Tervezd meg fotó alapján, aztán köttesd meg a pulcsidat!

A MIT fejlesztői legalábbis már javában dolgoznak azon a szoftveren, amely a közeli jövőben bárkinek lehetővé teszi, hogy a számítógépén megtervezett mintában és formában úgy köttessen magának egy laza kis kardigánt, mint ahogy azt ma már 3D-ben szokás nyomtatni teljesen hétköznapi tárgyakkal. 

A háromdimenziós nyomtatás technológiája korábban elképzelhetetlen teremtő erőt, valamint népszerűséget hozott az erre ráálló és speciális nyomtatókba beruházó cégeknek. Az amerikai piac két legismertebb képviselője, a Thingiverse és a Shapeways gyakorlatilag a 3D-nyomtatás szolgáltatójaként működik, amelyeknél aztán rendelésre tényleg bármit kinyomtathat magának az ügyfél, amit csak elképzelt, a farsangi jelmeztől kezdve a pótalkatrészekig.

De annak ellenére, hogy a 3D-nyomtatás így meghekkelte a világunkat, ruhát például még mindig az üzletekből vásárolunk magunknak. Ez utóbbi mozgatta a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) Számítástechnikai és Mesterséges Intelligencia Laboratóriumának fejlesztőit is, akik egy ideje olyan szoftvert simogatnak, amellyel már az is el tudja készíteni az első saját kötött ruhadarabját, aki még egy gombolyag fonalat sem vett soha a kezébe – írja cikkében a TechCrunch.  

Az egyetemi kutató csoport a napokban adott ki egy tanulmányt a legújabb fejlesztéséről, amelyben egyrészt arról a CADKnit nevű tervezőszoftverről írnak, amelyben tényleg bárki, minden különösebb tapasztalat nélkül, pillanatok alatt magára szabhatja a ruhadarab sablonokat méret, forma és az egyéb dekorációs részletek beállítása után. Másrészt bemutatták magát az InverseKnit nevű rendszert, amely már kötött termékek fényképei alapján is képes mintákat lemásolni és betáplálni azokat a kötőgépbe.

Egyelőre csak ilyet tudtak készíteni maguknak a MIT szoftverét és kötőgépét kipróbáló tesztalanyok (Fotó: MIT CSAIL)
Egyelőre csak ilyet tudtak készíteni maguknak a MIT szoftverét és kötőgépét kipróbáló tesztalanyok (Fotó: MIT CSAIL)

A textiliparban már évtizedek óta használt ipari kötőgépet ugyanis egy kicsit felokosították a mesterséges intelligenciával, amelytől azt remélik, hogy a jövőben néhány erre fogékony cég ugyanúgy szolgáltatásként fogja árulni az egyedi tervezésű sálak, kesztyűk és pulóverek kötését, ahogyan mások a 3D nyomtatást.

A találmány másik fontos előnyeként emlegetik azt is, hogy ezzel legalább a ruhatervezőknek sem kell majd feleslegesen időt és fonalat pocsékolni a különböző mintákkal kísérletezgetésre, hiszen minden tervet a gépen készíthetnek el, és köttethetik meg azokat egyből kifogástalan minőségben. Kevesebb idegeskedés, kevesebb gyártási hulladék.

De akár ilyet is tudhatna (Fotó: Kniterate)
De akár ilyet is tudhatna (Fotó: Kniterate)

De persze ennek a projektnek van egy sokkal szélesebb célcsoportja is, egészen pontosan azok, akik szívesen kötnének otthon is gyakrabban, gyorsabban és sokkal többet. Ezért a MIT fejlesztői azt tervezik, hogy összeállnak a londoni Kniterate céggel, amely két évvel ezelőtt egyetlen óra alatt gyűjtötte össze Kickstarteres kampányában a mini digitális kötőgépének legelső darabjaira kért pénzt, és ma már hobbi kötők és kisvállalkozásoknak árusítja saját fejlesztésű kisgépeit 9200 euróért (~3 millió forintért).

Ez már a Kniterate mini kötőgépe
Ez már a Kniterate mini kötőgépe

És ha ezt vagy egy hasonló gépet tényleg sikerül összekombinálniuk a fotók alapján is mintát kreálni képes új tervezőszoftverrel, majd azzal együtt piacra dobni, akkor lassan érdemes lesz előkutatni az archívumból a Fürge Ujjak vagy a Burda régi lapszámait, lefotózni a kinézett mintájú poncsót, ruhát vagy pelerint, és néhány kattintással egyszerűen megköttetni magunknak. 

A sorozatot a Telenor támogatja.

Szekeres Andrea
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Tarts velünk szeptember 10-én online, a „Kreatív álláshirdetés” workshopon! Előadó: Földi Miklós Dániel, reklám- és neuropszichológus Minden résztvevőnek exkluzív ajándék: ingyen hirdetési lehetőség, ingyen szövegezés

Mentes-M Díj 2020-ban is! Idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2020 augusztus 31.

2 x 1,5 órás tréningünket HR-szakembereknek, vezetőknek ajánljuk, akiknek feladata, hogy önmagukat is eddzék a változásokra, és tovább is tudják adni ezt a tudást. Oktató: Cser Alexandra, trainer partner. Időpont: Szeptember 4. péntek délelőtt

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.

A Kreatív és a Vodafone közös Ready pályázatának célja, hogy ösztönözze, elismerje és támogassa azokat a vállalkozásokat, vállalatokat és magánszemélyeket, akik 2020-ban alkalmazkodni tudtak a járványhelyzet miatt kialakult változásokhoz, és sikeresen leküzdötték a kihívásokat.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.