hirdetés
hirdetés
hirdetés

Van olyan csoportunk, amelynek már egymillió tagja van

Daniela Ivanova bő három éve üzletfejlesztési menedzserként csatlakozott a Rakuten Viberhez. Az üzenetküldő alkalmazás kelet-közép-európai régiós központjában, Szófiában először csak ketten dolgoztak, feladatuk a terjeszkedés volt. Ma már a régió 16 országából vannak üzleti partnereik, a csapat pedig 12 fősre duzzadt. Magyarországot kiemelten kezelik, úgy látják, az itteni trendek befolyással vannak a környező országokra. A jelenleg partnerships manager pozícióban dolgozó Ivanovával Budapesten találkoztunk. A Viber új funkciója, a magyarok viberezési szokásai és az adattárolás mellett beszélt arról is, hogy szerinte mi kell ahhoz, hogy több női felsővezető legyen az IT-szakmában.

hirdetés

A Viberről elsőre három dolog ugrik be: az aranyos matricacsomagok, az élénk lila szín, és az, hogy ebben a csevegőappban – szemben a Facebook Messengerrel – az elküldött üzeneteimet a másik fél készülékéről is törölhetem. Neked mi a legizgalmasabb a Viberben?  

Nagyon örülök, hogy említetted a matricákat, mert azokra mi is büszkék vagyunk: kifejezőek, színesek, tényleg segítenek jobban megosztani az érzelmeinket. Alapjáraton amúgy is egy nagyon kifejező platform vagyunk, a matricák mellett nagyon népszerűek lettek a gifek is, ezekből is óriási a választék. Az pedig, hogy törölheted az üzeneteket, voltaképpen a Viber legfőbb üzleti tevékenységéhez, az üzenetküldéshez tartozik, annak elemi része. Tavaly bemutattuk a legújabb funkciónkat, a Communities-t (Közösségek), amely a világon az egyetlen olyan csoportos beszélgetés, ahol szinte korlátlan lehet a tagok száma, és ahol a csoporton belül mindenki mindenkivel beszélgethet. (De a tagok egymás telefonszámát nem látják, csak a nevük jelenik meg a csetben) Van olyan csoportunk, amelynek már egymillió tagja van, de lehetne egymilliárd is. A márkák, cégek mellett magánszemélyek is létrehozhatnak saját csoportokat, szóval most itt Magyarországon az új funkció miatt vagyunk nagyon izgatottak. Emellett az adatvédelem is nagyon fontos nekünk, bár az emberek erről ritkábban gondolkoznak el.

Mi az a Viber Közösség?
A beszélgetéseinket megjelenítő képernyőn található kereső sorban lehet @-előjellel a különböző Community-ket megtalálni. A Dumaszínházon kívül, a Glamournak, a Rádió1-nek és a Nosalty-nak is van saját Community-je. Ezek átlagban 60-100 ezer közötti tagot számlálnak. De nem csak márkák: osztálytársak, szomszédok, barátok, focirajongók és még sok más téma alapján formálódó közösség is használja a Communities funkciót.

 

Ezeket az adatvédelmi szabályokat nem nagyon reklámozzátok. Miért nem, és mennyire vannak biztonságban nálatok az adataim?

Amennyire tudjuk, próbáljuk hangsúlyozni, mesélünk róla az ügyfeleknek, a partnereknek, szóba hozzuk a médiában az adatvédelmet. Nagyon hiszünk abban, hogy ez egy fontos funkció, és az ügyfeleink jellemzően biztosra is veszik a Vibertől, hogy a beszélgetéseik privátak maradnak. A végpontok közötti titkosítás (end-to-end encryption) az egymás közötti beszélgetésekre, az audiófájlokra, a csoportos beszélgetésre is vonatkozik, és az jelenti, hogy egyik tartalomhoz sincs hozzáférésünk. 

Daniela Ivanova (Fotó: Viber)

És akkor nincs is egy olyan hatalmas Viber-szerver, ahol ezeket tároljátok?

Nincs. Ezeket az adatokat sehol sem tároljuk, csak a felhasználók eszközein vannak meg. Jó példa erre, hogy az ügyfélszolgálatunk gyakran kap olyan kérdést, hogy telefonkészülék-csere után, „hol tudnék hozzáférni a korábbi üzeneteimhez?”. Mi ilyenkor megkérdezzük, hogy készített-e biztonsági mentést? És mikor mondják, hogy nem, akkor sajnálattal kell közölnünk, hogy akkor azok bizony elvesztek. 

Nem is tervezitek, hogy ezen változtattok?

Nem. Voltaképpen nekünk ez az egyik a fő funkciónk, amire nagyon büszkék vagyunk, kvázi ez a USP (unique value proposition) a felhasználók felé.

Melyik a legfontosabb ország a Vibernek a régióban?

Magyarország kiemelten fontos, de mellette Szlovákiára, Csehországra, Horvátországra, Szerbiára, Görögországra is nagyon figyelünk. Itt kifejezetten fejlett a digitális és szoftver-ökoszisztéma, mi is nagyon jó techcégekkel vagyunk együttműködésben. Mellesleg látogatás szempontjából is Magyarország a kedvenc piacom. De az is fontos, hogy a szomszédos országok részei azoknak a kampányoknak, amelyeket itt futtatunk a partnereinkkel, így Magyarország az egész régióra hatással van. Ezért is fókuszálunk továbbra is az itteni terjeszkedésre, biztosítunk személyes támogatást a partnereinknek és ügyfeleinknek, és nem utolsósorban visszajelzéseket gyűjtünk a felhasználóinktól. Meg akarjuk érteni, hogy milyenek a tapasztalataik, hogyan használják az appot.

Hogyan vibereznek a magyarok?

A magyarok, ahogy a régió több országának lakói is elsősorban a helyi tartalmakat szeretik, és a helyi tartalom előállítása a Vibernek is nagyon fontos. Az appunk 100 százalékosan lokalizált, az együttműködéseink is erre alapulnak.

A Viber számokban
A Viber ahogy korábban, úgy az interjú alkalmával se adott meg lokális adatokat, ez a cég policy-je. Csak annyit árulnak el, hogy világszinten már több mint egymilliárd ember telefonján szerepel az appok között a Viber. De azt, hogy aktívan hányan használják, ebből mennyien magyarok, nem árulják el. A honlapon egy másik adat még, hogy minden percben 7 millió interakció történik az appon, és a használók 30 százaléka matricát is küld egy csevegésben. Azt Danielától tudjuk, hogy céljuk az, hogy a Viber benne legyen a top 3 gyakran használt alkalmazásunk között. Sőt, „ne kelljen semmilyen más appot használjunk, a Viber biztosítson mindent” - fogalmazott.

 

Milyen tapasztalataitok vannak a public chattel? (Ez a személyes chat melletti fülecske, Nyilvános néven)

Ezt annak idején azért hoztuk létre, hogy nagyobb láthatóságot biztosítsunk a márkáknak, több interakciójuk legyen a követőikkel, növelni tudják az elköteleződést. Ezáltal is a Viber már nemcsak arról szól, hogy csetelj a barátaiddal, hanem a márkák aktualitásáról is értesülhetsz. De a chatbotokon keresztül már most is tudsz ételt rendelni, vagy kikeresni egy megfelelő receptet (beépített chatbotja van a Netpincérnek és a Nosalty-nak is), és ezek is sokat egyszerűsítik a felhasználói élményt. Szeretnénk, hogy minden a fő képernyőn, a beszélgetéseinknél történjen, ez nekünk egy nagyon fontos irány. Azáltal, hogy a márkák ilyen közvetlenül beszélgetnek a felhasználókkal, illetve hogy ez visszafelé is működik, rendkívül interaktív lesz a kommunikáció köztük.

2017-ben az Egyesült Államokban elkezdtétek tesztelni a vásárlás funkciót is. Új farmert, telefont, könyvet Magyarországon mikor tudok venni rajtatok keresztül?

A ShopChat amerikai tesztelése nagyon sikeres volt, nemrégiben elkezdődött a tesztfázis Oroszországban is. Először majd ott is fogják bevezetni, és csak utána jön Európa többi országába is. Így természetesen Magyarországon is lesz majd. A Viber anyacégének, a Rakutennek van a világ egyik legnagyobb e-commerce üzletága Japánban, szóval ehhez házon belül meg is van a tudás. De indulási dátumot még nem tudok mondani.

Mit jelent neked, hogy nőként egy IT-cégben felsővezetői pozícióban vagy?

Abban bízom, hogy ezzel más nőket is inspirálok, hogy dolgozzanak ebben a szektorban. Nagyon támogatom a nemek közötti egyenlő bérezést, vagy azt, hogy a nők magasabb beosztásban is ott legyenek – ezeknek most is így kellene már lennie. Én határozottan látok pozitív változásokat ebben az irányban. Bolgárként büszke vagyok arra, hogy az EU-n belül Bulgáriában a legalacsonyabb a nemek közötti egyenlőtlenség (gender gap) az IT szektorban. És ehhez a mi csapatunk is biztosan hozzájárul, mert nálunk például több nő dolgozik, mint férfi. Női felsővezetőként fontosnak tartom még a coachingot, nőknek, férfiaknak egyaránt. De a jó attitűd, a csapatszellem, hogy a nők segítsék, támogassák egymást… ezeknek szintén nagyon fontosnak kellene lennie minden nőnek. A Vibernél odafigyelnek ezekre, ez a vállalati kultúránk része, szóval én szerencsés is vagyok ebből a szempontból.

Mit gondolsz, mi a legfőbb gátja annak, hogy még mindig nem 50-50 százalékban ülnek férfiak és nők egy-egy menedzsmentben?

Sok olyan esemény történik az életünkben, ami befolyásolja még ezeket a dolgokat. Szóval lehet, hogy nem a szakmai karriered miatt történik valami így vagy úgy, hanem a családi örökségben kell keresni az okot. Valami történt veled az iskolában, rosszul választottál pályát, esetleg egy olyat, ami jobban megfelel a társadalmi normáknak. De ez megint minden nemre igaz: mit szeretnél csinálni, az megfelel-e az érdeklődésnek, és amit el szeretnél érni az lehetséges-e? Szerencsére nagyon sok jó példa van a világban, ha inspirációt keresel, a neten rengeteget találsz.

Neked vannak kedvenc hősnőid, példaképeid?

Igen, mindig voltak körülöttem ilyen nők, nem feltétlenül híresek. Később az üzleti életben is voltak női vezetők, akik mentoráltak, rávezettek a jó megoldásokra. Az édesanyám is üzletasszony, ő is segített, a karrierem során többször is adott tanácsot. De szerintem a hősök mi vagyunk. Mindannyian lehetünk hősei valaki másnak, aki éppen felnőtté válik mellettünk, csak meg kell várnunk a helyzetet, amikor támogathatjuk, segíthetünk.

Kandó Eszter
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Transzneműek és férfiak is megmutatják, hogyan kell elvégezni otthon a mellek vizsgálatát.

A lovasi Resident Art Gartenben kiállítások, koncertek és filmvetítések várják a művészetek rajongóit.

A sörmárka ezzel az 51-es körzetet megrohamozó tömegre reagált.

Egy mesékkel tarkított útikalauz érdemelte ki a New Talent kategória díját.

A Trafó vagy a Müpa kommunikációs szakemberei ítélik majd meg a pályázatokat.

hirdetés

A Pont Itt gasztro/szállás/utazás szaklap idén is meghirdeti a hazai Horeca-szakma körében legrangosabb, leglátványosabb design versenyét, a ma már igazi nemzetközi brandnek számító Gastro&Hotel Design Award-ot. Nyári ráadás! Végleges nevezési határidő: július 31.

Mentes-M Díj újra! Megújult és új kategóriákkal idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

Keressük Magyarország legszebb, legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásait! Nevezési határidő: 2019.08.30.

Találkozunk szeptemberben! Gyertek el, egyszerre két szakmai konferenciát is adunk a Nagy Kreatív Márkanap két hajóján. Egy egész nap az A38-on együtt! 2019.09.04.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A szeptember 6-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop szeptember 12-én, limitált létszámmal.

Az Üzlet és Pszichológia és a hrpwr.hu ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 3.0 szakmai konferencia szeptember 26-án.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

hirdetés
hirdetés