hirdetés
hirdetés
hirdetés

Várakozáson felül teljesít a globális reklámpiac

Sokkal jobban teljesít a globális reklámpiac, mint ahogy azt a ZenithOptimedia előzetesen jósolta. A növekedés szokás szerint egyenetlen, az USA-ban 2,4 százalék, Dél-Amerikában közel 17 százalék.

hirdetés

Gyorsabban regenerálódik, így a várakozáson felül teljesít eddig a globális reklámpiac a ZenithOptimedia jelentése szerint. Az idei évi növekedés ugyanis szerintük 4,8 százalékos lesz (449,5 milliárd dollár), szemben a három hónapja kiadott előző jóslattal, amiben még csak 3,5 százalékos növekedést prognosztizáltak. Ez alapján a globális médiaügynökségi hálózat úgy látja, hogy a következő két évben évente 4 százalékkal nőhet majd a reklámpiac.

Egyenetlen gyógyulás

Természetesen a világ régiói nem egyenlő mértékben teljesítenek. Míg Amerikában 2,4 százalékos a növekedés, amit elsősorban – ahogy egy hónapja a Kantar Media is elmondta  - a politikai hirdetéseknek, az autóipar újraéledésének és a pénzügyi intézetek erőre kapásának tud be a médiaügynökség. Nem tűnik ugyan nagynak a növekedés, de a Zenith korábban 1,1 százalékot jósolt, amit 1,3 százalékkal sikerült megfejelni.

Dél-Amerikában viszont – úgy tűnik – továbbra is prosperál a reklámpiac, igaz, egészen más piaci környezetben és más alapokról indulva. A Zenith 16,8 százalékos növekedést jegyzett a régióban, Brazília 32 százalékkal jelenleg a mért országok között a leglátványosabb ugrást produkálta.

Európáról csak nagyon keveset mond a jelentés, azt is csak a nyári labdarúgó világbajnokság miatt jobban teljesítő nyári időszak okán. Annyit jegyeznek meg, hogy Belgiumban, Franciaországban, Finnországban, Norvégiában és Svédországban némi javulást tapasztaltak, míg Görögországról, Lettországról és Magyarországról megjegyzik, hogy komoly kihívásokkal kell még szembesülniük.

A televíziós költések 9 százalékkal teljesítettek jobban az előző év azonos időszakához képest, míg az online 13 százalékkal. A Zenith szerint 2012-re a tévé részesedése a reklámtortából 41,6 százalék lesz szemben a 2009-ben mért 39,2 százalékkal. Az online részesedését 16,5 százalékra várják.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Az ok a fogyasztók megtévesztése például a Pápa áldásával” vagy a „Diana hercegnő eljegyzési gyűrűje” szövegekkel.

A Jägermeister Brass Band egy 9 tagú fúvószenekar, aminek tagjait még a jobb emlékű 2019-ben kezdte keresni az italmárka.

Minden lapot, köztük a Telexet is előfizetők és nem adományozók toborzására biztatja a Denník N főszerkesztője az Azonnalinak adott interjújában.

Cannes újra a nappalikba jön: október 19-23. között ingyen lehet meghallgatni, hogyan dolgoztak a korábban Grand Prix-ket és arany oroszlánokat begyűjtő ügynökségek.

Október első hetében a Hegyvidéki Sirály sétányra, a MOMkult elé kerül a vásár.

2 x 1,5 órás tréningünket HR-szakembereknek, vezetőknek ajánljuk, akiknek feladata, hogy önmagukat is eddzék a változásokra, és tovább is tudják adni ezt a tudást. Oktató: Cser Alexandra, trainer partner. Időpont: október 2. péntek délután

A Kreatív és a Vodafone közös Ready pályázatának célja, hogy ösztönözze, elismerje és támogassa azokat a vállalkozásokat, vállalatokat és magánszemélyeket, akik 2020-ban alkalmazkodni tudtak a járványhelyzet miatt kialakult változásokhoz, és sikeresen leküzdötték a kihívásokat.

Idén a Nagy Kreatív Hét teljesen biztonságosan, online stream formájában érkezik, ráadásul stúdióminőségben! Érdekel? Akkor ne hagyd ki! Jelentkezz!

SAVE THE DATE - 2020. október 21. Te mennyire ismered az embert? És hogyan tudsz neki még többet, még több csatornán eladni? Teszi fel a fő kérdéseket a konferencia, melyekre igyekszünk válaszokat találni, garantáltan túllépve a közhelyeken, néhány előadásban a pszichológia segítségével.

Célunk, hogy megtaláljuk a hazai legszebb és legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásokat. Normál nevezési határidő: 10.30. Meghosszabbított nevezési határidő: 11.06.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU, a Kreatív és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Napot! - A digitális az új normális? Legyél nyolckarú HR SHIVA 1 nap alatt!

hirdetés
hirdetés