hirdetés
hirdetés
hirdetés

Ünnepi sorsjeggyel támogatja a fogyatékossággal élőket a Szerencsejáték

Mosolyka és Weisz Fanni is szerepel kampányhoz készült szpotban.

hirdetés

A Szerencsejáték Zrt. karácsonyi sorsjegyeivel évek óta segíti jótékonysági szervezetek munkáját. Most idén először azonban nem általános támogatást nyújt a vállalat, hanem egy társadalmi befogadást erősítő kezdeményezést indított el, amely kampányhoz tartozik a limitált kiadású Nagykarácsony sorsjegy is. A november 3-tól jövő év februárjáig kapható sorsjegy értékesítéséből sorsjegyenként 25 forint az adomány, az így befolyt összegből 2018-ban pedig három akadálymentes játszótér megépítését tervezik.

A kampányhoz csatlakozott Hozleiter Fanny, azaz Mosolyka, a Baltazár Színház színészei, Weisz Fanni, valamint Érdi Tamás zongoraművész. „Ők valamennyien olyan inspiráló példát mutatnak nemcsak a fogyatékossággal élők, de a társadalom ép tagjai számára is, mely azt bizonyítja: hittel, akarattal és kitartással,fogyatékossággal élve is lehet kiegyensúlyozott életet élni, sőt, komoly szakmai sikereket elérni" - fogalmaznak a közleményben.

Mutatjuk először a kreatívokat, majd a reklámfilmet is, amelyet Madarász Isti rendezett.

A kampány online, print és elektronikus (tv, rádió) felületeken fut majd, az alábbi egyperces szpotból pedig készül majd félperces is a tévére.

További képekért kattintson!

"Nagyon fontos volt a szpot elkészítésénél, hogy a fogyatékossággal élőszereplőket ne úgy mutassuk be, hogy az sajnálatot ébresszen a nézőben, hanem éppen ellenkezőleg. Meg akartuk mutatni, hogy ők nemcsak hogy nem kevesebbek, mint mi, hanem érdekesek, tehetségesek, sőt, irigylésre méltóak, akik joggal vívhatják ki a csodálatunkat. Fantasztikus volt látni a forgatáson, ahogy a stábtagok hozzáállása pár perc alatt megváltozott feléjük. Haza sem akartuk engedni őket….” – mondta el a szpot kapcsán a rendező, Madarász Isti.

ALKOTÓK LISTÁJA:

Megbízó:

Szerencsejáték Zrt.
Marketing és Kommunikációs Igazgatóság 

Ügynökség:

Trinity Communications

Szakmai igazgató - Molnár Csaba Gábor

Kreatív vezető - Konrád Bence

Médiaigazgató - Nagy Kati

Group account director - Kolbe Kriszta Renáta

 

Produkció:

235 Productions

Producer - Juhász Péter

Rendező - Madarász Isti

Operatőr - Spáh Károly

Domán Gergő - szövegíró

Kampányfotó - Domokos Norbert

Gyártásvezető - Kozma Liza

Produkciós ügyfélkapcsolati igazgató - Moór Valéria

Hangmérnök - Dévényi Tamás

Fővilágosító - Kristóffy Zoltán ‘Gecco’

Berendezés - Kiss Dorka/Kiss Kata

Stylist - Bognár Hajni

Sminkes - Árpa Karolina

Fodrász - Radván Simon

Vágó - Duszka Péter

Zeneszerző - Kalotás Csaba

Hangutómunka - Pejkó Balázs

Fényelés - Gaál Lacó

Grafikai és animációs munkák - Blik Dániel, Dukai István, Dabronaki Dávid 

 

Kandó Eszter
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

27,5 millió forintra bírságolta a Budapest Bankot és az Oney Magyarországot.

Tapssal és ovációval jutalmazta a közönség, majd a mentők elszállították.

A meghívásos tendert a Kraftwork nyerte.

Kolosi Péter szerint az egyetlen célja a Piramis című műsornak, hogy tönkretegyék vele A Falat.

A bulira összeálló zenekarba Fabricius Gábor, Tóth Valentin mellett visszatérőként Fodor Gergő is beszáll. 

hirdetés

Prizma Kreatív PR Díj díjátadó: november 22. Helyszín: Akvárium Klub

A Kreatív hagyományos éves konferenciáján ismét a pr-szakma előtt álló legaktuálisabb kihívásokat járjuk körbe. Időpont: november 23.

Díjátadó: 11.28. (Helyszín: Akvárium 1051 Erzsébet tér 12.)

Időstressz: Hogyan győzhető le? Energiamenedzsment 4 lépésben. 2017.12.01.

A Kreatív év végi médiakonferenciája mindig arra keresi a választ, mi vár a piacra a következő évben. Időpont: december 6.

A legsikeresebb digitális kommunikációs kampányokat és megoldásokat keressük, pontszerzés a Kreatív-MAKSz M+Listán. Nevezési határidő: 12.08.

Tippek és trükkök a prezi.com használatáról. Workshop 2017. december 13-án.

hirdetés
hirdetés