hirdetés
hirdetés
hirdetés

Újabb három shortlist Portorozsban

A kilenc eddigi döntőbe jutott nevezés mellett további három dobverőért drukkolhatnak a magyarok jövő héten a Golden Drum reklámfesztiválon. A Zebrafest pr után média kategóriában is shortlistes lett, és két döntős helyet szerzett meg a DDB szavazásra buzdító kampánya is.

hirdetés

Még majdnem egy hét van hátra a 17. Golden Drum nemzetközi reklámverseny kezdetéig, a hazai szakmából már kilenc ügynökség összesen tizenkét shortlistes helyet gyűjtött össze. Ahogy azt megírtuk, a 74 ügynökségi és egy megbízói nevezésből pr és interaktív kategóriában már múlt héten döntőbe jutott nyolc ügynökség kilenc nevezése, ehhez sorakozott fel további három pályázat.

Az ACG által négy kategóriában nevezett Zebrafest – miközben integrált kategóriában kiesett a versenyből – a pr után média kategóriában, újmédia alkategóriában is döntőbe jutott. A munkát a Young & Rubicammel és a Wellel közösen készítették.

A DDB is beszállt

Új ügynökség is felsorakozott az eddigi nyolc shortlisteshez: a második legtöbb, összesen 13 nevezést beküldő DDB szintén média, illetve integrált kategóriában került be a legjobbak közé. Mindkét nevezés a tavaszi országgyűlési választásokban való részvételre buzdító Menj el szavazni! kampányhoz kötődik. Ezzel a Saatchi & Saatchi mellett most már az ACG-nek és a DDB-nek is két döntős helye van az idei Golden Drumon.

A média mezőnyben a DDB-től a Truck című munka került shortlistre.

Az integrált reklámkampányok döntőjébe Decide! címmel került be a DDB munkája.

18 nevezésből egy döntős az Ogilvynél

Időközben megkaptuk a nevezéseket az Ogilvytől is, amely 18 nevezéssel idén is az itthoni rekorder-pályázó lett. Mint azt már megírtuk, az ügynökségtől pr kategóriában shortlistre került a Habitat for Humanity nemzetközi civilszervezetnek a hajléktalanok segítését célul kitűző kampánya.

Ugyanezt a kampányt nevezte az Ogilvy design & art direction, outdoor és média kategóriákban is, ezek eredményéről azonban még nem kapott visszajelzést a fesztivál szervezőitől. Ugyancsak nincs még egyik shortlisten sem a szintén a Habitatnak készített Home Button kampány, amelyet film, interaktív és pr kategóriákban indított az ügynökség. A Kraft Milka pralinéit népszerűsítő Kórus című munkát a filmek, a digitális megoldások és az integrált reklámkampányok között küldte harcba dobverőért az Ogilvy, a WWF Magyarország Panda kerékpárját pedig outdoor és design & art direction, a Budapest Airport ultra last minute ajánlatait hirdető Ready to go című munkát pedig interaktív kategóriában. Ahogy már megszokhattuk, ismét indult az ügynökség Matteles munkákkal is: a Golden Hammer fesztiválon két ezüstöt elnyerő Tickettel a sajtó, az outdoor, a design & art direction nevezések mezőnyében, a Trap című kreatívval pedig sajtó és outdoor kategóriában.

Kiestek

A 12 biztos shortlistes hely mellett biztos az is, hogy kiesett már a versenyből az interaktív kategóriában három nevezéssel is induló Carnation és az egyetlen ügyféloldali nevező, a Vodafone is. Nem jutott tovább a Grey interaktív kategóriában nevezett álláshirdetése és  integrált kategóriában a HD Group interaktívban shortlistes Az év navigációs hangja című munkája sem. Kiesett a Universal McCann média kategóriában nevezett djuice-os munkája is. Az öt-öt munkával nevező Laboratory és Cluso is csak negatív visszajelzéseket kapott a múlt hét óta: egyelőre úgy tűnik, mindketten egy-egy döntős hellyel vágnak neki a fesztiválnak, mindketten interaktív kategóriában.

Az eddigi összes döntős hely közül az interaktív kategóriában látszanak legnagyobbnak az esélyeink: itt öt magyar munka van versenyben. Pr-ben négy, médiában kettő, integrált reklámkampány kategóriában pedig egy shortlistes nevezésünk van. Eddig.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

A „Klub élmény” második felvonását november 23-án, szombaton rendezik. Közben épülget szépen az Instagramjuk is.

Folytatódik a Magyar Turisztikai Ügynökség belföldi kampánysorozata.

Keretszerződést kötöttek a BBC Studiossal, most az Egy bolygó hét világa című sorozatot népszerűsítik.

Megérkezett a brit áruházlánc ünnepi kisfilmje, ami idén azért is különösen izgalmas, mert Magyarországon forogott, és a stábban számos hazai szakember dolgozott.

Budapesti járókelők csendesíthetik le a zabolátlan gépeket.

Díjátadó: 19.11.26. (19:30) Akvárium Vedd meg jegyed a bétéelesek bulijára!

Tapasztalatok, gyakorlati tanácsok – átállási workshop

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Nap című konferenciát. A nap, amikor az employer branding szakma találkozik.

Workshop az online véleményvezérek megítéléséről és az influencer marketing várható hazai trendjeiről egy exkluzív kutatás tükrében. Dátum: december 04.

Megújult kategóriarendszerrel tér vissza a Kreatív korábban DMBP néven futó, digitális eszközöket és megoldásokat díjazó versenye. Nevezési határidő: 2019.11.29.

Egész napos konferencia a pénzügyi termékek és szolgáltatások, az ezeket értékesítő pénzintézetek marketingjéről és kommunikációjáról. Dátum: 2019.12.04.

A Prizma Kreatív PR Díj idei dajátadója - gyere, ünnepelj velünk!

hirdetés
hirdetés