hirdetés
hirdetés
hirdetés

Pénteken elárverezzük a repiajándékokat

Idén is lesz közös sajtóárverés: január 8-án több lap – köztük a Kreatív Csoport – elárverezi a szerkesztőségébe érkezett karácsonyi ajándékokat. Az est során befolyt összeget idén is a Menhely Alapítvány kapja.
hirdetés

A tavalyihoz hasonlóan több szerkesztőség ezúttal is megrendezi a karácsonyi reprezentációs ajándékok árverését. A január 8-i eseményen a Kreatív Csoport, a Figyelő és az Origo mellett több egyéb médium is képviseli magát.

Az árverésen résztvevő szerkesztőségek azért döntöttek az immár hagyományosnak tekinthető akció mellett, mert úgy gondolják, hogy újságíróként nem fogadhatnak el ajándékokat olyan cégektől és egyéb szervezetektől, amelyekről egyébként munkájuk során írniuk kell, hiszen ez esetlegesen azt a látszatot keltheti, mintha nem kezelnék őket pártatlanul.

Az első aukción - 2007-ben - 283 ezer forint gyűlt össze, a tavaly megtartott liciten pedig összesen 405 ezer forintért keltek el az ajándékok. A befolyt összeget az előző évekhez hasonlóan a Menhely Alapítványnak ajánlják fel az újságírók.

Az érdeklődőket január 8-án este hat órától a Sirályba várják a szerkesztőségek.
 

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Az új általános vezérigazgató-helyettes Hargitai Ádám lett, Lóczi Jánost váltja.

A Főszerkesztők Fóruma Ács Dánielt és alkotótársait díjazta, illetve kiemelt további három munkát.

Bracsok István és Jay Walker is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Idén az Országos Mentőszolgálatra szavaztak a legtöbben. 

10 hónap kihagyás után újra nyomtatásba kerül az autós magazin. 

Ugyan az oltások megérkezésével már valamennyire látszik az alagút vége, ez nem jelenti azt, hogy 2021 még ne a változásokról, a rezilienciáról vagy a rugalmasságról szólna. Mely tulajdonságok mellesleg vírus nélkül is csak előrevisznek. Mit tudnak ehhez hozzátenni a HR szolgáltatók?

A nyitás közeledtével egyre többen már az irodai visszatérést tervezik. Tarts március 25-én velünk, járjuk együtt körbe a különböző hibrid megoldásokat: mit tanultunk, mit engedünk el, mit tartunk meg – minden ami a munkavégzés környezetére vonatkozik.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: március 12.

hirdetés
hirdetés