hirdetés
hirdetés
hirdetés

Pr-katasztrófa vagy sikertörténet a Häagen-Dazs kampány?

Több népszerű blogon is rosszalló bejegyzéseket és dühödt kommentrohamot váltott ki a Häagen-Dazs fagylalt bevezető kampánya: a Weber Shandwick pr-ügynökség olyan fotókat készített, amelyeken budapesti utcatáblák és feliratok "a" betűire két pötty került, akárcsak a szokatlan írásmódú névben. Interjú a készítőkkel.
hirdetés

A Weber Shandwick július elején indított blogot a Häagen-Dazs bevezetőkampány részeként "Nem tilos az ä" néven, amelyen budapesti utcatáblák és közlekedési feliratok "a" betűire vagy photoshoppolt umlautok (német "a" betű két rövid ékezettel) képei szerepeltek, illetve egyes utcatáblákra valóban ráragasztották a pöttyöket, amelyek rövid időre a fotók elkészítése után is kint maradtak. Az igazinak vélt képeket először az Index fogyasztóvédő blogja, a Tékozló Homár kapta fel egy olvasói levél után - a Matricával szemetel a Häagen-Dazs című bejegyzés hozzászólói többek között így reagáltak: "Hät ez meg mi ä szär? Büdös bunkó piäros äzt képzeli, de jópofä?", "Öröm látni, ahogy egy emberként kelt ki az egész közösség a blogjukon ellenük. :)". Volt ugyanakkor, aki szakmai szemmel nézte a kampányt: "A marketingest valszeg azóta előléptették. Egy kínai digitális főnyképezővel, valamint a photoshop alap kör alakú ecsetét használva képes volt egy korrekt hype-ot kiváltó reklámkampányt előállítani. Gratula neki."

Az ügynökség néhány nappal később, álnéven a BKV Figyelő nevű, az Index címlapi blogajánlójában gyakran szereplő blogra is beküldött egy általuk készített videót, amelyen valaki a Batthyány téri metróállomás feliratát umlautosítja, majd menekül a biztonsági őrök elől. Ezt a videót hasonlóan erős érzelmek fogadták: "Ez a matricázgatás eléggé gáz, nem tudom, miért csinálják, és remélem, észreveszik magukat, és abbahagyják meg bocsánatot kérnek", "12 év felett nem tudom elképzelni hogy valaki ezt viccesnek találja", "Gerillamaketing a jó ***** anyjukat, azt. Akkor én is gerillamódszerekkel küzdök. Röpül a Molotov koktél a fagylaltozóra és ölöm a terjesztőket."

Pécsi Ferenc, a HVG Médiablog szerzője azon morfondírozott, miért dühödhettek fel a kommentelők, és miért siklott ezen át a Weber Shandwick kampányzáró sajtóközleménye, az Érdekesztétika című reklámkritika-blog szerzője "Csúfos magyar Häagen-Dazs kampány" címmel írt bejegyzést. A Kreatív volt munkatársa pedig személyes blogján Márkaleépítés cím alatt elemezte az ötletet: "Ez a kampány majdnem minden elképzelhető békasegg-színvonalat alulmúl. Kimagyarázhatatlan. Arcpirítóan béna, szar, és ami a legszebb: elképesztően nagyot árt a márkának." A Kreatív Online ezen előzmények után kérdezte a kampányon dolgozó Weber Shandwick ügyfélkapcsolati vezetőjét, Jankó Bálintot.


Mi volt a brief? Kezdjük innen.
A Häagen-Dazsnak idáig nem volt hivatalos bevezetése Magyarországon - a brief az volt, hogy a magyarországi bevezetést támogassuk különböző eszközökkel, megismertessük a márkát és a mögötte álló koncepciót. Érdekes egyébként, hogy vannak rajongói a Häagen-Dazsnak - persze lehet, hogy a többi fagylaltnak is -, akik már korábban keresték, hogy hol lehet Magyarországon vagy akár külföldön kapni, volt rá külön fórum az Indexen.

Azt mondod, exkluzív, prémium márkáról van szó, amit rajongók már jóval a hivatalos megjelenés előtt kerestek. A kampány gerillavonala hogyan rezonál erre?
Inkább a misztikumra rezonál. Azt szerettük volna, hogy az umlautról a Häagen-Dazs ugorjon be. A prémium jelleg a termékből származik, nem abból, hogy csak a felső tízezer engedheti meg magának. Ha mindenhol lehet kapni - és egyre több helyen lehet -, akkor ez olyan szuperprémium termék lesz, amit megengedhetsz magadnak; épp ez az elérhető luxus a termék filozófiája. A prémium termékeknél pedig egyáltalán nem ritka a gerilla, például a Mini Coopernek is volt. Magyarországon még ismeretlen ez a fagylalt, szokatlanabb ízei vannak, szokatlan a neve - a gerilla erre a titokzatosságra épített.

Az Umlaut-blogon azt írtátok, amikor bejelentettétek, hogy photoshoppolva voltak a képek, hogy "köszönjük azoknak is, akik felháborodtak - nem sértődtünk meg, hiszen ez volt a dolgotok". Ezt nehezen értelmezem, megmagyarázzátok?
Nem kell mögélátni semmit. Feldobtuk ezt a témát, ezeket a képeket, a kommentelőknek pedig nyilván az a dolga, hogy erre reagáljanak.

Ha ez csupa negatív reakció, az miért jó a márkának?
Nem csak negatív reakciók érkeztek. A felháborodás persze nem jó a márkának, de generál egyfajta mozgást körülötte, a kommentelők megmozdulnak, szóbeszéd lesz belőle. Ez jó. A negatív vélemény persze sosem az, de a gerillánál ezzel mindig számolni kell. Az ellenérzéseknek nyilván sokkal könnyebben hangot ad az ember, de eközben érkezett olyan vélemény is, hogy "ne törődjetek az ellenzőkkel, ez tök jó, küldöm a képeket" - persze csak levélben. Az lepett meg minket, hogy az emberek mennyire nem gondolkodnak, amikor leírnak olyanokat, hogy "le kéne vágni a kezét", meg "két lyukat a fejébe". Ha fotózás után kint hagytuk volna a pöttyöket, akkor is csak papírpöttyökről lenne szó, a videón pedig filcet használtunk, látszik, hogy egyetlen mozdulat letörölni. Érdekes módon a BKV Figyelőn már előjöttek olyan vélemények, hogy nincs arányérzéke a kommentelőknek - ez nagyon tetszik, mi sem írhattuk volna jobban. Egyébként, ha követted a Fidelitas kampányát, ott a kommentek között belinkelték az Umlautot mint analógiát, és nagyon érdekes, hogy miközben a Fidelitas valóban szemetel, ez harmadlagos szempont a kommentek között.

Miért nem reagáltatok a kommentekre és miért nem jöttetek elő korábban a leleplezéssel?
Mindenki kapott választ, aki írt levelet, de a kommentek között nem akartunk a polémiába belemenni: akkor már nem a helyén kezeltük volna a dolgot. Ha valaki követte a posztokat, egy idő után legalábbis gyanút kellett volna fognia. Úgy időzítettük a kampányt, hogy legyen egy felfutása - ez kicsit tovább tartott, mint vártuk, később vették észre az emberek a képeket, viszont a tervezett időben zártuk le a leleplezéssel. A koncepció szerint először a valóban pöttyös dolgok, aztán az olyanok, amelyek nem pöttyösek, de akár lehetnének is, például a Városháza, aztán pedig a nyilvánvalóan valószínűtlenek, mint az Endeavour. Inkább ezt szántuk a párbeszédnek – egymás után jöttek a posztok, amiből ki kellett derülnie a valóságnak. Vártuk, hogy ezt vegyék észre. Aki viszont egyszer már odaírta azt, hogy „mit képzeltek”, nyilván nem fogja odaírni, hogy "ja, tényleg nem, milyen igazatok van", hanem inkább visszavonul.

Gondolom, van elképzelésetek arról, hogy az Umlaut-blog és a Tékozló Homár vagy a BKV Figyelő látogatószáma hogyan viszonyulnak egymáshoz.
A máshol hivatkozott posztoknak nagy a látogatottsága, de az egész blogé persze kevesebb a nagy blogoknál. A BKV Figyelő például arra volt csatorna, hogy kicsit nagyobb körben tudjuk terjeszteni az üzenetet, ezért is ment nekik a film. Ez a kampány egy geg volt, nem azért csináltuk, hogy azonnal megértsék az emberek. Volt egy íve: elment a valószínűtől a teljesen valószínűtlenig, a végén a leleplezéssel, közben egy videóval, és zárásképpen egy versennyel, ahol az olvasóktól vártunk képeket.

Aki nem követte végig az ívet, csak a felháborítónak talált részekkel találkozott a látogatottabb blogokon.
Az, hogy a BKV Figyelőn megjelent videó a sajátunk volt, például a záró sajtóközleményünkben is benne van. Mindenki megkapta, aki korábban foglalkozott a kampánnyal, a médiumok dolga, hogy ezt megírják. Egy kommentroham nagyon hamar lecseng: mire reagálunk, már 15 új poszt született, úgyhogy gyakorlatilag hiába. Akik ezekkel a bejegyzésekkel találkoztak, kevesebben vannak, mint akik olvasták a közleményből született híreket és az egész kampányról képet kaptak.

Utólag hogyan látod, úgy sült el, ahogy terveztétek?
Nagyjából ilyesmire lehetett számítani, bár ilyen heves kommenteket nem vártam. Abban biztos voltam, hogy lesznek negatív reakciók, de a nyelvezet helyenként meglepett. Ez fura. És a BKV Figyelős kommentek azért képet adnak egyes kommentelők állapotáról, hogy meg sem fordul a fejükben, hogy két pöttyről beszélünk, hanem azt írják, hogy "két golyó a fejébe". Ez egy játék, egy izgalmas titok. Volt, aki találgatott, hogy mi ez a két pötty - a kommentek között is, emailben is. Érdekes, hogy mi lesz majd a kifutása versenynek: már jó pár nevezés érkezett, egész jók is vannak közte. Szóval összességében mennyiségben ilyesmire számítottunk. Persze a gerillakampányokban mindig benne van, hogy nem tudod kiszámítani előre: az sem lepett volna meg, ha nulla reakció születik, meg az sem, ha ebből lesz az új gerappa. Persze nem vártunk sokat ettől, nagyon marginális eleme volt a kampánynak, minimális költséggel. Nem erre építettünk.

Lesz még hasonló, potenciálisan ellentmondásos része a kampánynak?
Nem. Hagyományosabb, megszokottabb elemekkel készülünk.

 

"Az egész dolog kontroll alatt volt"
"Szerintem egy kicsit mindenki meglepődött a meglehetősen szélsőséges reakciókon" - mondta a Kreatív Online-nak az eddigi egyetlen hazai Häagen-Dazs márkaboltot üzemeltető Kobelrausch György. A kampányra a fagylaltot forgalmazó General Mills közép-európai központja adott megbízást, de érintettként a márkával régóta foglalkozó üzletemberrel is egyeztettek. "Ha nem is azonnal, de reagált az ügynökség, megtették a megfelelő intézkedéseket, ahol pedig valóban készültek ilyen pöttyözések, azokat rövid időn belül le is szedték. Az egész dolog kontroll alatt volt, engem és a megbízót is folyamatosan tájékoztattak."

Kobelrausch Györgyöt azonban nem csak a kommentek hevessége, de a hozzászólók jólinformáltsága is meglepte. "Önmagában az, hogy a kampány szélsőséges reakciókat vált ki, szerintem nem baj: egy gerillaakció akkor hatékony, ha valóban kivált valamilyen reakciót - ha elhal az ismeretlenségben, akkor semmi értelme nincs az egésznek. Ugyanakkor a stílus megdöbbentett, az pedig látszott a reakciókból, hogy nem azok reagáltak, akik spontán módon meglátták a pöttyöket az utcán, hanem a hozzászólók viszonylag tájékozottak voltak akár a Weber Shandwickről, akár a márkáról. Mindenki tudta, hogy a kampányt mivel lehet összekötni, miközben ez ránézésre nem egyértelmű.

Összességében azt gondolom, hogy a funkcióját ellátta a kampány: hogy egy kicsit megmozgassa ezeket a köröket, még ha esetleg negatív reakciókat is váltott ki egyesekből. Nem a vásárlásösztönzés volt a kampány célja, hanem hogy behozza a márkát a köztudatba, beszéljenek róla, még ha ez egy kétélű fegyver is. Remélem, hogy a szélsőséges reakciók lecsendesednek, és hosszabb távon ez nem fog kárt okozni a márkának" - értékelt az üzletember.

  

Az ügynökség a termékről
"A Häagen-Dazs egy egyedi gyártási technológiával készülő, kiváló minőségű prémium fagylalt. Tartalmasabb, dúsabb, válogatott, természetes alapanyagok vannak benne, a vanília például igazi vanília."

 

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Hozzászólások (16 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
Én magam ugyan nem vagyok marketingszakember, de azt el tudom képzelni, hogy van olyan, aki életében nem hallott eddig a haagen dazsról, az umlautról pedig szintén nem
tudta, hogy micsoda. Aztán van itt az az érdekes (vagy sem) mechanizmus, hogy elég komoly, és nagyjából nullát érő közmegegyezéssel végződő (ti.: ez szar, menjetek a
k*anyátokba) kommentözönt váltott ki, holott pillanatnyilag nem biztos, hogy a márka pozicionálása is cél volt, csupán annyi, hogy az emberek beszéljnek róla. Az
ügyfél és az ügynökség bizton bízhat az emberek rövidtávú memóriájában. Nehogy végén a kutya visszacsóválja a farkat.

Mellesleg tanult, okos emberek is ordenáré baromságokat bírtak összeírni a kampánnyal kapcsolatban, ami szintén a márka és az ügynökség malmára hajthatja a vizet.
Meggyőződésem, hogy az ügynökség azon álláspontja, hogy "nem számítottunk ilyen sok durva ellenkezésre, hangnemre" (vagy vmi ilyesmi) semmi egyéb, mint porhintés. A
fikakultúra, és a tízmillió futballszakértő hazájában nem? Ugyan.

üdv,
attila
#
"Azt szerettük volna, hogy az umlautról a Häagen-Dazs ugorjon be."

Én azt nem értem, hogy ennek hogy kellett volna működnie? Megyek az utcán, meglátom, hogy Astoria umlauttal - és aztán?!

Löwenbräura tippeltem volna, ha eszembe jut egyáltalán, hogy ez reklám...

Mindenesetre annyi tanulsága van a dolognak, hogy hacsak nem adsz 100%-ig (beleköthetetlenül) jó dolgot viralként, rossz vége lesz. Ha egy vicces tini umlautosít, mert az
ő neve Läjos, akkor okés, de ha ezzel valaki pénzt akar keresni...

Semmiképp nem sikertörténet. Utoljára talán a Gerappa volt az.

#
@Öblös,
csak egy apróság. Igen, ahogy Attila írja, a hétvége miatt volt napokig vezető anyag, a kommunikációs szektor ritkán kényeztet el minket azonnali fontosságú
sztorikkal hétvégenként, ezért a péntekiek maradni szoktak (hétközben viszont sosem vezet semmi 24 óránál tovább).

Az meg, hogy nálunk vezető anyagként futott, csak áttételesen mérvadó (de köszi a mérvadó minősítést! :)), mert mi ugye ennek a szektornak írunk, és nekünk
nyilván fontosabb volt ez a kampány és a tanulságai, mint amekkora nyomot a mainstream közéleti médiában hagyott. Ez önmagában még nem feltétlenül jelzi a
kampánysikert (vagy -katasztrófát), csak azt, hogy olyasmi történt, ami más a korábbiakhoz képest, ezért úgy gondoltuk, mélyebben foglalkozunk vele. Köszi a
véleményt!
#
Kedves kommentelők,

Csak a tisztánlátás miatt: nem tartom sem a megközelítést, sem a címadást koncepciózusnak. Zsombor teljesen korrekt volt az interjúkészítés során -
újságíróként végezte a munkáját.

Ami a még kint lévő matricákat illeti: a fotózóknak mindet le kellett szedniük, ha van még kint, az szándékunk ellen van. Megkerestetjük és leszedetjük - Midag, hol
láttad pontosan a Váci úton? :-).

Üdv
JB
#
Kedves Bátorfy Attila,
Köszönöm a magyarázatot, így már érthető a dolog. (Persze azon a tényen, hogy a cikk kint volt 3 napig vezető hírként, ez nem változtat, a médiában nem a miértek
a fontosak, hanem a tények, márpedig ez a téma rendesen megkapta a hírverést a miértektől függetlenül. De szerintem ebben egyetértünk...)

Kedves Midag,
A Vörösmarty térre és a Váci útra nem tudok reagálni, de két másik hely mellett naponta elmegyek, melyek összepöttyözve szerepelnek a kampányfotókon, és ott ma
reggel nem láttam pöttyöket. Nem feltételezem, hogy a PR cégnek, még ha valóban fel is tették őket, ne lett volna annyi esze, hogy leszedje legalább az olyan
frekventáltabb helyekről, mint a Vörösmarty tér.
#
Kedves Öblös,

Azért látta három napig vezető hírként, mert hétvége volt. A cikk pénteken került fel.

üdv,
attila
#
"Ha nem is azonnal, de reagált az ügynökség, megtették a megfelelő intézkedéseket, ahol pedig valóban készültek ilyen pöttyözések, azokat rövid időn belül le is
szedték. Az egész dolog kontroll alatt volt, engem és a megbízót is folyamatosan tájékoztattak."

"Ha fotózás után kint hagytuk volna a pöttyöket, akkor is csak papírpöttyökről lenne szó"

- Mivel a pöttyöket még szombaton is láttam a Vörösmarty téren és a Váci úton is, a fenti két kijelentés valótlansága zavar a legjobban az egész ügyben.
Hiteltelen számomra az ügynökség, aki szándékosan tájékoztat félre megbízót és nagyközönséget egyaránt. S mindez független attól, hogy sikertörténetnek vagy
katasztrófának ítéljük a kampányt.

Részemről, legyen szó PR-ről, reklámról, vagy meghökkentő gerilla megoldásokról, csak az a kampány elfogadható, ami nem mások kárán ér el sikert.

A matricázást, kispont, vagy teljes matrica, mindegy, a köztér ingyenes agresszív használatának tekintem. Míg egy citylight vagy billboard árában benne van az
eltávolítás, a matricákat felelőtlenül ki lehet rakni, senki nem kapartatja le a kampány megrendelőjével.

Tehát, pl. Öblösre reagálva, ez szemetelés, végül közvetve én fizetem meg a BKV-t vagy a közterületeseket, hogy levakarják.
#
Kedves Zsombor - és a többiek!
Nekem eddig nem-igen volt kifinomult véleményem, a kampányról minimálisat hallottam, azt is csak itt, a Kreatívon. Most, hogy elolvastam ezt a cikket, kicsit kutakodtam a
dolog után. A következő derült ki számomra:
1. Sem a HD sem a PR cég nem szemetelt
2. Olyanokban (min én) is tudatosult a sztori, aki eddig nem tudtak róla, és bennem, mivel tudom, hogy csak fotosop volt mögötte, már az égvilágon semmilyen negatív
hatást nem kelt. Azzal egyetértek, hogy ha már gerilla, akkor vagy durvábban, vagy sehogy, de nem hiszem, hogy rosszu sült volna el a vége.
3. És a lényeg, amivel válaszolnék is a Zsombor által adott címre: A kampány szerintem direkt sikertörténet volt. És tudjátok miért? Mert a Kreatív egy mérvadó
médium. És mit látok rajta harmadik napja (!) vezető hírként? A Häagen-Dazst. Erről ennyit, gyerekek.
#
Zsombor,
oké, így már érthető - bár talán a Kreatívtól nem annyira a bulváros stílus a megszokott, ez zavarhatott meg :)
jó, hogy beírtad a véleményed is, mert ez legalább árnyaltabb, mint amit eddig olvashattam sok helyen.
Már azt hittem, én vagyok a hülye, hogy tetszett az alapötlet - valahogy mindenki olyan okos, hogy amikor a Homár meg mások kiabálni kezdtek, akkor bölcsen
megállapították, hogy béna volt a kampány. Szerintem a pöttyözés nem rossz ötlet, talán pont az volt, hogy nem vállalták fel határozottabban?
#
bölcs szakértő,

szia. értem, mi a bajod a címmel, bár nem a véleményem terheli, hanem bulváros kicsinyt. a pr-katasztrófa és a sikertörténet is nyilvánvaló túlzás, annak is
szántuk.

aztán. annyiban valóban koncepciózus a cikk, hogy onnan indultam ki, nem értem, mi történik, és házon belül és kívül sem láttam olyat, aki egyértelműen igen,
ezért elmentem leülni beszélgetni az ügynökséggel, megkérdeztem, mi történik és hogy az egyezik-e a WS szándékaival. és úgy döntöttem, menjen fel interjúként, ne
idézgessek belőle egy összegző cikkbe, mert úgy tűnt, sokan közelítenek velem azonos irányból, és akkor érdekes lehet a gondolatmenet, ami mentén végigmentünk ezen a
kampányfázison az ügynökséggel, nem csak az a két mondat, hogy "szerintünk ez a kampány egy kis szelete és nem akartuk túlreagálni".

ha már vélemény, az enyém az interjú előtt és után is a cím két szélsőértéke közé esik. nem gondolom, hogy vége van a világnak és rájuk fog rohadni a fagyi,
viszont ha valaki direkt a blogokra feküdne rá, ami egy jól érzékelhetően sajátos mikroklímájú közeg, azt meg csinálták már ennél érzékenyebben is. de nem az én
dolgom meszelni vagy égbe emelni, mondom: csak elmentem megkérdezni, szerintük mi van.
#
Szóval néhány matrica miatt pár elmeroggyantnak elgurult a gyógyszere és vendettát kiált, pár megmondó meg hümmögve kritizál.

Pr katasztrófa? vezető hírünk? Már megijedtem, hogy történt valami komoly.
#
én véleményterheltnek érzem pl. már a címadást is, de biztos más véleményünk van a címkompozíció pszichológiájáról. :)
üdv:
árpi
#
Nem hiszem, hogy Zsombor a védelmemre szorulna, de engedje meg nekem: Zsombor teljesen tisztában van a gerilla lényegével. Nem akarok én itt árnyékbokszolni, de Zsombor
cikke - ellentétben a kommentgőzhenger példányaival - egyáltalán nem volt véleményterhelt, korrekt módon összegezte az eddigi fejleményeket, véleményeket, illetve
kikérdezte az ötlet kitalálóit. Ennél kevesebbet nem lett volna értelme tennie, többet meg aligha tehetett volna. De megint feldob egy labdát, amire muszáj
visszakérdeznem: hogy érti azt, hogy a Kreatívnak illene másképp viszonyulnia a bevállalós kampányokhoz? Mi az, hogy másképp?

üdv:
attila
#
csak annyira, hogy Zsombor kicsit túl koncepciózusan (címadás, most magyarázzam?) közelíti meg a kampányt, miközben mintha nem teljesen lenne tisztában a gerilla
lényegével. Erdei "Superman" a múlt héten
megaszondta egy riportban a királyin: a gerilla lényege, hogy provokáljon
és megszegje a szabályokat. A kurvaanyázós
népnek ezt nem kell tudnia, de pl pont a Kreativnak illene másképp viszonyulnia a bevállalós kampányokhoz.
#
bölcs szakértő:
mire gondol amikor azt írja: a cikkíró nézhetné szakmaibb szemmel is?
#
Most mindenki elmondja a tutit, de kíváncsi vagyok, mi marad ebből 1-2 év múlva.
Lefogadom, hogy a nagy okos szakemberek emlékeznek majd, hogy de rossz volt a kampány (de azért ők veszik a Hágendást ennek ellenére, mert az a kúl)
A nem szakemberek meg arra emlékeznek, hogy volt valami pöttyözős átverés, és így ismerték meg a Hd-t, ami egyébként tényleg jó jégkrém, de drága.
Lásd a másik fórumon a Gosztonyi Csaba...
Szóval kevesebbet kéne okoskodni... A cikkíró meg nézhetné kicsit szakmaibb szemmel, ha már szakma - lásd a HVG-s cikk.

Hornyacsek Zoltán 13 évet dolgozott a kiadónál, a napilapüzletágért volt felelős.

Az idén 20 éves újság kívül-belül átalakul.

Gyenge idegzetűek, csak óvatosan!

A Toman Lifestyle márkáihoz kapcsolódóan.

A Washington Postban megjelent egész oldalas hirdetésben ajánlotta fel az eszement nyomravezetői díjat.

hirdetés

Meghosszabbított nevezési határidő: október 20. A verseny célja: kreatív btl-megoldások és kapcsolódó kommunikációs kampányok díjazása.

Célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Díjátadó: 10.25. Kapunyitás: 19 óra

A verseny célja, hogy megtaláljuk és díjazzuk a legszebben tervezett és kivitelezett médiatermékeket Magyarországon. Weboldalakat, alkalmazásokat, tévéműsorokat, magazinokat és más nyomtatott kiadványokat lehet nevezni. Díjátadó: 10.26. kapunyitás: 19 óra

Cél: a reklám- és tágabb értelemben vett kommunikációs ipar gyártói oldalának legkiválóbb megoldásait jutalmazni. Nevezési határidő: október 27.

Workshop az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletéről, közismertebb nevén a GDPR-ról november 10-én.

Facebook és Instagram hirdetések kezelése a gyakorlatban november 16-án.

Prizma Kreatív PR Díj díjátadó: november 22. Helyszín: Akvárium Klub

Minden gallérhoz másképp kell szólnunk HR-eseként? Kiderül a november 21-i workshopunkon, ahová kék gallérosokra specializálódott HR-eseket várunk.

Hr-esként Ön hol nézi meg először egy jelölt profilját? És kiről mit árul el az adatlapja? És azt vajon tudja, hogy a jelöltek hol és hogyan keresnek a legaktívabban munkát? Workshopunkon mindenre választ kap. November 21. 09:00

A Kreatív hagyományos éves konferenciáján ismét a pr-szakma előtt álló legaktuálisabb kihívásokat járjuk körbe. Időpont: november 23.

hirdetés
hirdetés