Irány Nyugat!

Nagy lépés ez a Tisza cipőnek. (x)

Annak, aki a 80-as években volt fiatal, a Tisza cipő alapviseletnek számított. A 90-es években indult retróhullámot ügyesen meglovagolta a magyar márka és kiépített magának egy igen hűséges vásárlóközönséget (a mai világban ez igen nehezen megvalósítható a highstreet divatmárka szintjén) és mindvégig megőrizte nagyon komplex imázsát, sőt, fokozni is tudta a róla kialakult pozitív képet.

A tökéletes karakter a divatban

Miből is áll ez az összetett imázs? Egyrészt abból, hogy ez egy régi magyar márka, Magyarországon készül, másrészt hogy elképesztően kényelmes, laza, nem jön szembe veled lépten-nyomon az utcán, vagy ha szembejön, az egyfajta összetartozást jelent közted és a szembejövő idegen között. A divatban mondhatjuk, ez afféle álomkarakter.

A cipőmárka több lépésben terjeszkedett és próbálta szélesíteni kollekcióját. Az Astorián lévő üzlet mellett nyitottak üzletet például egy vegyesebb vásárlóközönséggel bíró bevásárlóközpontban is, a WestEnd City Centerben, a cipők mellett kínálnak kiegészítőket, táskákat és felsőruházatot is. Most azonban elérkezettnek látták az időt, hogy még konkrétabbra fordítsák a nemzetközi piacok meghódításának tervét. Éppen ezért szeptemberben be is mutatkoztak 2016-os tavaszi-nyári kollekciójukkal a párizsi Who's Next Trade Show-hoz tartozó Premiere Classe-on, mely nemzetközi szinten az egyik legmeghatározóbb szakmai divatkiállítás.

Irány Párizs!

A négy napos rendezvényen a már jól ismert Klasszikus és Budapest kollekciók mellett nagy sikerrel debütált a Tisza legújabb mini kollekciója az M4 is. A négy napos rendezvény száz négyzetméteren mintegy 58000 látogatót vonzott és aTisza kollekcióját egy egyedi, tépőzáras installáción tekinthette meg a szakmaiközönség, valamint kizárólag a rendezvényre készített formabontó újság és a dizájnhoz illeszkedő átlátszó táska is kiegészítette a 79 darabos mintakollekciót.

 

A 25 éves múltra visszatekintő Premiere Classe cipő, táska és egyéb divat-kiegészítőkre specializálódott kiállítást évente kétszer (szeptemberben és januárban) a város szívében a Porte de Versailles-i Expo területén rendezik. A kizárólag szakmai közönségnek (buyerek, újságírók, szakmai kiválóságok) szóló rendezvény célja, hogy a már ismert tervezők mellett lehetőséget adjon a feltörekvő, színvonalas márkáknak is a világsikerre. A szigorú minőségi elvárásoknak megfelelő márkák között a Tisza cipő tökéletesen megállta a helyét. A kiállításon még egy magyar tervező, Linda Siető kapott lehetőséget a bemutatkozásra.

A stand

A Tisza 12 négyzetméteres standját a Numbernow egyik tagja Lengyel Marci tervezte. A stand különlegessége az volt, hogy a cipőket egy tépőzáras megoldással rögzítették a falelemekhez, így az érdeklődők egyetlen mozdulattal"letépőzárazhatták" a kiállított modelleket. A teljes kollekciót a megszokott divatkatalógus helyett a Tisza egy áttetsző táskába helyezett újsággal mutatta be, amely a De_form Studio (Déri Enikő és DemeczkyNóra) munkája. 

A szezon kötelező darabja: az M4

A párizsi rendezvényen debütált a Tisza legújabb kollekciója az M4, amely Budapest ùj metróvonaláról kapta nevét. Az eddig megszokott klasszikus Tisza darabok mellett az M4 egy exkluzívan merész és formabontó vonalat képvisel. A magas (M4) illetve alacsony szárú (Targa) modellek jellegzetessége a különleges talpa, amely kifejezetten kényelmes járást biztosít viselőjének. A cipő érdekessége, hogy nincs közbeeső varrás vagy ragasztás a talpat egyenesen a cipőfelsőrészre öntik. A modellek között megjelennek az elegánsabb egyszínű darabok, valamint a bátor, élénkebb színkombinációk és az egyedi bőrtextúrák is. Muszáj felpróbálni egyet!

Megvan a tökéletes karácsonyi ajándék! Lecsaphatsz a Tisza M4 modellekre az Astorián, december elején nyíló Pop-Up Store-ban, mely közvetlenül a már közismert Tisza márkabolt mellett nyílik

(x)

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Meghosszabbított nevezési határidő: október 20. A verseny célja: kreatív btl-megoldások és kapcsolódó kommunikációs kampányok díjazása.

Célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Díjátadó: 10.25. Kapunyitás: 19 óra

A verseny célja, hogy megtaláljuk és díjazzuk a legszebben tervezett és kivitelezett médiatermékeket Magyarországon. Weboldalakat, alkalmazásokat, tévéműsorokat, magazinokat és más nyomtatott kiadványokat lehet nevezni. Díjátadó: 10.26. kapunyitás: 19 óra

Cél: a reklám- és tágabb értelemben vett kommunikációs ipar gyártói oldalának legkiválóbb megoldásait jutalmazni. Nevezési határidő: október 27.

Workshop az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletéről, közismertebb nevén a GDPR-ról november 10-én.

Facebook és Instagram hirdetések kezelése a gyakorlatban november 16-án.

Prizma Kreatív PR Díj díjátadó: november 22. Helyszín: Akvárium Klub

Minden gallérhoz másképp kell szólnunk HR-eseként? Kiderül a november 21-i workshopunkon, ahová kék gallérosokra specializálódott HR-eseket várunk.

Hr-esként Ön hol nézi meg először egy jelölt profilját? És kiről mit árul el az adatlapja? És azt vajon tudja, hogy a jelöltek hol és hogyan keresnek a legaktívabban munkát? Workshopunkon mindenre választ kap. November 21. 09:00

A Kreatív hagyományos éves konferenciáján ismét a pr-szakma előtt álló legaktuálisabb kihívásokat járjuk körbe. Időpont: november 23.

A Kreatív év végi médiakonferenciája mindig arra keresi a választ, mi vár a piacra a következő évben. Időpont: december 6.