hirdetés
hirdetés
hirdetés

Új retrólogóval és milliárdokkal lenne cool a Pepsi

Tömegtermékből kulturális tényezővé válna a Pepsi: a jövőre induló globális kampányra – válság ide vagy oda – többszáz milliárd forint jut majd, az új logó pedig már készen vár a fiókban. Magyarország viszont kimarad a szórásból.
hirdetés

Felfrissíti a kisebb-nagyobb változtatásokkal az ’50-es évek óta használt logóját a Pepsi. Az utoljára 2002-ben megváltoztatott jellegzetes, földgömb alakú, yin-yang mintára épülő embléma fehér sávja mostantól mosolyt formáz majd a Pepsi-termékeken, a dinamikus-nagybetűs írásmódot pedig retrós kisbetűk váltják – adta hírül a globális reklámsajtó. A hagyományos Pepsinél egy sima mosolyra, a Diet Pepsinél egy szűk vigyorra, a Pepsi Maxnál pedig nevetésre áll majd a fehér rész jelképezte száj.

Mindez „stratégiai lépés abban, hogy a Pepsi kulturális vezetővé váljon, és átváltoztassa az üdítőital-kategóriát” – mondta az Advertising Age-nek Frank Cooper márkákért felelős elnökhelyettes. „Ahogy a hagyományos tömegmarketing felől a mai kultúra felé haladunk, visszahozhatjuk a márka emberi oldalát – a dizájnban éppúgy, mint a fogyasztók bevonása révén. Az élettelibb és dinamikusabb logó hatalmas lépés a megfelelő irányba.”

Az Advertising Age által megkérdezett szakértők szerint egymillió dollárnál is többe kerültek az Omnicom holding egyik kisebb, a Pepsinek gyakran dolgozó ügynöksége, az Arnell Group által végzett dizájnmunkák. Ennek sokszorosába kerül viszont majd lecserélni a logót az összes felületen, teherautóktól az italautomatákon át a táblákig.

Az új logó a Pepsi 11. logója a márka 110 éves történetében – ebből öttel az utóbbi 21 évben álltak elő.

Ez még csak a kezdet
A logóváltás csak az első lépés a kommunikációs fordulatban, teljes körű kampányt viszont csak 2009-re ígért az Advertising Age-nek nyilatkozó elnökhelyettes. „Ha megnyomjuk az indítógombot, akár szereted, akár gyűlölöd, biztosan tudni fogod, hogy a Pepsi nyomul a piacon” – bizakodott Frank Cooper.

A brit Marketing szaklap úgy tudja, a globális kampányra 1,2 milliárd dollár – csaknem kétszázmilliárd forint – jut majd, azaz a Pepsi komolyan áldoz arra, hogy a gazdasági válság miatt a fő nyugati piacokon várható fogyasztói depresszió során erősítse a pozícióit.

Az angol és amerikai szaksajtó által globálisként beharangozott ráncfelvarrás ugyanakkor nem érinti a magyar piacot – tudta meg a Kreatív Online Mikola Tamástól, a magyar Pepsi-forgalmazó Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt. senior brandmenedzserétől. „Ami a magyar piacot illeti: a Pepsi jövő évi stratégiájának fontos része a márka értékeire építő és azt erősíti nagyszabású kommunikáció, ennek azonban nem része új logó bevezetése” – tette hozzá.

Az AgencySpy blog kétszer is foglalkozott az új Pepsi-logóval: az egyik posztban a dizájnon, a másikban a költségein keresnek fogást.
 

Nem is a Pepsin keres a PepsiCo
A Pepsi márka csak egy kis szelet a PepsiCo cég forgalmából – mint a vállalat magyar honlapja fogalmaz, ma már a forgalom „mindössze húsz százaléka származik a kóla, illetve más szénsavas üdítőitalok értékesítéséből, a bevétel nyolcvan százalékát ugyanis a vásárlók által egyre jobban keresett egyéb ital- és élelmiszermárkák adják” – köztük a Gatorade sportital vagy a globálisan sikeres Tropicana gyümölcsitalok.


 

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
Meg más poszt is foglalkozott a Peps-logóval:

http://www.hellorepublic.com/2008/10/27/pepsi-uj-korszak-egy-uj-logoval%E2%80%A6/

A hvg360 kezdetben havi 360 forintos áron lesz elérhető.

A lakásfejlesztő vállalat először indított televíziós kampányt.

A Wieden & Kennedy New York váltja a DDB által három éve létrehozott dedikált ügynökséget, miközben a W&K Portland tovább dolgozik a KFC-n.

100 millió fontos bevétel után. Ez kevesebb, mint amennyit egy magánszemély évi 120 ezer fontos fizetés után adózik le.

Az Alakreform és egyik hirdetője nem tartotta be az influencer marketingje kapcsán vállalt kötelezettségeit.

hirdetés

Az Üzlet és Pszichológia és a hrpwr.hu ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 3.0 szakmai konferencia szeptember 26-án.

A MOST Fórum szeptember 26-i eseményén a híres testvérpárral, DTK-val, D. Tóth Andrással, valamint ismert szakértőkkel járunk utána, hogyan szolgálják a családi együttműködést a digitális eszközök és lehetőségek. Időpont: szeptember 26., 18.00 Helyszín: Magyar Telekom székház, Puskás konferenciate

Mentes hype: rend a trendben! Időpont: október 3., 09.30 - 16.00

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Nevezési határidő: október 4.

Az eladásösztönző marketing titkai: élmény, adat, taktika. Hogyan ötvözzük az adatokat az élményekkel? Influencerek és eladásösztönzés tartalommarketinggel – jó és rossz példákon keresztül. Tudatos fogyasztó vs. Promo érzékenység – minden kiderül a proMO2019 workshopon! (x)

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Zöld marketing és kommunikáció Itt a zöldár! A tudatos fogyasztók már átlátnak a greenwashingon, de mi jön ezután? Save the date: 2019.10.10.

A legjobb márkaélményeket és aktivációkat keresi a 2019-es Lollipop! Nevezési határidő: 2019. október 11.

Gondolatok és példák a gyógyszermarketingről az ipar kommunikációs szakembereitől. 2019.10.29.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A december 13-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzás/kiválasztás konferencia DEMO-túrával egybekötve november 5-én. Az előadások hosszabb szünetében a kiállítók a gyakorlatban is bemutatják megoldásaikat.

hirdetés
hirdetés