hirdetés
hirdetés
hirdetés

Szombati tévé helyett kirándulás

A gyerekek tévéfüggősége ellen akciót indított egy lengyel civil szervezet. Egyik javaslatuk a tévé nélküli szombat. 

hirdetés

A lengyel gyerekek átlagosan naponta két és fél órát töltenek a televízió előtt, de szombaton ez az idő meghaladja a három órát is - derült ki a TNS OBOP lengyel közvélemény-kutató intézet felméréséből.

A Gazeta Wyborcza hétvégi számában megjelent felmérés szerint a lengyel gyerekek szüleikről veszik a példát, akik távirányítóval a kezükben naponta 3 órát és 58 percet töltenek a televízió előtt. Szombaton és vasárnap pedig az átlagos lengyel 9 óra 17 percig nem mozdul a tévéképernyő elől.

A TNS OBOP idén januártól áprilisig 1200, 4-15 éves gyereket kérdezett ki tévénézési szokásairól. Kiderült, hogy a lengyel gyerekek naponta átlagosan 2 óra 25 percet töltenek a televízió előtt. Szombaton még többet, 3 óra 4 percet.

A Szabad Vállalkozás nevű lengyel civil szervezet a felmérés ismeretében akciót indított a gyerekek tévéfüggősége ellen. A lengyel parlament alsóházában, a szejmben minden év június elsején, a nemzetközi gyermeknapon tartják a gyerekek és fiatalok parlamentjét. A civil szervezet most szerte Lengyelországban aláírásokat gyűjt az iskolákban és óvodákban egy "törvénytervezethez", amely a gyerekparlament asztalára kerül. Ebben követelik a "televízió nélküli szombat jogát", és azt, hogy tévézés helyett a gyerekek a hétvégéket családi kirándulásokon tölthessék.

A gyermekparlament által elfogadott "törvényeket" a lengyel oktatási minisztérium később ajánlásként fogalmazza meg az oktatási intézmények számára.

(forrás: MTI)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Valótlan tényeket állítottak a termékről. A cég „visszaeső jogsértő" a hatóság szerint.

A Trónok harca előzménysorozat pedig 2022-ben érkezik. Összeszedtük a legfontosabb infókat az HBO amerikai sajtónapjáról.

Rendezők, producerek, operatőrök, vágók, hangmérnökök, fesztiválszervezők és filmforgalmazók is ott vannak már a tagok között.

Az RTL Klub is kapott egy 200 ezer forintos bírságot az NMHH Médiatanácsától.

Merülés a Duna Arénában, kajakozás a nulla fokos Dunán - így készültek az Exatlon teaser videói. 

hirdetés
hirdetés

Gyakorlatorientált tréning az INTREN szakmai támogatásával a Google Ads kampány létrehozásának és optimalizálásának technikájáról és trükkjeiről, egészen a kezdő lépésektől. január 28., 08.30 - 14.00

15 küldőpiac 15 percben. A Pont Itt és a Turizmus Online szakmai rendezvénye Dátum: január 31.

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra február 27-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

2019 legdíjazottabb ügynökségeinek és megbízóinak estéje. A 2019-es Kreatív-MAKSZ M+Lista és a Kreatív PR Toplista helyezettjeinek díjazása. Időpont: 2020. február 11.

A HRKOMM Award 2019 nyertes pályázatainak bemutatása február 13-án.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: február 21.

HR workshop az FMCG és a kereskedelem-piac szereplői számára A workshop célja: HR-finomhangolás az élelmiszer kiskereskedelmi szektort és az élelmiszergyártó cégeket terhelő munkaerőhiány-állapotok közepette, a hatékonyság növelése, a versenyképesség megtartása érdekében.

Gyógyszerkommunikációs konferencia március 12-én!

Az Instagram üzleti használata elméletben és gyakorlatban március 4-én!

Mit tehet az ember a környezetért a saját munkahelyén - és hogyan tegye mindezt a vállalati kultúra részévé? Gyakorlati tippek, információk a témában.

Gyere, ünnepelj velünk a Best.net díjátadóján!

Február 18-án ismét megrendezzük a Kreatív szaklap PR-workshopját, ahol a résztvevők megismerkedhetnek a 2019-es év kiemelkedő PR-kampányaival.

Az FMCG és kereskedelmi szektor kiemelkedő éves eseménye! Dátum: 2020. május 13-14. Helyszín: Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel, Egerszalók