hirdetés
hirdetés
hirdetés

Turisztikai workshopokat tart a Google és az MTÜ

Egy hónap alatt négy különböző helyszínen tart Digital Turisztikai Workshopot a Google a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben kifejezetten a magyar turisztikai ágazat kis- és középvállalkozásai számára. Az ingyenes képzés célja a digitális kompetenciák fejlesztése, ehhez a turisztikai területről vett példákat és esettanulmányokat is bemutatnak majd az előadók – olvasható az erről szóló közleményben.

hirdetés

A Google Magyarország áprilisban jelentette be a Digital Workshop nevű programjának bővítését, amely idén kifejezetten a magyar kis- és középvállalkozásokat célozza. Az ingyenes képzések a digitális világ adta lehetőségek kihasználásában igyekeznek segíten a vállalkozásoknak.

Az oktatások célja a társszervező MTÜ közleménye szerint az, hogy fejlessze a digitális tudást mind a profitorientált cégek, mind a nonprofit szervezetek, alkotók és kulturális intézmények számára.

Az egyenként három órás Digitális Turisztikai Workshopokon való részvétel, ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A Digitális Turisztikai Workshopok témái:

  • Milyen lehetőségeket rejt az internet a vállalkozások részére?
  • Hogyan lehet profitot termelni a weben?
  • Hogyan kerülhet fel a Google térképre és milyen lehetőségeket rejt a Google My Business?
  • Digitális marketingstratégia kialakítása a Google Magyarország tolmácsolásában
  • Beszédes adatok - ingyenes piackutatási eszközök
  • Esettanulmányok, példák turisztikai területről

Az ingyenes workshopokon három vidéki és egy budapesti helyszínen lehet részt venni:

  • 2017.10.10., Google Ground, Budapest
  • 2017.10.18., Balatonfüred
  • 2017.10.26., Sopron
  • 2017.11.09., Nyíregyháza
Szerényi Szabolcs, főszerkesztő-helyettes
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Hajós Balázs 30 országért és 15 csatornamárkáért felel Budapestről.

Ellátogattunk a mozis kereskedőház hagyományos ügyfélmozizására.

Ötmilliót gyűjtöttek. Október 23-ról már tudósít a merce.hu.

Október 20. az új határidő.

Bővül a rádiós közönségmérés 2017 őszétől.

hirdetés

A verseny célja díjazni azokat a kommunikációs megoldásokat, melyek támogatják és elősegítik, hogy egy vállalat termékét vagy szolgáltatását egy másik vállalatnak értékesítse. Díjátadó: október 17.

Meghosszabbított nevezési határidő: október 20. A verseny célja: kreatív btl-megoldások és kapcsolódó kommunikációs kampányok díjazása.

Célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Díjátadó: 10.25. Kapunyitás: 19 óra

A verseny célja, hogy megtaláljuk és díjazzuk a legszebben tervezett és kivitelezett médiatermékeket Magyarországon. Weboldalakat, alkalmazásokat, tévéműsorokat, magazinokat és más nyomtatott kiadványokat lehet nevezni. Díjátadó: 10.26. kapunyitás: 19 óra

Cél: a reklám- és tágabb értelemben vett kommunikációs ipar gyártói oldalának legkiválóbb megoldásait jutalmazni. Nevezési határidő: október 27.

Workshop az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletéről, közismertebb nevén a GDPR-ról november 10-én.

Facebook és Instagram hirdetések kezelése a gyakorlatban november 16-án.

Prizma Kreatív PR Díj díjátadó: november 22. Helyszín: Akvárium Klub

Minden gallérhoz másképp kell szólnunk HR-eseként? Kiderül a november 21-i workshopunkon, ahová kék gallérosokra specializálódott HR-eseket várunk.

Hr-esként Ön hol nézi meg először egy jelölt profilját? És kiről mit árul el az adatlapja? És azt vajon tudja, hogy a jelöltek hol és hogyan keresnek a legaktívabban munkát? Workshopunkon mindenre választ kap.

A Kreatív hagyományos éves konferenciáján ismét a pr-szakma előtt álló legaktuálisabb kihívásokat járjuk körbe. Időpont: november 23.

hirdetés
hirdetés