A vloggerek, a videó- és a mobilhirdetés a jövő

Nagyjából ide vezetnek azok a változások, amelyek az általunk megkérdezett szakemberek szerint egyre intenzívebben zajlanak a mai digitális, fiatal generációt célzó piacon. A hagyományos tartalom előállítók mellett megjelenő neomédia, a supernow generáció és a multitasking médiafogyasztás új kihívás elé állítja a márkákat. Ezekre pedig azonnal reagálniuk kell, több platformon, szimultán jelleggel és új megoldásokkal. (X)

Az egyre intenzívebben változó globális médiafogyasztási szokások nemcsak egy új domináns generációt, de egy új médiát is kitermeltek. Megjelent a technológiához szorosan kötődő supernow generáció, amely egyszerre több mindenre vágyik és lehetőleg azonnal. Amely tartalomfogyasztás közben a social medián keresztül kommunikál, a megosztás és a kapcsolódás lételeme, és multitasking médiafogyasztóként mindegy, hogy milyen platformon kapja a tartalmat.

Az újmédia úttörői

Mert amíg a hetvenes évek X generációja a csak fogyasztók, a követők táborát erősíti médiahasználati szokásában, addig a mai tizen- és huszonévesek már tartalom előállítóként is megjelennek. A Z generáció intézményesítette a közösségi oldalakat, blogokat és a Youtube-csatornát felértékelő neomédiát, amely úgy készít tartalmakat, hogy a meglévőket gondolja újra. De ezt az újmédiát már a készítők és követők közti szoros kapcsolat mozgatja, és az írott információt erősen háttérbe szorító vizualitás jellemzi.

„A fiatalok az újmédiás lehetőségeket hasznos információk gyűjtésére használják. Bloggereket követnek, videoblogokból tájékozódnak, és azok alapján döntik el, hogy mit főzzenek, mit vegyenek vagy hova menjenek. Ez a Z generáció a saját korosztályából kikerülő tartalom előállítókat tartja hitelesnek, és feltétel nélkül befogadja a tőlük érkező információkat. Még akkor is, ha ezek remixelt, újrahasznosított, véleménnyel kiegészített, hétköznapi témákat feldolgozó tartalmak” – utalt ezzel Glózer Rita a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének adjunktusa arra, hogy a vloggerek népszerűsége mögött gyakran a szórakozva megszerezhető hétköznapi tudás lehetősége áll.



„De ma már egyre nagyobb szerepe van a fotó- és videómegosztóknak, és nem véletlen, hogy a mobilhirdetők is megjelentek a fiatalok által sokat használt közösségi oldalakon és mobilalkalmazásokon. Az elmúlt félévben például már feltűnő módon több lett a kommerciális tartalom az alapvetően közösségi funkcióra épülő, és eleinte szinte csak közösségi tartalmaknak helyet adó Instagramon is. Ha ma egy hirdető applikációval jelenik meg a piacon, amely nemcsak szolgáltatást nyújt, de segít a tájékozódásban, és még hasznos tudást is ad, akkor azzal bizony értékes márkaüzeneteket közvetíthet” – fogalmazott Glózer Rita, aki hozzátette, hogy a Z generációt egy nagyon erős médiatudatosság is jellemzi.
Nemcsak kritikusan kezelnek minden információt, de tudatosan keresik az olyan felületeket, ahonnan kiszűrhetők a reklámok. Őket már nem lehet tömeges hirdetésekkel megszólítani, csak személyre szabott, szórakoztató és hasznos tartalmakkal.

Ezt mondta Koscsó Tamás, a McDonald's Magyarország digitális marketing szakértője is, aki szerint egyre nagyobb kihívás márkaüzenetet eljuttatni a ma már szinte csak a digitális térben megtalálható Z generációhoz. „Ezért újabb kommunikációs csatornákat vezettünk be az elérésükre, finomítottunk a hangnemen és a pontosabb online célzás lett az alapja a digitális megjelenéseinknek. Fejlesztéseink során erősítjük a márkabevonódást is, ezért megjelenéseinkhez olyan tartalmi megoldásokat fejlesztünk, amelyek jobban érdekelhetik a fiatalokat.”

Így kapcsolták össze az aktuális desszert promóciójukat egy online ügyességi nyereményjátékkal, amely a felhasználóknak rapid szórakozást és nyerési lehetőséget kínált, a márkának pedig a regisztrációból származó új felhasználói adatokat. De szintén a fiatal generáció megszólítására és az értékes fogyasztói insight-ok megszerzésére volt jó példa az év elején futó Így Mekiztek Ti kampány, ahol online felületen keresztül mondhatták el a felhasználók, mit jelent számukra az a szó, hogy Mekizni. És több mint 308 ezren látták a cég YouTube csatornáján azt a rövid termékbevezető kampányvideót is, amelynek zenéjét a fiatalok között népszerű Mary Popkids szerezte, miközben a számot zeneletöltő oldalakon is elérhetővé tették a zenekar rajongói számára. Mert ezt a Z generációt csak ott lehet megszólítani, ahol a legtöbb időt tölti.


A fogyasztó dönti el, mikor akar márkát látni

Ugyanakkor az okoseszközökön történő egyre intenzívebb, de koncentráltan egyre rövidebb ideig tartó információszerzés hatásáról beszélt Ihász Ingrid, a MEC digitális vezetője, aki szerint egyre nehezebb a fogyasztókat mindig friss és izgalmas ingerekkel megnyerni. Mert ma már a fogyasztó dönt arról, hogy mikor, hol, miért és hogyan akar kapcsolatba lépni egy márkával. A márkáknak pedig a fogyasztói ciklus minden szakaszában felmerülő igényekre is tudni kell reagálni.

„Könnyen, gyorsan és folyamatosan elérhetőnek kell lenniük minden platformon, de rajta kell tartani szemüket az újakon is. Ismerniük kell a technológiákat, és, hogy azokat a fogyasztók hogyan használják. A régi push módszerek mellett vagy helyett érdemes arra koncentrálniuk, hogy milyen egyéb, könnyen befogadható ingerekkel tudnak hatni a széttöredezett figyelmű fogyasztóra. És mindezt úgy, hogy a fogyasztók is megtalálják a számukra releváns információt döntéseikhez. Erre leginkább a tartalom alapú marketing alkalmas, és a jövőt is a mobilon fogyasztható, erősen vizuális megoldások jelentik” - mondta a MEC digitális vezetője, de egyből hozzátette, hogy a különböző generációknak nagyon különböző igényeik vannak, amelyeknek az ilyen tartalommarketing megoldásokban is tükröződniük kell.

Ezért a jövőben még inkább felértékelődik a fogyasztókról egyre nagyobb mélységben megszerezhető adathalmaz jelentősége, és lassan a mobilközeg is az elsődleges információszerző helyre kerül. A hirdetői és fogyasztói igényeket pedig ezen a platformon is tudni kell szinkronizálni. „És erre még jobban kell majd figyelni a következő 5-10 évben, amikor a fiatalabb generációk is fogyasztókká válnak. Mert az már most is jól látszik, hogy az Y-generáció tartalomfogyasztásban előnyben részesíti a mobilt - több mint felüknek ez az elsődleges digitális tartalomfogyasztási eszköze -, de a Z az első igazi mobil generáció, amely esetében már nem is mobile first-ről, hanem mobile only-ról beszélhetünk” – fogalmazott Ihász Ingrid.

A Z generációhoz a vloggereken keresztül vezet az út

„A Z generációnak mindegy, hogy milyen platformon találja a tartalmat. Mert a hangsúly a tartalmon van. De nagyon fontos, hogy a tartalmi együttműködéseknél a téma és a forma pontosan illeszkedjen a weboldalhoz. A márkák ma már szeretik kihasználni a vizuális tartalmak lehetőségeit, de azokat csak olyan weboldalon érdemes elhelyezniük, amelyek hangvételével azonosulni is tudnak” – ezt már Rusvai Richárd a CM Sales digitális értékesítési- és fejlesztési vezetője mondta, miközben hozzátette, hogy ugyanez igaz a video bloggerekre is, akik legfőbb értéküket, a hitelességüket veszíthetik azzal, ha érezhetően nem tudnak azonosulni egy márkával. Pedig Rusvai szerint a vloggeres marketingaktivitások jelentik a jövőt, mert ezt a célcsoportot más eszközökkel lehetetlen elérni.



Erre hozta fel példaként azt a Facebook live videósorozatot is, amelyet a 24.hu az HBO-val közösen készít. Ezekbe a Trónok harca új évadának epizódjai után a hírportálon megjelenő videóban egy vlogger szakértő foglalja össze vagy hátterezi az eseményeket. Itt sem történik más, mint hogy a márka megtalálta azt a helyet, ahol célcsoportját legkönnyebben elérheti és belesimult egy szórakoztató tartalomba. A célcsoportjába pedig most már nemcsak az online lap, de a vloggerek követőtáborát is beépítheti.

További ötletek és esettanulmányok a digitális bennszülöttek elérésére ezen az oldalon olvashatók.

 

Cikkünk megjelenését a CM Sales támogatta!

Szekeres Andrea
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Idén is megrendezzük az FMCG-szektor egyik legmeghatározóbb, kétnapos eseményét. Időpont: 2017.04.27-28.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye. Díjátadó: május 17-én, az A38 Hajón.

A verseny célja, hogy megtaláljuk Magyarország legszebben tervezett és kivitelezett termékcsomagolásait. Nevezési határidő: május 19.

Konferencia a posztmodern marketing és a turizmus összefüggéseiről május 23-án.

A 2016-os Employer Branding Award díjazott kampányainak bemutatása május 23-án

Gyakorlati képzés a sikeres Google AdWords kampányokhoz. Időpont: június 7.

Mitől érzi magát sikeresnek a munkavállaló? Valóban csak a hr-es felelőssége? Konferencia nem csak HR szakembereknek