő volt a személyes kedvencem. De akárhogy is néztem, a fenti karakterek túl kisarkítottak voltak ahhoz, hogy valódiak legyenek. Persze mellettük voltak még rejtett kamerák, közös utazás egy forgatásokból megmaradt, díszlet kisvárosba, cameók, kibeszélő show-k és különkiadások.
A műsor dinamikusan zajlott körülöttünk. Főleg azért, mert úgy tűnt, rajtam kívül senki sem vette észre a hétköznapjaink zsenialitását. Amit Kisjézuska Szeparéjának neveztem el.

Pár hónap elteltével úgy döntöttem, elmondok neki mindent. Nem volt célom, hogy tönkretegyem az alkotását. Vagy hogy leromboljam a mítoszát. Egyszerűen szerettem volna, ha Kisjézuska tudja, hogy tudom. Kicsit talán az is közrejátszott, hogy nekem sosem szánt szerepet abban, amit létrehozott. Szóval az egyik nap vettem egy nagy levegőt, beléptem hozzá és elmeséltem neki mindent. Hangosan kiröhögött.
Aztán megveregette a vállam, és azt mondta, tehetséges vagyok. És ha már mindezt kitaláltam, ne hagyjam kárba veszni. Mert ha nem teszem meg, ő fogja elmesélni.

Ezért leírtam a történetet. Habár már nem vagyok a műsor része. És az évek során apostol sem vált belőlem. Helyette új vallást alapítottam.
De a mai napig hiszek a modern megváltóban, és mindabban, amit létrehozott. Hiszek a díszleteiben. A beavatottakban. A forrongásban. A feloldozásban. A tanulságban. Mindezek nélkül nem lehettem volna az, aki ma vagyok.
Szóval köszönöm, Kisjézuska!
Nálam beteljesült a próféciád.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!