hirdetés
hirdetés
hirdetés

Tényleg netfüggők a mai fiatalok

Tizenhatszorosára nőtt az elmúlt tíz évben azoknak a fiataloknak a száma, akik naponta interneteznek – derül ki a GfK Hungária és a Médiaanalízis elemzéséből. Napi öt órát ülnek a képernyők előtt.

hirdetés

„Egyre inkább átalakítják a cégek marketingkommunikációs döntéseit a fiatalok utóbbi időben átalakuló médiafogyasztási szokásai” – állapítja meg a GfK Hungária és az Ipsos Nemzeti Médiaanalízis tanulmánya. Egy 2000 óta mért elemzés alapján a 15-19 évesek körében az elmúlt öt év hozott drasztikus változásokat: a rohamosan terjedő internethasználat - a 2000-es 4 százalékról 2010-re 65 százalékra növekedett - mellett a televízió nézés 6 százalékpontnyi emelkedést ért el, míg a másik két klasszikus médiatípus - rádió és magazinok - fogyasztása lassú csökkenést mutat a fiatalok körében.

A tanulmány szerint a fogyasztott tartalmak színesedése mellett az idő növekedése valószínűleg egyre gyakoribb párhuzamos médiafogyasztást, illetve háttérfogyasztást is jelent.

Az elmúlt tíz évben a televízió nézésre és internetezésre szánt együttes idő 69 százalékos növekedése mellett a két médium fogyasztásának aránya is átalakult. Míg 2000-ben a televízió nézés az együttes idő 91 százalékát tette ki, addig 2010-ben már csak 59 százalékot.

A Nemzeti Médiaanalízis komplex médiafogyasztási szegmensei közül a 2005-ös 27 százalékról 64 százalékra növekedett a netfüggők száma a 15-19 évesek körében. Erre a csoportra az jellemző, hogy gyakran neteznek, ha tévét néznek, akkor a kisebb adókat preferálják és kevésbé kedvelik a bulvár lapokat.

A felmérés arra is felhívja a figyelmet, hogy ez a változás hatott a fiatalok szabadidő eltöltésére is, vagyis egyre többen vannak azok, akik az otthonülő, elszigetelt, zárkózott életstílust választják.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Átfogó stratégiát várnak a Be Socialtől.

A különböző almárkák megszűnnek áprilistól.

Ezúttal nem politikai kampányről van szó, hanem a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének videójáról.

Élő adásban közvetítették, ahogy elérik az egymillió feliratkozót.

Egy biztonsági figyelmezetetés az utakon, amely miatt nem kell az útról levenni a szemünket.  

hirdetés

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye! A verseny shortlistesei és a díjazottjai pontokat szereznek az M+Listán! Meghosszabbított nevezési határidő: március 19.

Hasznos ötleteket, tapasztalatokat és gyakorlati megoldásokat mutatni a munkaerő-megtartással és -hiánnyal küzdő belső kommunikációs csapatoknak. Időpont: március 20., 09.00

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra március 22-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

JobXperience – HR konferencia a még jobb hangulatú munkahelyekért. Időpont: Április 02. 09:00

Konferencia az influencerek helyes bevetéséről, velük való gyümölcsöző kapcsolat kialakításáról, konzekvens imázsépítésről, hatékony eladásösztönzésről, saját tartalmak gyártásáról, külföldiek adaptálásáról április 4-én!

A CMA nevezései között ismét keressük az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásait! Új versenyünkre, az Influra az elmúlt két év legjobb, influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányait és aktivitásait várjuk. Nevezési határidő: április 11.

Idei kétnapos konferenciánk fókuszában a fogyasztó lesz. Dátum: 2019.04.25-16. Helyszín: Avalon Resort&SPA, Miskolc

hirdetés
hirdetés