Az általam alighanem a TED-védjegy miatt übermenőnek remélt, ám a helyszíni tapasztalataim alapján inkább egy szcientológuskonferencia és egy szülői munkaközösségi értekezlet bizarr keverékének bizonyuló rendezvény moderátora minden bizonnyal arra gondolt, hogy mára egy nőnek nem kell minden áron lemondania arról a vágyáról, hogy kamionsofőr vagy akár haditudósító legyen, ha nagyon akar, amiben igaza is van, mindazonáltal meggyőződésem, hogy a fenti kép – tegyük hozzá: sajnos – továbbra is hamis.

Jótól nyúlni nem szégyen – tartja a mondás, így hát íme egy beismerés: hosszú évek óta követjük figyelemmel az Advertising Age Women to Watch című sorozatát, ahol évről évre összeszedik a kommunikációs iparág azon női vezetőit és egyéb fontos figuráit, akikre szerintük érdemes odafigyelni, és most magunk is belefogtunk valami hasonlóba. Az inspiráció nem kérdés, nem is szeretnénk tagadni. Van azonban néhány dolog, amin érdemes elmorfondírozni ennek kapcsán.

Az ugye már önmagában elgondolkoztató, hogy nincs Men to Watch, szóval – bár ez az ilyesmire ultraérzékeny amerikai piacon nyilván nehezen lenne kimondható – az év 51 hetében az Adage-nél is bizony döntően férfiakkal töltik meg a lapokat, hogy aztán évente egyszer erős fókuszt helyezzenek a nőkre. Ha a saját házunk táján nézünk körül, mi sem nagyon cselekszünk máshogy: iparági nevezetességeket felvonultató címlapjaink kilencven százalékán férfiak díszelegnek, az általunk szervezett konferenciák előadói és versenyek zsűritagjai közt sem éppen feles arányban jelennek meg a hölgyek, és ha végigelemezné valaki a kommunikációs ipar problémáit feltáró cikkeink megszólalóit, alighanem ott sem egy túlzottan emancipált adatot találna.

Miért van ez? Azért, mert bár a tág értelemben vett kommunikációs szakmában szép számmal találhatók nők, sőt, vannak olyan területek, ahol kifejezetten érzékelhető a túlsúlyuk (bizonyos cégek marketingosztályán például vagy a médiaügynökségek tervezői részlegén), vezető pozíciókban még ma is jóval kisebb számban találhatók, mint férfiak. Köszönhető mindez alighanem a társadalmi szerepüknek – a gyerekvállalás például hosszabb időre kiveszi sokukat a munkából és a visszatérés, bárki bármit állít, nem könnyű. Pedig meggyőződésem, hogy egy visszatérő gyerekes anyukánál kevés hálásabb munkaerő van – ezt bizonyította egyébként a már említett TEDx-en elhangzott több előadás is, ahol láthattunk olyan cégeket, amelyek kifejezetten rájuk építkezve működnek sikeresen.

Van azonban egy más irányú, ám ezzel alighanem összefüggő tapasztalatom is az elmúlt pár évből. Ahogy magam körül látom, egyre több és több nőnek esze ágában sincs visszatérni korábbi munkahelyére, hanem saját vállalkozásba kezd, sőt, számosan vannak, akik gyerekvállalás nélkül is erre a döntésre jutnak. Tapasztalataim szerint jellemzően olyasmibe fognak, személyes érdeklődésüket, hobbijukat elégíti ki, ami arra épít, ami érdekli őket, amiért rajonganak és egyszersmind üzletet is látnak benne. Ezekből a dolgokból pedig általában jó történetek kerekednek még ebben az induló vállalkozásoknak nem éppen kedvező közegben is, ahol élünk. Így lesznek kreatív csokoládéboltok, kávézók, kis független ügynökségek, dizájnboltok és egyéb popkulturális mikropróbálkozások egyre nagyobb számban. Amelyek, ha csak áttételesen is, de legalább annyira jót tesznek ennek a szakmának is, amiben mi dolgozunk, hiszen inspirációt és a nyitottság látszatát ígérik a benne dolgozóknak. Nem tökéletes megoldás, de kezdetnek azért nem is rossz.