hirdetés
hirdetés
hirdetés

Oknyomozót igazolt a 444.hu

Közel hat év után eljön a Magyar Narancstól a lap egyik szakmailag is elismert oknyomozója, Rényi Pál Dániel, és a 444.hu-nál folytatja.  

hirdetés

A Tumblr-en írta meg Rényi, hogy eljön a Magyar Narancstól és a továbbiakban a 444.hu-nál folytatja a pályafutását. De időközben a 444 is kitett egy fotót a friss igazolásról. 

Rényi már a 444 szerkesztőségében (A 444 engedélyével)

Rényi Dánielt az egyik legjobb belpolitikai oknyomozónak tartják számon az újságírók is. 2014-ben Pulitzer-emlékdíjat kapott az írott sajtóban végzett munkájáért, 2013-ban Bossányi Katalin-díjat, valamint Prima Juniort.  2011-ben a Riporterek Határok Nélkül újságírószervezet tüntette ki a magyar médiatörvénnyel, médiaszabályozással foglalkozó írásaiért. 

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Az igen jó fizikummal rendelkező énekes a táplálékkiegészítő-cég nagykövete lett.

A Moziverzum adja majd élőben az idei díjátadót.

A csókolózó pár fotója 1800 kommentet kapott egy nap alatt.

A mobilozó gyalogosok allegóriáiként jelennek meg az elmaszkírozott arcú fiatalok.

A kezdeményezés nem független a Láncfűrész Akadémiától.

hirdetés

A Magyar Instagram Körkép 3.0 kutatás eredményeinek és az Instagram legfrissebb híreinek ismertetése, a turisztikai szektorra fókuszálva február 19-én. BETELT!

A HRKOMM Award 2018 nyertes pályázatainak bemutatása február 20-án.

Keressük Magyarország legkiválóbb élelmiszert és egyéb FMCG-termékeket kínáló üzleteit! Nevezési határidő: február 22.

Gondolatok és példák a gyógyszermarketingről az ipar kommunikációs szakembereitől.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye! A verseny shortlistesei és a díjazottjai pontokat szereznek az M+Listán! Nevezési határidő: március 8.

PR workshop a Prizma Kreatív PR Díj kiemelkedő kampányainak bemutatására március 12-én!

Március 13-án ismét megrendezzük néhány órás Facebook, Instagram workshopunkat, ahol gép előtt, az oktatóval együtt, a saját accountunkra belépve közösen végigvesszük, hogy adjunk fel hirdetést.

Hasznos ötleteket, tapasztalatokat és gyakorlati megoldásokat mutatni a munkaerő-megtartással és -hiánnyal küzdő belső kommunikációs csapatoknak. Időpont: március 20., 09.00

Idei kétnapos konferenciánk fókuszában a fogyasztó lesz. Dátum: 2019.04.25-16. Helyszín: Avalon Resort&SPA, Miskolc

hirdetés