hirdetés
hirdetés
hirdetés

Ügynökséget keres az MNB

A Magyar Nemzeti Bank kommunikációs feladatokra hirdetetett tárgyalásos eljárást. A nyertessel 2013 szeptemberéig működnek együtt. 

hirdetés

A Tenders Electronic Daily-n tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aktuális felhívását, amelyben kommunikációs ügynökségi szolgáltatásokra keres partnert. A 2013. szeptember 30-ig tartó megbízás része lesz a tervek szerint 20 darab elsősorban társadalmi célú kampány, 15 darab belső kommunikációs akció és 15 darab társadalmi edukációs célú esemény szervezése.

Az alkalmasság feltétele, hogy a jelentkezőnek az előző három évből legalább három nettó 15 millió forint (médiaérték nélküli) bekerülési költségű kommunikációs kampány referenciájával kell rendelkezni, valamint elvárás a legalább öt nettó hárommillió forint értékű rendezvényszervezési feladatok ismertetése is.

A kiírás szerint a jelentkezőknél lenni kell hatéves szakmai gyakorlattal rendelkező kreatívigazgatónak és account directornak, öt év tapasztalatot várnak el a senior art directortól, a senior copywritertől, a stratégiai tervezőtől a pr-szakembertől, a produkciós vezetőtől, a rendezvényszervezési vezetőtől, valamint a két-két senior accounttól és a grafikustól, míg a két rendezvényes szakembertől legalább három év gyakorlat szükséges.

A pályázó cégeknek igazolniuk kell, hogy kreatív- és rendezvényszervezési munkájukért legalább egy hazai díjat, vagy nemzetközi verseny shortlistes helyét elérték.

A tárgyalásos az MNB öt részvételi jelentkezőt kér majd fel ajánlattételre, méghozzá azokat, akik a hazai és nemzetközi díjak alapján adott pontértékekből a legnagyobb pontszámmal rendelkeznek.

A tenderen az összességében legelőnyösebb ajánlat nyer.

Az ajánlattételi határidő január 10-e, a kiválasztott jelentkezők részére január 31-ig küldik el a felhívást.

hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Indul az HBO Max globális kiterjesztése, ennek részeként az HBO márka alatt Európában futó D2C-szolgáltatások is egységes ernyő alá kerülnek.

Az idei év tökéletes választás a poklok urának, jól is érzik magukat együtt. 

Ebben az évben a döntőbe jutott 47 pályamű közül a legtöbb döntős a Társadalmi célú kampányok – CSR - Márkák, vállalatok /doing good kategóriában született.

Eltűnt az Index impresszumából az Ivermektin nevű vegyületet a koronavírusra hatásos gyógyszerként feltüntető Molnár Dávid neve.

A discovery+ globális terjesztése 25 országban indul, a Discovery márkáinak és partnereinek – például a BBC, az A&E és a Group Nine – több mint 55 ezer epizódjával és az Eurosport tartalmaival, köztük az olimpiai közvetítésekkel.

Felfrissített kategóriarendszerrel a Kreatív digitális eszközöket és megoldásokat díjazó versenye 2020-ban! Célunk megtalálni a legsikeresebb digitális kommunikációs kampányokat és online megoldásokat a magyar piacról idén is!

hirdetés
hirdetés