hirdetés
hirdetés
hirdetés

Vidéki autósmozi-roadshowt tart a Paramount Channel

Mozizz négykeréken! címmel ismét megrendezi programsorozatát a Paramount Channel, ezúttal a Korzóval közösen. Az autósmozi programsorozat összesen hét vidéki helyszínre látogat el júniustól augusztusig, a szervezők szándéka szerint megidézve a régi autósmozik hangulatát.

hirdetés

A filmes csatorna közlése szerint idén először a Korzó üzlet- és élményközpontok parkolóit autósmozivá alakítva, kizárólag vidéki helyszíneken rendezi meg immár hagyományosnak mondható vetítéssorozatát.  A rendezvénysorozat event és kommunikációs feladatait az a Brightly végzi, mely ebben a projektben összehozta két ügyfelét, a Ceetrust és a Viacomot.

A Korzó és Paramount Channel autósmozi – Mozizz négykeréken! hét állomásos turnéjának első helyszíne Dunakeszi, ahol június 7-én este vetítik majd a Megjött Apuci 2 című vígjátékot, amelyben Will Ferrell, Mark Wahlberg, Mel Gibson és John Cena szerepelnek. A vígjáték ezt követően Debrecenben, Székesfehérvárott, Kecskeméten, Miskolcon, Szolnokon és Csömörön is látható lesz.

A Korzó és Paramount autósmozi – Mozizz négykeréken! programsorozat helyszínei és időpontjai itt találhatók.

Képek a sorozat tavalyi kiadásáról, akkor még autók nélkül:

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Bővül az eddig is a 24 aloldalaként működő Sokszínű Vidék szerkesztősége.

A kilencvenes évek soha nem érhetnek véget.

A Karc FM-re is bírságot szabott ki az NMHH.

A multifunkciós dobozt az E3 játékkiállításon mutatták be.

Dobrosi Eszter utódja házon belülről érkezik.

hirdetés

A Pont Itt gasztro/szállás/utazás szaklap idén is meghirdeti a hazai Horeca-szakma körében legrangosabb, leglátványosabb design versenyét, a ma már igazi nemzetközi brandnek számító Gastro&Hotel Design Award-ot. Nevezési határidő: július 5.

hirdetés
hirdetés