hirdetés

Rossz viccek és a Fidesz eltitkolt médiaprogramja

Nádori Péter az ellenzéki pártok médiaprogramjairól, a Fidesz terveiről és a szocialista autószalonról. A cikk eredetileg a Kreatív márciusi lapszámában jelent meg.

hirdetés

Volt réges-régen, Kádár János és az MSZMP korában egy afféle humoros mondás, az emlékek már halványulnak, de azért fogadni mernék, hogy valahonnan a Rádiókabaré környékéről, miszerint:

Kérdés: Mi a legfölöslegesebb dolog a világon?
Válasz: A férfiak mellbimbója, meg az autószalon Budapesten.
Reakció: Nevetés, taps.

Mert ugye – említem a fiatalabb olvasók érdekében – a Merkur vállalat bemutatótermeiben folyamatosan meg lehetett tekinteni a KGST gépjármű-iparának élenjáró termékeit (Polski Fiat, Škoda, Trabant, Wartburg, Zsiguli), megvenni viszont nem lehetett őket, csak feliratkozni a sokéves várólistára.

A 2018-as magyar országgyűlési képviselőválasztások előtt pártprogramokat olvasgatni elég hasonló élmény, mint amilyen anno a Martinelli (ma Szervita) téri autószalonban való bámészkodás lehetett. Sok minden nem múlik rajta, olyan nagyon nem is érdekes, a kínálat is kb. hasonló színvonalú. Mégis, ahogyan egy-egy reménybeli gépjármű-tulajdonos 1978-ban a minőség, a választék és egy valódi döntéshelyzet tünékeny illúziójának kedvéért is benyitott az üvegajtón, úgy 2018 választópolgárai is megérdemelnek valami hasonlót.

Tehát. Milyen média- és/vagy nyilvánosságpolitikai ígéretekkel, elképzelésekkel vágnak neki a közvéleménykutatók által legalább a parlamentbe jutás közelébe mért pártok a 2018-as választásoknak?

  • Az ellenzéki programok többsége, nem különösebben meglepő módon, elégedetlen a ma uralkodó állapotokkal. Az MSZP megszüntetné az „állami hírmonopóliumot” – bár az nem egyértelmű, hogy ezt csak az MTI-re vagy úgy általában kell-e érteni. A Jobbik „valódi médiapluralizmust” akar, ennek érdekében monopóliumellenes intézkedéseket és a lokális szereplők támogatását ígéri. Az LMP egyszerűen „lehetetlenné tenné” a kormányközeli cégek „médiapiaci túlhatalmát”. A DK „a jelenleginél szigorúbb szabályokkal” akadályozná meg „a médiapiac egyoldalúságát okozó üzleti vagy állami befolyás kialakulását”, így érné el, hogy „erősek és függetlenek” legyenek a szereplők.

  • A propaganda „romboló társadalmi és gazdasági hatásainak” megszüntetése végett a Jobbik visszafogná és elérési paraméterekhez kötné a kormányzat hirdetési tevékenységét; gyakorlatilag ugyanezt tervezi a Párbeszéd is. E téren átláthatóságot ígér a DK is, spórolást viszont nem. Az LMP „korlátozná a kormánypropagandát, felszámolná az állami szervek és a média- és hirdetési piac szereplőinek átláthatatlan összefonódásait.”

  • A médiaszabályozás rendszerét illetően a Párbeszéd „szubjektív szempontokat kizáró” frekvenciapályázati rendszert vezetne be, egyúttal megszüntetné a Médiatanácsot. Utóbbival egyetért a DK, de ők az NMHH-t is felszámolnák. Gyurcsány Ferenc pártjának programja utal arra is, hogy kormányra kerülve kivezetnék a reklámadót, és némi képzelőerővel ez az MSZP szövegébe is beleérthető.

  • Mindenki csinálna valamit a közmédiával. Az MSZP programjának a médiára vonatkozó egyetlen konkrétabb tétele szerint a közmédiát átalakítanák, „hogy valóban a közösséget és ne egy párt akaratát szolgálja”. A közszolgálati média viszonyainak újraszabályozása az LMP-nél is prioritás, a szólásszabadságot és a kiegyensúlyozott tájékoztatást szolgáló „egyéb”, közelebbről meg nem határozott intézkedések előtt itt lépnének: minőséget, pártfüggetlenséget és kevesebb csatornát gondolnak jónak. A Párbeszéd értékalapú, független, valódi közszolgálatiságot kíván, a jelenlegi évi 80 helyett 40 milliárdból. A Jobbik „az értéksemlegesség szépen hangzó, de annál veszélyesebb álcája alatt zajlott mélyrepülés” helyett „valódi közszolgálatiságot” és „társadalmi felügyeletet”. A DK a többi formációnál radikálisabb e téren, megszüntetné a közmédiát, a megspórolt pénzt pedig pályázati úton osztaná ki tartalomszolgáltatók között.

  • A szólásszabadság teljesebb érvényesülése érdekében módosítaná a személyiségijog-védelem szabályait a DK.

  • Az ellenzéki pártok közül egyetlenként a Jobbik célkitűzései között szerepel valami napjaink médiáról, nyilvánosságról szóló nemzetközi diskurzusainak slágertémájáról, az álhírek elleni küzdelem ügyéről. Független szakmai testület létrehozását és a technológiai cégek bevonását tervezik, miközben figyelnének arra, hogy a szólás- és sajtószabadság ne sérüljön.

  • A Jobbik szerint fontos a „Fidesz által elmulasztott elszámoltatás” is, elővennék a 2010. előtti visszaélé- seket, hogy „rács mögött láthassuk az állami médiavagyon elherdálóit, a székházügy érintettjeit”.

Hát.

A fekete humor kedvelőinek

Érdekes, de nem túl lelkesítő, hogy több ellenzéki párt mennyire a közszolgálati média felől futna neki a problémáknak, pedig hát, erre tényleg nem lehet mást mondani, 2018 van, haló. Feltűnő, hogy mintha leginkább a Jobbik bízna abban, hogy ha a piacra és egy becsületesen működtetett, visszafogott szabályozásra bízzuk a dolgokat, extra állami beavatkozás nélkül is a közjót inkább szolgáló irányba alakulhatnak a dolgok. (Hogy ez mennyire hihető, hiteles tőlük, az más kérdés.)

Nincsenek valódi ötletek arra, hogy olyasmiket, amiket a magyar demokrácia működtetőinek mindeddig egyáltalán soha nem sikerült a gyakorlatban megvalósítani, mégis hogyan lehetne mégis. Mondjuk hogyan lenne megvalósítható az a legtöbbek által áhított cél, hogy a közmédia ne legyen az aktuális kormányzat csicskája, mennyiben lenne más egy új „paritásos politikai és társadalmi, civil felügyelet”, mint az, ami az ORTT-s időszakban olyan rettenetes eredményeket hozott, hogyan garantálható a „valódi függetlenség”, illetve az, hogy aki kormányra kerül, ne a maga iránti lojalitást tekintse valódi függetlenségnek. Vagy hogy mégis hogyan lehetne kizárni a „szubjektív szempontokat” egy olyan döntésből, ami tartalmak szolgáltatását érinti.

A programok médiára vonatkozó elemeiben általában véve nagyon kevés a konkrétum. Ez részben persze a műfaj sajátosságaiból, a dokumentumok gyakran korlátozott terjedelméből következik (a DK programja pl. legalább ötször olyan hosszú, mint az MSZP-é). És bármily elkedvetlenítő is ez, talán abból, hogy a programok kidolgozói nem számolhattak reális lehetőségként azzal, hogy kormányra kerülnek és a választók számon kérik rajtuk a leírottakat. Meg hát egyébként sem volt soha jellemző a rendszerváltás utáni Magyarországon, hogy bárki a választásokra írt program alapján kormányozzon. A fekete humor kedvelőinek ajánlott olvasmány a Fidesz 2010-es, rendre a közügyek átláthatóságának szükségességére, az emberi jogokra, a sajtó korrupciós ügyeket feltáró szerepére hivatkozó programja.

Sajtókamara és a Fidesz eltitkolt médiaprogramja

És akkor fel is vetődik logikusan és természetesen, hogy mi áll szemben az ellenzéki pártok elképzeléseivel. Mint emlékezetes, a Fidesz programja 2014-ben annyi volt, hogy „Folytatjuk”. Ha jól figyeltem, 2018-ban ennyi se, hanem hogy ha nem nyer a párt kétharmaddal, akkor Soros György (egyebek mellett) sült skorpióval fogja kényszeretetni a magyarokat.

De úgy egyébként folytatni fogja a kormány és a párt, a folyamatos eszkaláció értelmében is. Bő fél évvel ezelőtt ugyanitt írtam a közeljövőben várható nyilvánosságpolitikai intézkedésekről, miszerint 1. sajtókamara, 2. újabb támadások az RTL Klub ellen, 3. az infrastruktúra megszállása, 4. diverzió, káosz. Az én fantáziám véges, azt semmiképp nem gondolom tehát, hogy nem lesz semmi sem más, de hogy ezek benne vannak a Fidesz eltitkolt médiaprogramjában, abban elég biztos vagyok.

A diverzióról, káoszról és propagandáról nem írnék külön, nézzen ki mindenki az ablakon. De lám, nyár óta kiderült, hogy a sajtókamara létrehozására meglehetősen konkrét tervek állnak készen azzal, hogy azok majd a választás után lesznek, úgymond, aktuálisak. A cél természetesen a nem-baráti médiumok és munkatársaik további kirekesztése az információkból és a piacról. (Például hirtelen már csak az az újságíró kaphat EKHO-s fizetést, aki kamarai tag, arról meg igazán nem az állam tehet, hogy egy független szakmai szervezet kit vesz fel tagnak vagy kit nem.)

Egy új, vagy jelentősen módosított médiatörvény tervezete egyébként is biztosan alakul már az erre hivatott műhelyekben azzal a céllal, hogy jogi-közigazgatási köntösbe bújtatott támadások legyenek intézhetők a megmaradt független médiumok ellen. A tartalmat a felhasználókhoz eljuttató rendszerek közül a legfontosabbak és legértékesebbek nem is a hagyományos, fizikai formátumú média számára nélkülözhetetlen hálózatok (bár a lapterjesztésben is számítok jelentős kormányzati-kormányközeli pozíciófoglalásra), hanem a digitális távközlés intézményei. Ha a Telenort új tulajdonosa valóban eladja egy kormánybarát szereplőnek, az... hát az nagyon fura, kellemetlen, egyben mérföldes lépés lesz vissza az állampárti időket jellemző felállás felé.

És abban nem csak az volt a szar, hogy a bevezetőben idézett és ahhoz hasonló vicceket kellett humorosnak találni.

A cikk először a Kreatív márciusi nyomtatott lapszámában jelent meg. A szám tartalmáról itt olvashatsz bővebben.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!