hirdetés
hirdetés
hirdetés

Újabb meglepő félmilliárdos állami tendergyőzelem

A kétmilliárdos, furcsán megpályáztatott média-, pr- és reklámfeladat és a két és fél milliárdos rendezvénymegbízás után újabb tenderen hirdetett eredményt az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) kommunikációját intéző FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézete (VKSZI). A nettó 400-600 milliós keretösszegű bel- és kültéri médiavásárlást egy néhány hónapja bejegyzett cég intézheti a következő négy évben.
hirdetés

Az USP Regionális Média és Közterületi Szolgáltató Kft. nyerte az európai uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat takaró ÚMVP kapcsán kiírt bel- és kültéri médiavásárlásra szóló tendert – derül ki a Közbeszerzési Értesítő internetes kiadásából. A négyéves időtartamú megbízás papíralapú bel- és kültéri hirdetések gyártására, megjelentetésére, illetve a kampányok auditálására szól, keretösszege nettó 400 millió forint, amelytől a teljesítés során 50 százalékkal – azaz 600 millió forintig – eltérhet a kiíró.
 
Mint arról a Kreatív Online néhány hete beszámolt , a megbízást elnyerő céget áprilisban alapították. Az épp a vidéki médiumokra (azaz az ÚMVP-célcsoportra) szakosodó vállalkozás kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője Vajdics Ádám, a Rádió 1 korábbi ügyfélkapcsolati vezetője. A kiírás szövege három évre visszamenőleg meghatározott összegű kampányreferenciákat kért az indulóktól, a frissen alapított cég pályázata azonban így is érvényes volt. "A törvény lehetőséget biztosít erőforrások kölcsönzésére, mi éltünk ezzel a lehetőséggel" – világította meg a hátteret Vajdics Ádám lapunk kérdésére.
 
Sínen vannak

Az ügyvezető a Kreatív Online-nak másfél hete, a cég indulása kapcsán még úgy nyilatkozott, a cél az első üzleti év végére a 200 millió forintos bevételt elérni. "Bevallom, meglepődtünk rajta, és nagyon örültünk neki” – mondta most a győzelemről. „Ez azt jelenti, hogy egy nagyon komoly ügyféllel és potenciállal fogunk tudni jelentkezni a piacon, ami azt gondolom, hozzásegít minket a megcélzott pozíciónkhoz.”
 
A megbízásért az USP-n kívül még az az Insomnia Reklámügynökség indult, amely a július közepén lezárult kétmilliárdos komplex tender egyedüli és győztes pályázója volt. Az eredmény érdekessége, hogy a két induló postacíme megegyezik: a két ügynökség azonban ugyanazon ház különböző emeletein működik, ugyanakkor Vajdics Ádám szerint nincsen tulajdonosi kapcsolat közöttük.
 
Rendszer lesz a kölcsönreferencia?

A Kreatív Online által másfél héttel ezelőtt feldolgozott, riasztóan szigorú feltételeket szabó kétmilliárdos ÚMVP-s média-, pr- és reklámtender nyertese szintén csak úgy tudott megfelelni a kiírásnak, hogy kívülről vont be erőforrást – azaz más, a referenciákat külön-külön vagy egyedül teljesítő cég(ek)től kért igazolást arról, hogy az adott referenciát kölcsönvenné a pályázaton való induláshoz.
 
Lapunk kérdésére Kerényi Gyula, a VKSZI kommunikációs osztályvezetője így reagált arra, hogy az intézet szabta szakmai indulási feltételeket már a második nagy összegű kommunikációs pályázaton kerüli meg a nyertes a közbeszerzési törvény biztosította kiskapu segítségével: "A nyertes ajánlattevő a benyújtott dokumentáció szerint rendelkezik mindazon tapasztalattal és knowhow-val, amely az ÚMVP kommunikációjának hatékonyságát az ajánlatkérő számára garantálja. Bizonyos kiírás szerinti kritériumokat és referenciákat a jogszabályi lehetőséget kihasználva erőforrást biztosító szervezet, együttműködő partner révén teljesített, amellyel szemben a VKSZI-nek kifogása nincs (és jogilag nem is lehet). Fontos megjegyezni, hogy a cég által kínált szolgáltatások középpontjában specifikusan a regionális, megyei és helyi médiatervezés és -vásárlás áll, amely az ÚMVP céljait, célközönségét ismerve az egyik elsődleges szempont számunkra – egyelőre tehát elégedettek vagyunk az eredménnyel".
 
Az állami kommunikációs tenderek gyakorlatában egyébként szokatlan, hogy a bel- és kültéri médiafeladatok a hagyományos ATL-médiáról leválasztva, külön pályázatban jelennek meg. Ezt a megoldást Kerényi Gyula még a mostani tender eredményhirdetése előtt azzal magyarázta a Kreatív Online-nak, hogy „az eltérő és e kategóriákra vonatkozóan elkülönült médiatulajdonosi, médiavásárlói struktúrára tekintettel e versenyeztetési mód alkalmazásával” költséghatékonyabb ajánlatok beérkezését várják.
 
Az ÚMVP-kommunikációhoz kapcsolódó második, 2,5-3,75 milliárd forintos rendezvényszervezési tender eredményéről kedden számoltunk be, itt olvashat róla.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Hozzászólások (15 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
lebowsky,
dobnál egy emailt a palzs KUKAC kreativ.hu-ra? köszi!
#
Megnézte már valaki, hogy ez az Intézet egyébként mivel foglalkozik?
Idemásolom:

18. Az FVM VKSZI alaptevékenysége:

A/ Az intézet alapfeladatai:

a/ az Intézet ellátja a Nemzeti Vidéki Hálózat központi munkaszervezeti feladatait, információt ad a Nemzeti Vidéki Hálózat tagjainak, együttműködési projekteket
kezdeményez és bonyolít le a Nemzeti Vidéki Hálózat partnereivel, projektértékeléseket végez, koordinálja a Nemzeti Vidéki Hálózat vidékfejlesztési tanácsadó
irodákra alapozott rendszerének működését

b/ végrehajtja a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterre jogszabályban ráruházott szakképzési feladatok megvalósításában az előkészítő és operatív
feladatokat. Segíti a miniszter feladataihoz kapcsolódó népfőiskolai tevékenységet.

c/ Országos Szaktanácsadási Központként közreműködik az FVM ágazataiban működő államilag támogatott szaktanácsadás területén. Ellátja a szaktanácsadás
operatív feladatainak végzése során a régiós, területi és helyi központok, valamint a szaktanácsadói tevékenység koordinációját, a szaktanácsadók számára
információt szolgáltat. Az intézet, az FVM egyetértésével az Országos Szaktanácsadási Központ feladatainak ellátására az intézet székhelyén kívüli területi
egységeket hozhat létre és működtethet.

B/ Az FVM VKSZI ellátja a külön jogszabályokban meghatározott egyéb feladatokat.

Szó sincs benne pr feladatokról....
#
s mellékesen érdemes megnézni (ha lesz időm össze is gyűjtöm) a közpénzekből készült kampányokat, melyeket az igénytelenség, pénztelenség és hozzá nem értés
itat át teljesen. tisztelet a kivételnek, de az nincs, csak az az ezeken a kampányokon meggazdagodó fura emberek, videóra vett, de film költségként elszámolt "alkotások",
olcsó, szarul összerakott printek, semmitmondó üzenetek, igénytelen iszonyatdrága weboldalak, és egyáltalán.
a mi dolgunk lenne, hogy ezt a szakmát végre rendberakjuk és olyan szintre emeljük, hogy végre ne a díjnyertes alkotások legyenek a kiugró munkák, hanem az igénytelen,
olcsó szarok, amik csak szégyent hoznak minden magyar reklámszakmai dolgozóra. Cannesba akarunk díjakat nyerni? Azt nem így kell, szori.
#
felkesz,
a referenciakölcsönzés, vagy bárminek is hívjuk éppen az egy nagyon szép dolog, elmondom, hogyan működik ez a való villában: összeáll pár "ügyes" ember, akik
tudják, kinek kell visszakenni a pénzt úgy, hogy nekik is maradjon bőven, meg valami szar meg is jelenjen azért. ehhez, mivel mégiscsak közpénzről van szó, kell valami
szakmai látszatháttér, hogy a pórnép újságírói ne szakadjanak azonnal rá a dologra, valamint a nagyon figyelmes és lelkiismeretes EU ellenőrök se találjanak
kivetnivalót. ehhez nem kell több, mint EGYETLEN szakmabeli, akin keresztül lehet inszinuálni (de jó, hogy ezt a szót megtanultam, hallod) hogy az "ügynökségnek" komoly
szakmai tapasztalatai vannak. ez az egy ember aztán elmondja a cég nevében, hogy a kis kartellnek vannak hatalmas nemzetközi ügyfeles ésatöbbi tapasztalatai, amik konkrétan
annak az ügynökségnek a referenciái, ahonnan a szakember érkezett. ebben a felállásban a legkissebb súllyal esik latba az, hogy képesek-e valami normális kommunikációt
összehozni, ezt a tendert nem kell megnyerni, ezt el kell csak hozni, és biztosítani a döntéshozót, hogy nem kerül bajba, ha esetleg valaki megkérdezi, ugyan mi a szar
alapján kapta meg az nevenincs, épp csak meglapult cég az ország legnagyobb büdzséjű munkáját, hm? (nagyjából a huszadik ilyen esetről beszélünk, legalábbis amire
emlékszem, de valszeg ennél sokkal több van) seggek bevédve, pénz kötelezően elköltve, és aki belekérdez, még el is küldik az anyjába, hogy egy irigy, áskálódó
jobb illetve baloldali uszító kommunista és/vagy náci. ennyit erről, meg a nagy cégek referenciáiról.

de ez nagyjából ezen a szinten, ahogy most itt osztjuk az észt el is sorvad, mert senkinek nem érdeke(???) hogy ennek utánajárjon. mint még annyi mindennek itt errefelé.
szerintem amíg az ilyenek nem szűnnek meg, elég nehéz bárkit is tisztességes piaci magatartásra bírni, hiszen annak megy a szekér, aki csal., illetve ez nem csalás, ez
köztörvényes bűncselekmény. és nem érdekel, ha most valaki nekem ugrik, és elmeséli, hogy ez miért legális kivételesen, mert ez a fajta költekezés soha nem volt az,
csak a legtöbben megússzák. "Itt senki sem bűnös, csak van, akinek rosszabb az ügyvédje" /A remény rabjai/

pofátlanság, szomorú, és bevett szokás egyben, amiről beszélünk. érdemes lenne megkérdezni az EU embereit, ők mit tudnak erről vajon? mert számlákat fognak látni
eleget, az kurvaélet, meg százmilliós weboldalakat, meg mittudomén, mit nem. senki? senkit nem érdekel egy anyázáson túl ez az egész? na ez az, amitől olyan nagyon
szomorú itt normálisan próbálni élni...
#
Ha valaki majd meg meri írni, akkor fel fog merülni a nagyobb ügynökségek neve is, a referenciát már így is kölcsönadták.
Akik most közreműködnek névvel: szakemberek, csak más területen és ebben az ügyben előre nyomták őket.
Mindenesetre sajnálom nem csak amiatt, mert rém pofátlan dolog, hanem azért is, mert szomorú.
#
Mondjuk egy EU vizsgálatot megérne a dolog. Konkrétan hol lehetne ezt az EU felé bejelenteni?
Semmivel se vagyunk jobbak, mint Románia vagy Bulgária, akiktől megvontak egy csomó pénzt...
#
magyarul 5,2 milliárdod "eltapsolhatnak" legálisan....
#
@lebowsky
Persze, hogy nem mindegy, hogy valósul meg, követni is fogjuk.
#
palzsombor,
igen, ez igaz ez esetben, de azt gondolom, nem is ez itt a legnagyobb baj ezzel a történettel. ez itt a legalizáció útja, hiszen ezt nem kikanyarítják vhonnan ezek
szerint, hanem ezt kötelezően el kell költeni, csak nem mindegy, mire megy el az a pénz. megvalósul-e egy kampány, vagy folyamat, ami valóban ennyibe kerül, vagy a nagyobb
része magánkézbe kerül, természetsen ellenszámlák lesznek, de ez is része a játéknak. mondtam már: jobb érzésű szakemberek ebben már régóta nem vesznek részt,
elég ritkán merül fel pl. nemzetközi, hatalmas tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel bírú ügynökségek nbeve, pedig szerintem hatékonyabban költenék el a pénzt, mint
ezek a komoly szakemberek itt (mér elnézést, ez személyes vélemény, nem hallottam egyikről sem az elmúlt 14 évben szakmailag), ennek oka pedig:
1. nem fizetnek elég kenőpénzt, így esélyük sincs (nálunk pl. ez teljesen nem működik, így el is buktunk 4 éve 3 ilyn tendert, azóta meg sem próbáljuk, az is
véletlen volt, szerintem)
2. nem is indulnak érte, az 1. pontban foglaltak miatt.

és még egyszer, nem az összeg a legnagyobb baj, hanem hogy abból ténylegesen mennyit fordítanak a megbízásra, és mennyi a fantomköltség.
#
@lebowsky
Az összeg nem rajtuk múlik, ahogy az előző ÚMVP-cikkben írtuk, "Mint minden EU-forrás, így az 1300 milliárd forintos ÚMVP-keret körülbelül 0,4 százalékát is
kötelezően tájékoztatásra – előbb a pályázati lehetőségek, majd az eredmények kommunikálására – *kell* fordítani."
#
Igen! szerintem csodálatos cikk készülhetne abból, ha a legbefolyásosabb médiamókusokat ilyenkor is megkérdeznék, hogy érzik-e a felelősségetm vagy csak mindenki
harapni akar ebből a nagy médiás pitéből. halál gáz és KÍNOS.

#
Velünk a legutolsó törvényt is betartatják, miközben vígan kilopnak milliárdokat??? Másrészt dolgozunk multióriásoknak, hatalmas cégkomplexumoknak nagyon durva
profitot termnelőknek, de összesen nem költenek ennyit kommunkációra, a kurva életbe már! Tényleg semmit nem lehet tenni ezek ellen a szerintem bűnöző kis majmok ellen?
#
Újabb szép sikertörténet. Engem ez mélységesen felháborít, elkeserít és dühít. Soha nem lesz ennek a mocsoknak vége, hm?
#
de sőt, így:
"Minden reggel, mikor fel kell a tükörbe belenéz, akkor el kell mondania, hogy nem a saját pénzét költi és az a pénzmennyiség, ami felett diszponál, abból egyetlenegy
forint sem az övé."
#
nem hiszem el, hogy megmerik csinálni.

bravo
hirdetés

A HP-nak rendezett videó a képernyőfüggőség helyett az ünnep megélésére buzdít.

What a time to be alive! – mondaná a művelt angol.

Legalábbis a Sainsbury’s karácsonyi reklámja szerint.

A „Klub élmény” második felvonását november 23-án, szombaton rendezik. Közben épülget szépen az Instagramjuk is.

Folytatódik a Magyar Turisztikai Ügynökség belföldi kampánysorozata.

Díjátadó: 19.11.26. (19:30) Akvárium Vedd meg jegyed a bétéelesek bulijára!

Tapasztalatok, gyakorlati tanácsok – átállási workshop

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Nap című konferenciát. A nap, amikor az employer branding szakma találkozik.

Workshop az online véleményvezérek megítéléséről és az influencer marketing várható hazai trendjeiről egy exkluzív kutatás tükrében. Dátum: december 04.

Megújult kategóriarendszerrel tér vissza a Kreatív korábban DMBP néven futó, digitális eszközöket és megoldásokat díjazó versenye. Nevezési határidő: 2019.11.29.

Egész napos konferencia a pénzügyi termékek és szolgáltatások, az ezeket értékesítő pénzintézetek marketingjéről és kommunikációjáról. Dátum: 2019.12.04.

A Prizma Kreatív PR Díj idei dajátadója - gyere, ünnepelj velünk!

hirdetés
hirdetés