hirdetés
hirdetés
hirdetés

Válságba kerülhetnek a hírügynökségek?

Az Európai Hírügynökségek Szövetsége által szervezett budapesti konferencián kiderült, hogy számos EU-országban jogszabályellenes gyakorlatot folytatnak a kiadókkal és az ügynökségekkel szemben. Az EU-országok ügynökségei évi 22 milliárd euró állami támogatást kapnak. Veszélyt jelent számukra a digitalizáció is.
hirdetés

Véget ért az Európai Hírügynökségek Szövetsége (EANA) által szervezett háromnapos budapesti konferencia. A rendezvényen 28 európai ország hírügynökségének vezetője vitatta meg a lehetséges válaszokat a digitális korszak kihívásaira és a piac szűkülésére.

A konferencián elhangzott: a közrádiók és a köztelevíziók jelenléte az európai hírpiacokon sok országban szakmai és politikai viták középpontjában áll. A magánkézben lévő finn STT hírügynökség vezérigazgatója például úgy vélte, hogy az államilag támogatott finn Yle köztévé megsértette az EU vonatkozó irányelvét, amikor 2009 tavaszán ingyenes hírekkel jelent meg a piacon. Az ügyben az Európai Bizottság vizsgálatot folytat.

Az Európai Lapkiadók Szövetségének (ENPA) igazgatója elmondta, hogy az EU-tagállamok közszolgálati médiumai évente 22 milliárd euró állami támogatást kapnak, ezzel a harmadik helyen állnak a mezőgazdasági és a közlekedési szektor után a támogatások nagyságát tekintve. Hozzátette: az állami pénzek felhasználást szabályozó törvény 2009 júliusában tovább szigorodott, és továbbra is vannak a lapkiadók szempontjából aggályos, az EU-szabályozással ellentétes gyakorlatok bizonyos országokban, például Nagy-Britanniában, Írországban, Hollandiában vagy Belgiumban.

A konferencián Magyarországot Vince Mátyás, az MTI elnöke képviselte, aki egyben az EANA elnöke is. Elmondása szerint a nyomtatott lapok piacának zsugorodása és a gazdasági válság nehéz helyzet elé állította a hírügynökségeket, de abban egyetértés van közöttük, hogy nemcsak leépítésekkel, hanem innovatív termékfejlesztéssel és aktív piaci munkával is elő kell segíteni a krízisből való kilábalást.

(forrás: MTI)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A brit napilap új kampányában birkák, kígyók, keselyűk vitakoznak.

Akár leépítés is jöhet a Hír TV-nél.

Az ügynökség PR, digitális és közösségi média üzletága nyerte a Mattel tenderét.

Egy youtubertől kölcsönözték az ötletet, hogy dalok szülessenek a videók alá érkező negatív beszólásokból.

Az új vezető tíz éve dolgozik az egyetemnél.

hirdetés
hirdetés

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Meghosszabbított nevezési határidő: március 1.

Gondolatok és példák a gyógyszermarketingről az ipar kommunikációs szakembereitől.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye! A verseny shortlistesei és a díjazottjai pontokat szereznek az M+Listán! Nevezési határidő: március 8.

PR workshop a Prizma Kreatív PR Díj kiemelkedő kampányainak bemutatására március 12-én!

Március 13-án ismét megrendezzük néhány órás Facebook, Instagram workshopunkat, ahol gép előtt, az oktatóval együtt, a saját accountunkra belépve közösen végigvesszük, hogy adjunk fel hirdetést.

Onboard - offboard a szállodaipar területén Félnapos konferencia a hazai szállodaipar HR-esei számára toborzás és megtartás témában. Tippek, tanácsok, praktikus tudás. Dátum: 2019.03.18.

Hasznos ötleteket, tapasztalatokat és gyakorlati megoldásokat mutatni a munkaerő-megtartással és -hiánnyal küzdő belső kommunikációs csapatoknak. Időpont: március 20., 09.00

JobXperience – HR konferencia a még jobb hangulatú munkahelyekért. Időpont: Április 02. 09:00

Konferencia az influencerek helyes bevetéséről, velük való gyümölcsöző kapcsolat kialakításáról, konzekvens imázsépítésről, hatékony eladásösztönzésről, saját tartalmak gyártásáról, külföldiek adaptálásáról április 4-én!

Idei kétnapos konferenciánk fókuszában a fogyasztó lesz. Dátum: 2019.04.25-16. Helyszín: Avalon Resort&SPA, Miskolc