hirdetés
hirdetés
hirdetés

A gyilkosok emlékműve kapta januárban a Minőségi Újságírás Díjat

A Főszerkesztők Fóruma Ács Dánielt és alkotótársait díjazta, illetve kiemelt további három munkát.

hirdetés

„A zsűri a témához választott eszközt és léptéket, a történelmi téma és jelenünk közötti kapcsolatok feltárását, a kutatási anyagok értő felhasználását és az anyag hatását és az ebből fakadó utánkövetést is kiemelte értékelésében” – írta posztjában a Főszerkesztők Fóruma a 444-en megjelent dokumentumfilmről.

A zsűri a beérkezett nevezések közül kiemelte még a Forbes Gergő Zsiborás által szerkesztett milliárdos-listáját, Bódis Andrásnak a Válasz Online megjelent „Amíg Ön a járványra figyelt, a NER bevette az országot – leltár a »hazavitt« stratégiai ágazatokról” című cikkét, illetve Horvath Bencének a fiatal felnőtt generáció kiégés-szindrómájáról szóló, a 444-en megjelent anyagát („Fiatal felnőttek, akiknél a kiégés az alapállapot). 

A Minőségi Újságírásért Díj zsűrijének tagjai: Hermann Irén, Veiszer Alinda, Varró Szilvia, Both Vilmos, Dudás Gergely, Weyer Balázs és Nyáry Krisztián. A nyertes írás szerzője 200.000 forint jutalomban részesül.

Mivel kivételesen a hónap utolsó napjára tolódott a bejelentés, így már lehet is jelölni a februári díjra. A zsűri a 2021. februári díjra 2021. március 7-ig várja a nevezéseket a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

A vád szerint Jimmy Lai illegális tiltakozást szervezett még 2019-ben. Kína egyre jobban szorongatja a különleges jogállású területet. 

Dinamikus kizárási listákat lehet vele létrehozni, amivel egyszerűsíthetik a kampányok menedzselését.

Michal Malysa tizenöt piacon vezényli majd a cégcsoport külső és belső kommunikációját.

A bútoráruház nem is költ más offline csatornán, a szpot a saját kreatívcsapat munkája.

534 különböző ruhadarab vonul fel a bevásárlóközpontból a látványos videókban.

Tarts velünk április 22-én, hogy megtudd, hogy mitől működik a mentoring és nagyköveti rendszer – és mitől nem!

Mindenkit meggyötört a pandémia, a motiváltságukat vesztett, kiégett és akár még fizikailag is megviselt munkatársak aránya lényegesen nőtt a szervezeteken belül. Milyen eszközei vannak erre egy vállalatnak? Gyere el ingyenes szakmai randinkra, ahol több tucat javaslatot adunk a kezedbe!

hirdetés
hirdetés