hirdetés
hirdetés

„A feltöltődés kifejezése számomra ma a vigaszt és az erőmerítést jelenti”

A kultúra nekem alap. Mindig is a film, színház, muzsika területén dolgoztam. Szentesi drámaisként szabad szellemű oktatást és a művészet szeretetét kaptam, ez is alap. Az én egyetlen, állandó körüljárható témám az idő.  Recharge rovatunkban most Schaffler Sarolta, a Radnóti Színház marketing- és kommunikációs vezetőjének gondolatait olvashatjátok. A Recharge-ban a kérdésünk minden felkért szerző felé ugyanaz: mi az, ami feltölt, ami kikapcsol?

hirdetés

A kultúra nekem alap. Mindig is a film, színház, muzsika területén dolgoztam. Szentesi drámaisként szabad szellemű oktatást és a művészet szeretetét kaptam, ez is alap. Az én egyetlen, állandó körüljárható témám az idő. Évtizedek óta gyakorlom anyaként, munkásnőként, feleségként, barátként azt, hogy maradjon időm. Mert valójában az elidőzés tölt fel, legyen az banálisan egyszerű dolgok feletti, vagy világmegváltó beszélgetésekben elmélyedő, egyedül levős vagy közösségi – jó elmerülve olvasni, megszállottan régről ismert szövegek után kutatni, főzni, jót tenni, szemet legeltetni, csak figyelni, bátornak lenni, gondolatokkal játszani, filmen bőgni, táncot nézni vagy táncolni, mindig abban lenni, amiben teljes a jelenlétem. Jó lenne éhesnek is maradni betűre, hangra, szíre-szóra, képre, gyerekre, férjre, barátra, cselekedetre. Régebben annyi minden fel tudott tölteni, például Filmszemlékre járni, ott lenni Clermont-Ferrandban a rövidfilmfesztiválon 2000-ben; ugyanekkor Modigliani kiállítást nézni Párizsban; egy életnyi könyvtárat összegyűjteni; visszamenni a szülőfalumba, és eljönni onnan újra; Bánkon szilvalekvárt főzni; tengerben úszni, partján heverni; kortárs irodalmat olvasni; David Bowie-t és Björköt hallgatni; szeretni és szeretve lenni…

Mostanság viszont elég nehéz a feltöltődés, sok a hiányjel, ami korábban egy ölelés is lehetett vagy koncert, színház, mozi, most szinte nincs vagy csak ritkán. Nehéz feltöltődni, mikor naponta több attack is ér a közéletből. Kultúrgyomros ököllel, lábbal, hát hol? Hogy lehet levegőt venni, feltöltődni? Azt a legrosszabb elviselni, amikor a jövőt teszi tönkre a jelen: az oktatást, az egyetemi autonómiát, az ifjúságot, a jövőt, a szabad gondolkodást… Mit mondjak a fiaimnak? Mi lesz velünk, „morzsamagyarokkal”? Háy János Kik vagytok ti? című könyvének bevezetőjében így szól az Úr a morzsalékoknak, hogy a ti hazátok legyenek a könyvek. Elővettem hát Ottlik Iskola a határon regényét, hogy újra szőjem a remény pókhálóját. A fogalom metamorfózison ment át, a feltöltődés kifejezése számomra ma a vigaszt és az erőmerítést jelenti, nem az eufórikus, katartikus energiamezőt, mint régen.

Azért volt néhány feltöltős olvasásom idén is. Készítettünk egy hangoskönyv válogatást Báthory Orsival, így az év eleje kortárs magyar novellák olvasásával telt. Akár Dragománt, Krasznahorkait, Scheint vagy Harag Anitát olvastam, és tavasszal az új Bereményi-regényt, a Magyar Copperfieldet, ismerős volt minden terep, szikár és otthonos. Úgy járok-kelek ezeken az utakon, lakásokban, szívekben, mint a lehetséges sajátjaimban. Nekem kortársat olvasni, külföldit is a megérkezés örömét jelenti. Igaza van Háynak, van hazám.

fotó: Falus Kriszta

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!