A közlemény szerint trendként figyelhető meg, hogy a jelentkezők nagy része oktatási, illetve egészségügyi megoldást kínál, ám számos más iparág is képviselteti magát a pályázók között.
A Design Terminal azt is bejelentette, hogy V4 Startup Force néven startup-ösztöndíjat indít a visegrádi régióban. Az ösztöndíjprogram a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával valósulhat meg idén ősszel. A V4 Startup Force célja a régión belüli startupok és nagyvállalatok együttműködésének támogatása, ezáltal az országok közötti üzleti kapcsolatok előmozdítása – írja a közlemény.
A négy legjobb, országonként egy, a mezőnyből kiemelkedő startup részt vehet egy 10 napos, intenzív budapesti mentorprogramon, majd egy 8 napos tanulmányúton a visegrádi régióban. A programra augusztus 24-ig lehet jelentkezni, a V4 Startup Force hivatalos oldalán.
