hirdetés
hirdetés
hirdetés

Reklámkonferencia - a balatoni vírusmarketing hatásairól

Növekedett a nyár végén a Londonból Balatonra érkező látogatók száma, amelynek feltehetően köze van a nagy sajtóvisszhangot kapott Balatoni nyár című vírusmarketing-kampányhoz, hiszen az animációs filmnek félórás műsort szentelt a BBC - hangzott el az egri Reklámkonferencián a Digitális marketingjárat elnevezésű szekcióülésen.
hirdetés
Kapcsolódó cikkek

A konferencián a vitatott film hatásairól Kelecsényi Ágnes, a Magyar Turizmus Zrt.(MT) marketing-vezérigazgató helyettese beszélt. „Félmillióan töltötték le a Balatoni nyár című vírusmarketing- filmünket, de ennél jóval több emberhez jutott el, hiszen sokan e-mailben küldték tovább a filmet” - mondta el Kelecsényi Ágnes. Az interneten terjesztett kisfilmet a 20-30 éves korosztály számára készítette az Insomnia Reklámügynökség. Az MT szerint ugyanis ez az a réteg, amelynek nincs érzelmi kötődése a tóhoz. A vírusmarketing a frissített Balaton-honlapon a rendezvényekről szóló oldalra vitte a felhasználót, amellyel ugyancsak az érdeklődés felkeltése volt a célja a társaságnak. A film hatására a honlap látogatottsága a negyvenszeresére nőtt az előző év azonos időszakához képest, ez a szám augusztusban hússzoros volt.

„A híradások elfeledkeztek arról, hogy ez az animáció nem a Balaton-kampány volt, hanem ennek egy része, ami meghatározott célközönséghez szól. Sokan szexfilmnek tartották, amely házasságtörésre buzdít, pedig a film pontosan követte azt a KFT számot, amit húsz éve ismerünk. Ráadásul egy vírusmarketing eszköz csak akkor hatékony, ha provokatív” - hangzott el az MT vezérigazgató-helyettesétől. Az animáció körül kavart vita számos hírt generált, országos médiumok is tudósítottak a fejleményekről és az MT-nek az eset kapcsán mintegy száz sajtómegjelenése volt - hangzott el a vita pr-értékéről.

A BBC félórás adásban foglalkozott az üggyel augusztus végén, ezt követően pedig a Londonból közvetlenül a balatoni Sármellékre érkező Ryanair repülőjáratokon megháromszorozódott a foglalások száma. A félmillió forint költségvetésű Balatoni nyár animáció csak egy szelete volt a MT imázskampányának. Emellett a társaság megújította a balatoni honlapját, a kiadványait, szorosabb együttműködésbe fogott a sajtóval.

„Idén érezhetően pozitívabb a visszajelzés a Balatonról, ezt támasztják alá az előzetes adatok is, a belföldi forgalom a nyári hónapokban 10-15 százalékos növekedéssel számol, és már most látszik, hogy a szeptemberi és októberi foglalások száma még ennél is magasabb lesz a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva” - zárta az előadását Kelecsényi Ágnes.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

kapcsolódó cikkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

A cél az új szlogen bevezetése, a hazai gyártás, illetve a márka és Szikszó város kapcsolatának tudatosítása.

De Bayer Zsolt fröcsögését és a Híradó sajátos szerkesztési gyakorlatát már nem büntette a Médiatanács.

Ezzel hívnák fel a figyelmet a korlátozások feloldása alkalmából, hogy élnek, és felkészültebbek, mint eddig bármikor.

A Blikk+Győző című formátumban a színész ismert emberekkel beszélget.

Indul az Art is Business Díj 2020, különböző kategóriákban jelölni és pályázni július 1. és szeptember 30. között lehet.

DIGITALIZÁLVA – ÚJ MEGOLDÁSOK SAVE THE DATE 07.23. 14:00

Hetedik alkalommal rendezzzük meg content marketing versenyünket, amelyre most megújult kategóriarendszerben jelentkezhetnek az ügynökségek, médiumok és a megbízói oldal képviselői az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásaival.

Bemutatjuk a GyártásTrend első, letölthető online webinárját! #FACTORY Insight - II. rész: Autóipari technológiák. A szakmai anyag egy hónapig elérhető!

A Kreatív második alkalommal hirdeti meg az Influt, a közösségi márkavezérek versenyét, melyre az elmúlt év legjobb, influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányait és aktivitásait várjuk.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2020. július 31.

Mentes-M Díj 2020-ban is! Idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2020 augusztus 31.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.

hirdetés
hirdetés