hirdetés
hirdetés
hirdetés

Puch kiszáll a Népszava mögül, Leisztinger az új tulajdonos

Az új tulajdonos megőrizné a szerkesztőséget.

hirdetés

Megválik a Népszavától az eddigi tulajdonos, Puch László. A Népszava kiadóját a Horizont AG nevű érdekeltségén keresztül birtokolta. A Népszava új tulajdonosa Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt. lett.

Puch szerint az adásvétel nem egy ötletszerű döntés, korábban nyilvánosan is jelezte, hogy pénzügyi befektetőkkel szeretné megerősíteni a lapot. "Már korábban, a Spinoza házban egy beszélgetésen elmondtam, hogy örülnék, amennyiben elkötelezett vállalkozók segítenének azoknak a szervezeteknek és felületeknek, amelyek a számomra fontos, baloldalinak nevezett értékeket vallják. Hadd ismételjem meg: az elkötelezett, tőkeerős befektető itt van!” – mondta Puch László.

"Az, hogy megvásároltuk a Népszavát, egyben értékválasztás is" – hangsúlyozta Leisztinger Tamás. „Azt szeretnénk” – deklarálta az új tulajdonos – „ha a Népszava a jövőben is az emberről, a mindennapi életről szólna és kiemelten kezelné a szolidaritást. Nemcsak a lap hangnemét kívánjuk megőrizni, hanem a szerkesztőséget is, illetve a megkezdett fejlesztések folytatását is támogatjuk."

Puch 2018 novemberében másik lapját, a Szabad Földet is eladta. A vidéki lap kiadója is ment a nagy közösbe, azaz a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványba. A Szabad Föld főszerkesztőjének azóta Gajdics Ottót nevezték ki.

Leisztinger Tamás milliárdos vállalkozó, élettársa Tüttő Katalin, MSZP-s politikus. Leisztinger a 2010-es kormányváltás agrárvállalkozásainak egy részét, és szállodaláncának (Hunguest Hotels) jelentős részét is eladta, amelyek azóta Mészáros Lőrinc közelébe kerültek. Megvásárolta viszont a Diósgyőr futballklubot, miközben korábban egyáltalán nem volt érdekelt a sportban. Azt a befektetését így írta le a Magyar Narancsnak még 2017-ben: "Mély depresszió, rengeteg fájdalom. Sokba kerül, de a pénzügyeket figyelmen kívül hagyva is nyolc borzalmas pillanatra jut két jó. Sok és sokféle céget vezettem már életemben, de olyat még sehol nem tapasztaltam, mint a Diósgyőrnél. Az emberi problémák, a tisztesség hiánya, a teljesítmény nélkül adott nagy pénzek; nagyon kiábrándító."

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A 2016-os, paksi atomerőművet reklámozó villámhirdetések után ezúttal az Origo villantott fel reklámot a TV2 csoport csatornáin.

A WWF és a White Rabbit Living Coralja, a Spice és a Cofidis kirgiz űrhajósa, valamint az ACG Jenga-tornyai a döntőben. A White Rabbit megoldása ráadásul három kategóriában esélyes.

A Wise Group a menedzsmentet érintő döntéseket kommunikálja, a műsorokért továbbra is a belső pr-csapat felel.

Nem az Attenborough-féle, kifinomult hangnemre építettek az új kampányban.

A multifokális lencséket árusító cég nagykövete lett Várkonyi Andrea. Az új tévészpot kampánybejelentőjét közöljük.

hirdetés

Tarts velünk a következő MOST Fórumon és tudd meg, hogyan lesz a kultúrából #kult! (x)

Idei kétnapos konferenciánk fókuszában a fogyasztó lesz. Dátum: 2019.04.25-16. Helyszín: Avalon Resort&SPA, Miskolc

Vedd kezedbe (akár magán, akár szervezeti) céljaidat és dolgozz velük! Vágyakból célok! Változásmenedzsment workshop Limpár Imrével május 14-én

Az MPRSZ tavaly negyedik alkalommal hirdette az Employer Branding Awardot. Május 14-én ezeket a díjnyertes megoldásokat ismerhetik meg a résztvevők.

Mostantól még sűrűbben találkozunk! Ha részt veszel a konferencián, előrébb leszel, mint a konkurenciád. 2018.05.16.

Ne róluk, hanem velük beszélgessünk! Kékgallérosoktól , IT-soktól, Y-os tehetségektől, kismamáktól lehet kérdezni egy nyitott kerekasztal-beszélgetés keretében május 22-én.

A Magyar Instagram Körkép 4.0 kutatás eredményeinek és az Instagram legfrissebb híreinek ismertetése. Az aktuális globális és hazai trendek és érdekességek (fun fact-ek) bemutatása, mindezt az adatvezérelt marketing gondolkodás, az adatvizualizáció eszköztárának demonstrálása mellett.

Idén is Sales&Pszichológia konferencia. Foglald le helyed most! 2019.05.28.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop június 6-án, limitált létszámmal.

hirdetés
hirdetés