Távozik a Forbes magyar kiadásától Hermann Irén, az Üzlet rovat vezetője, aki a 2013-as indulás óta irányította a rovatot. Irén korábban a Figyelő rovatvezetője, még korábban a Kreatív szerkesztője volt, most karrierszünetet tart. (A hír végén található keretes anyagban bővebben is ír erről.)

Utódja Willin-Tóth Kornélia lesz, a szakember korábban a néhai Napi Gazdaság újságírója, a még néhaibb Népszabadság gazdaság rovatvezetője és a Manager Magazin felelős szerkesztője is volt. Az utóbbi egy évben a HG Médiának szervezett konferenciákat.

Két újságíróval is bővül a magazin csapata. Sándor Krisztián eddig a Corvinus Hallgatói Médiaközpont főszerkesztője volt és az egyetemi lapot, a Közgazdászt szerkesztette. Bánáti Anna a Pagony kiadó blogszerkesztője volt, a Corvinus mellett az amszterdami és a svédországi lundi egyetemen is tanult.

„Az első negyedévben további három-négy embert szeretnénk felvenni, hogy lehetővé tegyük a forbes.hu további jelentős fejlesztését és támogassuk a különszámok mögötti csapatot is” – írta a Kreatívnak Galambos Márton főszerkesztő. „2018-ban legalább nyolc különszámot tervezünk, ezek közül az évente kétszer kiadott Forbes Life, Forbes Next és Forbes Urban emelkednek ki.”

Érintettség: a szerző 2017-ig a Forbes újságírója volt.

Hermann Irén: Viszlát, Forbes!

(Ez a szöveg a Forbes első 2018-as számában jelenik meg, de előre elkértük.)

Ezzel a képpel
búcsúztatják Irént
(Marcus Goldson rajza)

Nagyjából egy éve volt a Forbes Magyarországon, amikor egy hosszú interjúmról kijőve rögtön hívtam Galambos Marcit, a főszerkesztőt, hogy készüljön, mert három nap múlva indulok Belgiumba, ugye megengedi. Ez a téma megéri, mondtam, és nem is kellett tovább győzködnöm. A második világháborús helyszínekre utazásokat szervező magyar cég Budapestről piacvezető volt Amerikában tevékenységével. Egy veterán katonáknak szervezett túrához tudtam egy-két napra csatlakozni, és életem egyik legmeghatározóbb élménye lett. Azt a képet, ahogy a turistabuszon diktafonnal veszem az auschwitzi tábor felszabadításában részt vevő amerikai katona szavait, sosem fogom elfelejteni.

A magyar Forbest öten kezdtük írni, egyforma lelkesedéssel, egyforma hittel. Az elején szinte együtt voltunk minden nap, hogy megbeszéljük, kitaláljuk, mit is gondolunk mi az újságírásról. Nagy élmény lapot alapítani (ennél már csak iskolát nagyobb, abban is volt részem), átélni, hogy 2013-ban sikerrel tudott elindulni egy print újság Magyarországon. Az akkor szinte elérhetetlen álomként emlegetett példányszámot ma már havonta érintjük, egyre több termékünk és felületünk van, a csapat is bővült.

Én viszont elfáradtam. A lelkesedés, a megalkuvások nélküli munka addiktív. Előbb a hobbijaim estek áldozatul neki, utánuk a szerelemprojektek, a nagy és fontos cikkek, mert a napi rutin elvitte az energiát. A rugalmas munkaidő annyira nyúlt, amennyire csak lehetett, a laptopom a hátamra nőtt, és a gyerekek lefekvése után mindennapossá vált az esti műszak a munkában is.

És én eltűntem a képletből.

Pedig mi, újságírók akkor tudunk írni, kíváncsinak lenni, kérdezni és kutatni az igazságot, ha van miből töltekeznünk. Talán én sem figyeltem oda eléggé, de túlhajtottam magam, és most azt érzem, tartozom magamnak és a szakmámnak is azzal, hogy megállok egy pillanatra.

De nem pontosan tudom, mi fog történni a következő néhány hónapban. Mások alkotói szabadságnak, karrierszünetnek hívják, én csak azt tudom, most inspirálódnom kell, bepótolni mindazt, amire eddig nem maradt idő, hogy újra tudjak adni, azaz írni, kérdezni. De még az is lehet, hogy csak nézni fogom, ahogy nő a fű. Bakancslistám azért van, igyekszem kipipálni egy-két tételt.

Nagy adománynak tartom, ami velem a Forbesnál történt. Megbarátkoztam a színpadi szerepléssel, több Flow-t is szerkesztettem, részese voltam nagy sztoriknak, és kitaláltunk jó pár (nagyon sok) listát, képviseltem a nők jogait szerkesztőségen belül és kívül, szerkesztettem majdnem ötven lapszámnak majdnem a felét. Testvérek között is 2500 oldal lehetett, amiért én izgultam a legvégén, hogy hiba nélkül menjen el a nyomdába.

De a legfontosabb, hogy dolgoztam egy olyan csapattal, amilyet ezután is kutatni fogok, és csak remélem, hogy meg is találom. Viszlát, Forbes! Viszlát, olvasók!