hirdetés
hirdetés
hirdetés

TED-et szervez Budapesten a METU

Saját TEDx-konferencián keresi a tudás helyét és szerepét a XXI. században a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) október 19-én.

hirdetés

A METU kutatása szerint a magyar fiatalok harmada komolyan aggódik a pályakezdés nehézségei miatt, az egyetemi hallgatók háromnegyede pedig lehetségesnek tartja, hogy 5 év múlva már nem a jelenleg választott szakmájában fog dolgozni. A fiatalok kifejezetten stresszesnek élik meg a pályakezdést, melynek egyik legfőbb oka az, hogy bizonytalanok abban, hogy a most megszerzett tudásuk elegendő lesz-e jövőbeli pozíciójuk betöltéséhez. A bizonytalanság és az útkeresés szinte minden generációt érint, ezért döntött úgy a METU, hogy saját TEDx konferencián foglalkozik a témával. Erről az egyetem közleménye tájékoztatott minket.

„Egyre inkább előtérbe kerülnek az olyan készségek, mint a kritikai gondolkodás, problémamegoldás, kreativitás, kommunikáció vagy az együttműködésre való hajlam. Azonban csak akkor vagyunk képesek magas szinten gondolkodni, akkor lehetünk kreatívak, akkor tudunk összefüggéseket megállapítani dolgok között, ha azok a fejünkben vannak. Tehát a szaktudás bizony a jövőben is kritikus lesz” – nyilatkozta Tóth Ágnes, a Metropolitan Egyetem ügyfélkapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

A TED eseménysorozathoz kapcsolódva a METU A tudás almája című eseménye az egyetem közleménye szerint a modern információs társadalom kihívásait, az információhoz és tudáshoz való viszonyokat, a megélés, a személyes tapasztalatok fontosságát, valamint a jövő tervezhetőségének kérdéseit vizsgálja egy fél napos rendezvény keretében. Az előadók a résztvevőkkel többek között az alábbi kérdésekre keresik majd a választ:

  • Hogyan lehet felkészülni egy olyan jövőre, amit nem tudunk megjósolni?
  • Milyen tudás tesz képessé arra, hogy sikeres legyen valaki a XXI. században?
  • Mit jelent a tanulás ebben az évszázadban – és mit érdemes tanulni?
  • Hogyan házasítható össze sikerrel a tudás, a bölcsesség és a felelősség?

Az előadók között lesz Kepes András, a szervátültetettek fotózásával foglalkozó André Kertész Nagydíjas fotóművész, Szekeres Máté, és a Facebook-live riporterként ismert Szűcs Gergely. Fellép még a Harsányi István Hallgatói Díjas és OMDK díjazott, jelenleg formatervező művész mesterszakos Pancsa Emese, valamint a Budapest a fiatal tehetségekért elismerést elnyert, fotográfia szakunkon diplomázott Hasenfratz Ora is.

További előadókról a konferencia honlapja és Facebook-oldala szolgál információval. A 2017. október 19-ei eseményre jegyek a jegymester.hu oldalon kaphatók.

Szerényi Szabolcs, főszerkesztő-helyettes
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Hajós Balázs 30 országért és 15 csatornamárkáért felel Budapestről.

Ellátogattunk a mozis kereskedőház hagyományos ügyfélmozizására.

Ötmilliót gyűjtöttek. Október 23-ról már tudósít a merce.hu.

Október 20. az új határidő.

Bővül a rádiós közönségmérés 2017 őszétől.

hirdetés

A verseny célja díjazni azokat a kommunikációs megoldásokat, melyek támogatják és elősegítik, hogy egy vállalat termékét vagy szolgáltatását egy másik vállalatnak értékesítse. Díjátadó: október 17.

Meghosszabbított nevezési határidő: október 20. A verseny célja: kreatív btl-megoldások és kapcsolódó kommunikációs kampányok díjazása.

Célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Díjátadó: 10.25. Kapunyitás: 19 óra

A verseny célja, hogy megtaláljuk és díjazzuk a legszebben tervezett és kivitelezett médiatermékeket Magyarországon. Weboldalakat, alkalmazásokat, tévéműsorokat, magazinokat és más nyomtatott kiadványokat lehet nevezni. Díjátadó: 10.26. kapunyitás: 19 óra

Cél: a reklám- és tágabb értelemben vett kommunikációs ipar gyártói oldalának legkiválóbb megoldásait jutalmazni. Nevezési határidő: október 27.

Workshop az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletéről, közismertebb nevén a GDPR-ról november 10-én.

Facebook és Instagram hirdetések kezelése a gyakorlatban november 16-án.

Prizma Kreatív PR Díj díjátadó: november 22. Helyszín: Akvárium Klub

Minden gallérhoz másképp kell szólnunk HR-eseként? Kiderül a november 21-i workshopunkon, ahová kék gallérosokra specializálódott HR-eseket várunk.

Hr-esként Ön hol nézi meg először egy jelölt profilját? És kiről mit árul el az adatlapja? És azt vajon tudja, hogy a jelöltek hol és hogyan keresnek a legaktívabban munkát? Workshopunkon mindenre választ kap.

A Kreatív hagyományos éves konferenciáján ismét a pr-szakma előtt álló legaktuálisabb kihívásokat járjuk körbe. Időpont: november 23.

hirdetés
hirdetés