hirdetés
hirdetés

"Onnan tudom, hogy vége egy képnek, hogy újra hallani kezdem a zenét, amit hallgatok"

Az első vonalak húzásakor szabályosan rettegtem. Azt éreztem, hogy erejük van, és nem tudtam, hogy ezt hogyan lehet kontrollálni, vagy hogy mi lehet egy elrontott tollvonás következménye - de a félelmemet hamar átvette valami baromi jó feszültség, aminek a szabályait elkezdtem érteni és aztán élvezni is.
Ezek voltak az első élményeim a rajzolással, ami aztán később a saját bejáratú, egyszemélyes játszóteremmé vált - írja Kovács Eszter, a Wavemaker art directora, aki a Recharge-ban elmeséli, hogyan húzza be egy alkotófolyamat, és hogy mi a szép a szovjet brutalizmusban.  

hirdetés

Habár gyerekkorom óta állandóan firkáltam, a rajzolás nem volt egyértelműen kijelölt út számomra.
Egyrészt természetes volt, hogy ezzel szórakoztatom és/vagy vigasztalom magam, de könnyen le is mondtam róla egy új impulzus kedvéért.
Másrészt olyan környezetben nőttem fel, ahol a képző- és iparművészet nem volt jelen hangsúlyosan, így nem tudtam helyesen sem értelmezni, sem értékelni azt, hogy van egy saját csatornám, amin keresztül kommunikálni próbálok másokkal.  

Ezért emlékszem olyan tisztán arra, amikor egy új ismeretségnek köszönhetően rádöbbentem arra, hogy milyen is valamilyen művészeti ággal foglalkozni.
Elcsépelt kifejezésnek számít, hogy egy új világ nyílt meg előttem, de engem akkor hihetetlen tempóval szippantottak be az új impulzusok. Szerintem ilyen brutális felismerés nagyon ritkán adódik az ember életében, de akkor és ott vége lett az addigi életemnek és elkezdődött egy új. Ekkor jöttem rá, hogy az én kezemben ott van az, amit gyerekkorom óta cipelek magammal, és az én egyik ilyen fő csatornám a grafikáim.



Ha nekifogok a rajzolásnak, akkor hosszú órákon keresztül tart egy ilyen alkalom, ez egy más tudatállapot. A rituálé fontos része, hogy analóg módon készítem a rajz alapjait: előtte papírt válogatok, textúrákat keresek, „lejárom” a különböző formák vonalvastagságát...stb. Ezután nagyjából feldobom a kompozíciót, de aztán sok részletet „élesben”, spontán teszek hozzá.

Márpedig ez a technika nem hagy nekem sok hibalehetőséget: ha rosszul mérek fel egy döntést, akkor az könnyen tönkreteheti az elképzelésemet, hiszen nagyon sok extravékony vonalat, apró részletet használok, amik összetartanak, így mindegyik kép megköveteli a precíz figyelmet. Később digitálisan utószínezek és minimálisan kiegészítek ugyan, de nagyon fontos nekem, hogy fizikailag is a kezemben tarthassam az elejétől. Általában több apró részletből állítok össze egy karaktert, amiben izgalmasnak tartom, hogy elrejthetek különböző szimbólumokat, szavakat, üzeneteket. Sokszor kaptam visszajelzésként, hogy agresszívak a rajzaim, de ezt annak tudom be, hogy amikor nekilátok egy grafikának, ott általában a rajzolást egyfajta szelepként használom: meg akarok szabadulni egy csomó feszültségtől, naná, hogy nem vigyorgó napraforgók lesznek a fő témáim.

 

Mire egy kép végére érek, általában már homályosan látok, fáj a fejem és beáll a karom is. Belül ez egy nagyon intenzív és szélsőséges állapot, pedig kívülről úgy néz ki, hogy 5-6 órán keresztül ülök mereven egy asztalnál.
Általában akkor tudom, hogy vége egy képnek, ha újra hallani kezdem a zenét, amit hallgatok. Akkor vége a mágiának, én pedig újra nyugodt vagyok.

Szeretnék sokkal jobb lenni ebben a műfajban és több időt adni nekik, de ez az igény néha ütközik a munkámmal, hiszen ahhoz, hogy ott állandóan teljesíteni tudjak, egyfajta mesterségesen ihletett állapotban létezem, és nehezen állítom át magam arra a tudatállapotra, ami egy grafika megalkotásához kell.
Ennek ellenére kéz a kézben jár a kettő, oda-vissza örökítek át élményeket, behatásokat, újdonságokat, amiket folyton tanulok.

 


Bár a grafikáimon nem köszönnek vissza, de sokat inspirálódom többek között abból a durva, megalomán és kifejezetten rideg esztétikából, amit a szovjet brutalizmusból merítek.
A következő projektemet pedig ennek az érdeklődésemnek dedikálom majd: szeretnék végigfotózni olyan ex-szovjet területeket, ahol a végeláthatatlan hideg és a panel az úr.

Kovács Eszter, art director, Wavemaker

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!