100 mell

Jávor Bence a Greenroom kreatívigazgatója értekezik röviden a Recharge legfrissebb darabjában arról, hogyan szerette meg az úszást, annak ellenére, hogy utálja az élővizet. 

A feleségemtől egy standupot kaptam születésnapomra. Nem nézni, csinálni. Egyszer mondtam, állítólag. Könnyen el tudom képzelni. Nagyon sok dolgot mond az ember. Azt is, hogy szeretne vidékre költözni, jó lenne több verset olvasni, vagy átúszni a Balatont. Egy nagy alvás általában segít, aztán eldől melyiket kell komolyan venni.

A Balatont mondjuk tényleg átúsztam 2 éve. Iszonyodtam az élővíztől, gondoltam elmúlik. Nem múlt el. A felkészülés alatt kiderült, hogy az agy a monotonitás elől a meditációba, vagy a gondolkozásba menekül. A gazdája meg mindkettővel jól jár. Kipihenve, vagy feltöltve száll ki a vízből. Általában: is. Ötletelés száz mellen. "Brainstroking". (Most találtam ki, majd még dolgozok rajta.) Szóval átúsztuk.

 

"Tuk". Molos ügyfél is megcsinálta, nulla edzéssel, szalmakalapban. Kicsit rajta is maradt (a szokás, nem a kalap). Átúszta idén is. Én lekéstem egy órával. Egyéni csúcs azért így is volt. Akarattya - Révfülöp, 65km, négy és fél kurva óra!

Te tudtad, hogy a kudarc is tölt? Másnap 3 kilométert úsztam baszdühből. Abban a Balatonban, amitől rettegek. Jó: parttal párhuzamosan, de akkor is. Azóta meg minden szerda reggel a Sportban (Nagyapánk hívta így). Belső 33-as, utána szauna. "A Covid meghal 42 fok felett". Ezt onnan tudom. Na, mit szólsz? A szauna is tölt. Csak sose tudhatod, hogy aznap éppen mivel. Nagy lutri, hogy a tízmillió virológus, politológus, vagy belgyógyász országára nyitod rá az ajtót. Mindegy: "Tessék már gyorsan bejönni!!!"

A standupot meg legközelebb elmesélem.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Dinamikus kizárási listákat lehet vele létrehozni, amivel egyszerűsíthetik a kampányok menedzselését.

Michal Malysa tizenöt piacon vezényli majd a cégcsoport külső és belső kommunikációját.

A bútoráruház nem is költ más offline csatornán, a szpot a saját kreatívcsapat munkája.

534 különböző ruhadarab vonul fel a bevásárlóközpontból a látványos videókban.

A patika kampányokért jött, de még több lett belőle.

Tarts velünk április 22-én, hogy megtudd, hogy mitől működik a mentoring és nagyköveti rendszer – és mitől nem!

Mindenkit meggyötört a pandémia, a motiváltságukat vesztett, kiégett és akár még fizikailag is megviselt munkatársak aránya lényegesen nőtt a szervezeteken belül. Milyen eszközei vannak erre egy vállalatnak? Gyere el ingyenes szakmai randinkra, ahol több tucat javaslatot adunk a kezedbe!