hirdetés
hirdetés
hirdetés

Tanyára költözik a Republic

132 beérkezett nevezésből Spitzmüller Kata és Törőcsik Ambrus belsőépítészeti munkája, a tanyasi világot a városba költöztető terv nyerte meg a Republic Group irodájának átalakítására kiírt pályázatot.

hirdetés

Ötletfarm néven 2010 októberének első felében írta ki a Republic Group azt a pályázatot, amelyre belsőépítészek jelentkezését várta saját irodájának átalakítására elkészített tervekkel. A tenderre 132 munka érkezett, amelyek közül a nyertest múlt hét csütörtökön hirdette ki az ügynökség és a felkért szakmai zsűri, a hamarosan átalakításra kerülő irodában rendezett szerény fogadáson.

„2010 nyarán született meg az ötlet, hogy valahogy össze kellene vonni azt a negyven embert és a bennük rejlő tudást, akik most a Republicnál több irodában, két emeleten elszórva ülnek” – mesélte a pályázat születésének kiindulópontját Barna Tamás, a Republic Group ügyvezetője a díjátadón. Mint kiderült, az ügynökség az V. kerületi irodájának egy részét megtartja, míg azonban a harmadik emeletről kiköltözik, addig az első emeleten található tereket egybenyitja, és kibővíti. Az új iroda a pályázati kiírás szerint is szerette volna a tanyasi világot, a természetet behozni a belvárosi irodai környezetbe, az egymillió forintos díjért induló nevezőknek ezt a szemléletet kellett belevinniük a terveikbe.

Ilyen lesz a Republic új irodája
Részlet a győztes pályázatból (Az öt legjobb pályázat többi anyaga kattintás után!)

Mint Osvárt Judit, a Flair és a HOME magazinok január 17-én lemondott főszerkesztője, a zsűri egyik tagja elmondta, a pályázatra ugyan 132 nevezés érkezett, ebből azonban csak húsz volt valóban értékelhető – az adott feladat elvárásainak tükrében. A csütörtök délutáni, szerény pezsgős fogadással, szendvicsfalatkákkal és gumicukorral felturbózott díjátadón ezek közül mutatták be az öt legjobb tervet. Zai Viktória és Szedlacsek Erzsébet tervét megvalósíthatósága, racionalitása és megfizethetősége miatt emelte ki Martinkó József, az Építészfórum és az Octogon dizájnkritikusa, a zsűri másik oszlopos tagja. Fábry Katalin és Román László irodatervét a méhkas-szerű asztalokért dicsérték meg, amely nagymértékű mobilitást tesz lehetővé. Kiss-Gál Zsuzsanna és Kiss-Gál Gergely munkájában a sok apró jó megoldást, főleg a moziterem tervét értékelte a zsűri, Budai Attila és Szigeti Bálint pályázatában pedig a belső és külső tér összetalálkozását és a természet beemelését.

A díjat végül Spitzmüller Kata és Törőcsik Ambrus bátor tervének ítélték, amely a tanyasi világot plafonról logó gólyástól, szalmabálástól, talicskástól és disznóstól viszi be az irodába. A zsűri megjegyezte, van ugyan az elképzelésükben sok, kevésbé használható, mint inkább látványos díszletszerűség és hatásvadászat, a munka azonban tele van gegekkel és ötletekkel, és ez az, amire egy reklámügynökségnek szüksége van. A nyertes páros egy retekkel, játékdisznóval és -tehénnel megpakolt kosár kíséretében egymillió forintot kapott, és a büszkeséget, hogy az iroda a következő hónapokban az ő nyertes tervük alapján fog elkészülni.

Fabricius Gábor a fődíjasok és a zsűritagok között
Fabricius Gábor a fődíjasok és a zsűritagok között (További képek a díjátadásról kattintás után!)

Jakab Zsolt, az ügynökség kreatív vezetője a díjátadó kapcsán elmondta, hogy az Ötletfarmnak csak első lépése volt az irodaátalakításra kiírt belsőépítészeti pályázat. „A célunk, hogy feladatokat adjunk olyan kreatív elméknek, akik nem feltétlen dolgoznak a reklámszakmában. A belsőépítészek után terveink szerint grafikusoknak, zenészeknek és más alkalmazott művészeti ágakban tevékenykedőknek is adunk majd hasonló feladatot” – mondta el a szakember, a zsűri egyik tagja. A zsűriben egyébként az említetteken kívül még Fugerth András, a Forma és a Möbelkunst tulajdonosa, valamint F. Kovács Attila építész, belsőépítész és látványtervező ült.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fördős Zé és cimborái karácsonyig térnek vissza.

A magány kap központi szerepet a cég új, Redditre készített amerikai projektjében.

Egy pénzkötegalakú rodeóbikával igyekeznek vonzóbbá tenni a befektetési lehetőségeket a fiatal felnőttek számára.

Halpert Zsuzsa felel a jövőben a vállalat külső és belső kommunikációjáért Magyarországon és további öt országban a dél-kelet-európai régióban.

Hajú vana dududu rilivonna duda densz?

hirdetés

A legjobb márkaélményeket és aktivációkat keresi a 2019-es Lollipop! Meghosszabbított nevezési határidő: 2019. október 18.

Toborzás/kiválasztás konferencia DEMO-túrával egybekötve november 5-én.

Gondolatok és példák a gyógyszermarketingről, az ipar kommunikációs szakembereitől. 2019.10.29.

A GyártásTrend ősszel folytatja országjáró Roadshow-ját, amelynek keretében a gyártó cégek használható tudást kapnak a digitalizációs ipar 4.0 megoldásokról.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A december 13-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Tapasztalatok, gyakorlati tanácsok – átállási workshop

Az Üzlet és Pszichológia/HRPWR.HU és a Brandfizz bemutatja: a Nagy Employer Branding Nap című konferenciát. A nap, amikor az employer branding szakma találkozik.

hirdetés
hirdetés