Putyin rámozdult a szüzekre

Elindult a választási kampány, amelynek egy-egy eleme nem nevezhető szokványosnak. Bajnai Gordont bohóctámadás érte korteskörútja során, Rogán Antal upgradelt Audiját paparazzók követik. Furcsa kampánysztoriból külföldön is bőven akad. Nemzetközi összeállításunk következik.

A 2008-as spanyolországi parlamenti választások több szempontból is érdekesek lehetnek számunkra. A spanyol pártrendszerre jellemző alkotmányos keretek és az autonóm közösségek nagy száma miatt ugyanis Spanyolországban sok párt működik, ugyanakkor a parlamenti erőkről elmondható, hogy két domináns és három kisebb párt illetve pártkoalíció a meghatározó. A két nagy erő, amely a spanyol rendszerváltás, azaz a Franco-rezsim vége óta küzd a nagyobb befolyásért és a kormányalakításért a baloldali PSOE és a konzervatív jobboldali néppárt, a PP (Partido Popular).

2008-ban a baloldalon a kampány fő jelszavai a szolidaritás, a felelősség, az egyenlőség és a biztonság voltak, a PSOE a jobboldallal szemben önmagát egy progresszív, tenni akaró erőként kommunikálta a választók felé. A jobboldali kampány ezzel szemben a hivatalban lévő kormányfő, a PSOE miniszterelnök-jelöltje, José Luis Rodríguez Zapatero elleni negatív kampányon alapult, melynek során folyamatos hazugságokkal vádolták, s felrótták neki a választásokat megelőző négy éves ciklus gazdasági problémáit. A Néppárt stratégiája Zapatero hazugságainak hangsúlyozásával kapcsolatban az volt, hogy távol tartsa a baloldali szavazókat, és „karakter-gyilkosságra” törekedtek.

A „Szociáldemokrata Illat” és a pornópolitika

Ebben a kiélezett kampányban jutott szerep a Katalán Szocialista Pártnak is, amely a Zapatero-féle PSOE-t támogatta, nem is akárhogyan: 2008 januárjában ugyanis piacra dobták a „Szociáldemoktara Illatot”, vagyis egy olyan kampány-parfümöt, melyet saját bevallásuk szerint az olyan hagyományosan baloldali értékek ihlettek meg, mint a bizalom, az egyenlőség, a haladás és a hatékonyság. Az illat legdominánsabb alkotója természetesen a szocialisták jelképévé vált rózsa volt, de a pacsuli, a zsálya és a bergamott is hozzájárult a harmonikus illat megszületéséhez. A parfüm arca a Katalán Szocialista Párt elnöke, Manuela de Madre lett, aki mosolyogva fényképezkedett a kis vörös dobozba bújtatott üvegcsékkel. A dobozokon támogatásként a Zapatero által képviselt értékek is helyet kaptak. Manuela de Madre pedig nyilatkozata szerint azt remélte, hogy irodák friss levegőjének biztosítását is szolgálhatja majd az általuk megalkotott illat. A parfüm mint kampányfogás egyébként meglepően sikeresnek bizonyult, amihez hozzájárulhatott annak megközelíthető, egy eurós ára is. A nem várt akcióra az ellenzék is reagált: a parfüm szerintük a nem megfelelő kormányzás okozta kellemetlen szagokat volt hivatott elnyomni, ők azonban nem elégedhettek meg a bűz puszta elfedésével.

A 2008-as spanyol kampányban egyébként ez a parfüm csak egy volt az érzékekkel szemben csatarendbe állított eszközök közül, hiszen a választások előtt tényleg minden José Luis Rodríguez Zapateroról szólt: a saját és az ellenzéki kampány is. Az országot vörös plakátok lepték el, amelyekben nagyon erősen építettek a spanyol vezető személyes márkájára és imázsára is. Érdekes volt például, hogy a PSOE támogatói között épp a kezükből formált kis V-betű lett a győzelmi jelkép, ami Zapatero jellegzetes szemöldökformáját hivatott mintázni.

A spanyoloktól egyébként más, az érzékekre ható kampányeszközök sem állnak távol. A szexualitás ugyanis rendszerint helyet kap a spanyol választási kampányokban, amit pornópolitikának is neveznek. 2010-ben, az egyébként szerény érdeklődésre és részvételre számot tartó katalán parlamenti választások előtt például a Fiatal Szocialisták pártja egy szavazásra buzdító videóval kampányolt, amelyben a voksolás és az orgazmus közti kapcsolatot szerették volna egyáltalán nem szokványos eszközökkel, prezentálni.

 

Gordon Brown bírái előtt 

2010-ben, a brit parlamenti választásokon nem várt eredmény született, hiszen bár az ellenzékből kampányoló Konzervatív Pártnak sikerült megszereznie a mandátumok relatív többségét, az nem volt elegendő az önálló kormányalakításhoz, így később a Liberális Demokratákkal koalíciót kötve tudták csak biztosítani a kormányzáshoz szükséges mandátumszámot az alsóházban. A nem mindennapi eredmények tükrében talán nem meglepő, hogy az akkor még kormányon lévő Munkáspárt és a legnagyobb ellenzéki párt között a kampány időszaka is eléggé forrongó volt. Ennek kicsúcsosodását pedig a toryk által készített megdöbbentő kampányvideó jelentette, amely nagy botrányt kavart a szigetországban.

A klipben ugyanis Gordon Brown akkori munkáspárti miniszterelnök elképzelt tárgyalását filmesítették meg a készítők, ahol a vezetőnek a bíróság előtt kell felelnie a kormányzása alatt „elkövetett tetteiért”.

A jelenetben Gordon Brownt egy ügyész izzasztja meg a vádlottak padján, ehhez hasonló vádakkal: „Gordon Brown. Önt a brit nép a következő vádakkal illeti a bíróság előtt: 1997 és 2010 között megígérte, véget vet a fellendülések és válságok állandó hullámzásának. És mégis, az ön miniszterelnöksége alatt éltük meg az elmúlt 60 év legsúlyosabb recesszióját.” De előkerülnek itt olyan tételek is, mint milliárdos bukások, az ország eladása, vagy az államadósság megduplázása. És minek vallja magát Brown a videó végén? Nos, egy színész skót akcentussal így felel az elhangzottakra: „Könyörögve fordulok a brit emberekhez, szavazzanak rám, hogy mindezt újra megcsinálhassam!” Ugye önöknek is ismerős a miniszterelnök kriminalizálásának taktikája? Nálunk Gyurcsány Ferencet igyekezett bűnözőként bemutatni a jobboldali kampánytaktika.

Cowboycsizmában a Fehér Ház felé

Az amerikai elnökválasztási kampányról már korábban is ejtettünk szót, de az imázs fontosságának kérdését azonban nem fejtettük ki részletesen. A kampányban természetesen óriási szerep jut a jelöltek karakterének, személyes imázsuk alakításának. Egyik szemléletes példa erre az elnökjelöltek texasi kampánykörútja. Ahogy Bruce I. Newman politikai szakértő 2001-ben egy tanulmánykötetben megjegyezte, az amerikai elnökök kampánya Texasban mindig különleges. Az utóbbi, végül győzelmet arató elnökjelöltek, köztük George W. Bush George Bush, Ronald Reagan, Jimmy Carter és Gerald Ford általában cowboy csízmát viseltek öltözékükhöz texasi korteskörútjaik alkalmával.

2007-ben a Fehér Ház meghódítására készülő Barack Obama is cowboykalapot öltött a texasi Austin városát járva. A megcélzott választói csoportokkal való vizuális azonosulást volt hivatott szolgálni Orbán Viktor 2006-os „vidéki körorvos” stylingja és markáns barkója is, akkor sikertelenül.

Az imázs fontossága továbbá a negatív kampányokban is kulcsszerepet játszik. Szintén 2008-ban történt, hogy az Obamával szemben kampányoló republikánusok és saját elnökaspiránsuk, John McCain olyan videót készíttettek, amelyben a demokraták jelöltje üresfejű celebként tűnik fel. A filmben Obamát például olyan hírességekkel említik együtt, mint Britney Spears vagy Paris Hilton.

A cseh kampány a németekről szólt

2013 őrületes államelnök-választási kampányt hozott Csehországban, aminek a középpontjában – bár kéretlenül – a szudétanémetek álltak. Ahhoz, hogy ezt a történetet megértsük, tisztában kell lennünk a két jelölt személyével: a jobboldali tábor indulójával, Karel Schwarzenberggel, aki egy régi arisztokrata család sarja, sőt, Ausztriában még a hercegi cím viselésére is jogosult, és a vele szemben álló baloldali Milos Zemannal, aki a kampányát arra építette fel, hogy totálisan aláássa nemesi származású ellenfelét. Így történt például, hogy amikor Schwarzenberg egy tévévitában élesen elmarasztalta a Benes-dekrétumokat, és azt is hozzátette, hogy ezeket a dokumentumokat ma a hágai bíróság biztosan elítélné, Zeman azonnal rátámadt. A baloldali politikus ellenfele kijelentését úgy interpretálta, hogy Schwarzenberg csak a Csehországban élő németek érdekeit nézné, ha megválasztanák, és visszaadná ezen háborús bűnösök területeit. Mindezt az egyébként baloldali politikus még azzal is kombinálta, hogy az osztrák gyökerekre hivatkozva szabályosan lenácizta Schwarzenberget (pontosan azzal vádolta meg, hogy egy ausztriai kastélyukban – ami egyébként akkor már 300 éve nem állt Schwarzenberg családjának tulajdonában – nácikat dicsőítő képek vannak). A németezéshez pedig meglepő módon a leköszönő államelnök, Vaclav Klaus is csatlakozott, aki kijelentette, hogy ha a herceg veszi át a posztját, akkor elhagyja Csehországot, Vaclav Klaus felesége pedig abbéli aggodalmát fejezte ki, hogy Schwarzenberg felesége talán nem is beszéli a cseh nyelvet.

Az őrület tehát totális volt a kampányban, amit végül Zeman nyert meg, igaz, a prágaiak kétharmadát nem sikerült meggyőznie.

Megvolt már Putyin?

És míg Amerikában a perszonalizáció trendje uralja a politikai teret, addig Oroszországban még csak arcképre sincs feltétlen szükség a választási plakátokon: persze csak akkor, ha az induló Vlagyimir Putyin. Az orosz politikust ugyanis – ha még támogatottságról nem is beszélünk – de minden orosz ismeri, ami egy ekkora népességű és területű országban behozhatatlan előnyt jelent. A 2012-es elnökválasztási kampány során a miniszterelnöki kitérő után az elnöki székbe visszatérni készülő vezető és stábja tehát már a kampány elején bejelentette, hogy Putyin sem a plakátokon, sem a kampányvideókban nem fog személyesen szerepelni, hiszen olyan széleskörű ismertséggel rendelkezik, amely nem igényli ezt a fajta vizuális támogatást. Éppen ezért egyes plakátokon csak ennyi volt olvasható: „Vlagyimir Putyin. Nagy országnak erős vezetőt.”

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 2012-es választások előtt Putyin népszerűsége a korábbiakhoz képest viszonylag alacsony volt (40 százalék körüli). Éppen ezért az, hogy ilyen erős és magabiztos üzenettel nyitott a választók felé, - ami azt sugallta, hogy neki a győzelemhez még az arca kiplakátolására sincs szüksége, - ráerősíthetett a bizonytalan szavazóknál a „győzteshez húzás” jelenségére.

A 2012-es oroszországi kampány egyébként ezt a meglepő startot követően is érdekesen folytatódott: először olyan kampányvideók jelentek meg, amelyekben ismert orosz közéleti személyek, sportolók vagy művészek buzdítottak az elnök támogatására, majd a véghajrában itt is előkerült egy nem várt szexuális szál. Az elnök ugyanis két kampányvideót is készíttetett, amely az első szavazókat, kis áthallással a szüzeket célozza. Az egyik videóban például egy fiatal lánynak egy jós vet kártyát, melyből kiderül, hogy az első alkalma Putyinnal lesz.

Mindez remekül kiegészítette azt az macsó imázst, amit tudatosan építenek Putyin köré az elmúlt években, például azokkal az interneten is mémesedő fotókkal, amin Putyin a vadonban horgászik, az erdőben lő szökelllő vadra, félmeztelenül prezentálja kiváló lovas képességeit és még egy szibériai tigrist is megszelídít.

Beppe Grillo V-napja

A mára komikusból politikussá avanzsált Beppe Grillo 2007. szeptember 8-án indította el politikai mozgalmát, a V-napokat, melyben a „V” a vaffanculo („cseszd meg”) kifejezés rövidítését jelentette. A V-napokon Grillo több mint 20 elítélt olasz politikust nevezett meg, akiket olyan ügyekben marasztaltak el, mint a korrupció, vagy az adócsalás. Természetesen a politikusok törvénytelen viselkedésének ilyen horderejű kommunikálása nagy támogatásra tett szert, és az első V-napon több, mint 2 millió olasz vett részt. Az ezután is folytatódó tömegrendezvényeket Grillo egyébként arra is felhasználta, hogy petíciókat írasson alá a szóban forgó politikusok eltávolítására az olasz parlamentből.

Bár a V-napok nem kampányidőszakban indultak, az erős politikai töltet és a támogatottság hamar politikai potenciált teremtett Beppe Grillo és egy esetleges párt számára. A komikus persze ezt az adódó lehetőséget azonnal meglátta és ki is használta, így alapította meg pártját, az 5 Csillag Mozgalmat 2009 októberében, amely első hivatalos megmérettetésén, a 2013-as választásokon a harmadik legtöbb voksot szerezte meg.

Ez a hirtelen siker egyébként azért is jelentős, mert a már említett tömegrendezvények mellett Grillo elsőszámú kampányeszköze saját, személyes blogja volt, és az üzenet: „itt mindenki korrupt, de én tiszta vagyok”. Mivel az ő esetében más médiabefolyásról nem lehetett beszélni (80-as évek végén és a 90-es évek elején például az állami televíziókból is kitiltották a politikusokat erősen kritizáló műsorai miatt), ezért a 2013-ra 25 és fél milliósra dagadt támogatói bázisáról elmondható, hogy szinte kizárólag az interneten szervezte meg.

Grillo tehát tökéletesen ismerte fel az olasz politikából kiábrándult kritikus tömeg növekedését, és kívülállóságával, frissességével, kemény kritikájával és természetesen humorával képes volt megkerülhetetlen politikai tényezővé építeni facebookos rajongótáborát. Például olyan követelések megfogalmazásával, mint a napi 4 óra munka és az ingyenes internet, ami bármilyen komolytalanul is hangzik, a humoristát igazán figyelemre méltó befolyáshoz juttatta.

Hipster Merkel

Bár aligha tekinthető a választási kampány részének, mégsem hagyhatjuk ki a Hipster Merkelt. A német kancellárról, Angela Merkelről ugyanis saját Tumblr blog készült Hipster Merkel címmel, amelynek igazából semmi más célja nincs, mint a szórakoztatás, vagyis hogy az internet népe minél menőbb és hipsterebb képet készíteni a világ legbefolyásosabb asszonyáról. Vajon itthon pereskedéssel járna egy ehhez hasonló kezdeményezés?  

Források

Magyari Péter: Bohócforradalom Olaszországban (Kreatív, 2013/3)
Anton Bendarzsevszkij: Legérdekesebb kampánytechnikák az orosz választásokon
Anton Bendarzsevszkij: Vlagyimir Putyin: az elmúlt 13 év metamorfózisa
Magyari Péter: Őrült kampány Prágáért (Kreatív, 2013/2) 

 
Szponzorált tartalom! A cikk elkészítését a Népszabadság támogatta!
Rényi Ádám, kommunikációs szakértő, az Uniomedia kreatív tartalom igazgatója
a szerző cikkei

Szabó Vivien Gabriella, Corvinus Egyetem, phd hallgatója
a szerző cikkei

(forrás: Kreatív Online)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!