hirdetés
hirdetés
hirdetés

Ők (és így) örültek a kilencedik Prizmán

Az év pr-megoldása az ACG-é, az év pr-ügynöksége az Uniomedia. November 22-én osztották ki a Prizma-díjakat, itt vannak a nyertesek és jó sok kép az átadóról. 

hirdetés

A shortlistes és a díjazott pályázatok is pontokat érnek a Kreatív PR Toplistán, amely az MPRSZ a MAKSZ PR- tagozata támogatásával készül, és amelynek célja, hogy hiteles módon nyújtson összegzést a magyarországi ügynökségek és kampányaik hazai és nemzetközi versenyeken elért éves eredményeiről.

Kattints és nézz még több képet!

Idén is kétfordulós zsűrizéssel értékeltük a beérkezett anyagokat, az első forduló online zsűrizés volt, közel 44 vállalati kommunikációs és ügynökségi szakember részvételével, a második forduló egy személyes zsűrizés keretében zajlott, ahova a MAKSZ PR tagozata, az MPRSZ és a Kreatív delegált szakértőket.
Az est házigazdája Szűcs Gergely volt.

Kattints és nézz még több képet!

Lent a díjazottak. 2018 januárjában pedig megrendezzük a Prizma workshopot, amelynek résztvevői közelebbről ismerhetik meg a kampányokat, és azok háttereit.

INFORMÁCIÓS KIADVÁNY / BROSÚRA 

EZÜST
Pályázat: 21 Nő az egészségügyért
Pályázó: Hungaropharma
Társpályázó: Kertész Éva

ARANY
Pályázat: Nyisd ki a szánkat!
Pályázó: SAKKOM Interaktív

WEBOLDAL, INTRANET, MICROSITE, BLOG

SHORTLIST
Pályázat: HGYSZ szakmai blog a gyógyszerészek számára
Pályázó: Grayling
Megbízó: Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége

ARANY
Pályázat: CrisisComPass – válságkommunikációs audit és rendszerépítés
Pályázó: Café PR

KÖZÖSSÉGIMÉDIA-OLDAL VAGY CSOPORT

EZÜST
Pályázat: Húsvéti Sofőrhívó kampány
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: HEINEKEN Hungária

CD, DVD, MOZGÓKÉP, PR-FILM, OKTATÓFILM

SHORTLIST
Pályázat: Schweppes – A felfedezés íze
Pályázó: Adamsky Budapest
Megbízó: Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt.

BRONZ
Pályázat: Cetelem Virtuális Időutazás
Pályázó: Uniomedia Communications
Társpályázó: 7Reality, Greenfield Consulting
Megbízó: Magyar Cetelem Bank

EZÜST
Pályázat: Garage – The Internal Reality Show
Pályázó: NNG

ARANY
Pályázat: Nestlé Beba Anyamonológok
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: Nestlé Hungária

ESEMÉNY MINT PR-ESZKÖZ

BRONZ
Pályázat: Soproni Sörrally – A víz nyomában
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: HEINEKEN Hungária

ARANY
Pályázat: Pöri kampány
Pályázó: ComLab
Megbízó: Nestlé Hungária

VÍRUS-, GERILLA-, WORD-OF-MOUTH ÉS EGYÉB, NEM HAGYOMÁNYOS REKLÁMFELÜLETEKET ALKALMAZÓ KAMPÁNY

SHORTLIST
Pályázat: Kontroll alatt a vércukorszint
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: Sanofi-Aventis

BRONZ
Pályázat: Egy napra teljesen megváltozott a budai látkép – Rövidített úton jutottak fel a LandRoverek a várba
Pályázó: Republic PR – Member of Republic Group
Megbízó: British Automotive Hungary

ARANY
Pályázat: Segítő plakátok
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: JCDecaux Hungary

ARANY
Pályázat: Társadalmi kísérlet Sarka Katával
Pályázó: ACG
Megbízó: Abbvie

ARANY
Pályázat: The Real Mannequin Challenge
Pályázó: Greenroom
Megbízó: Budapest Bike Maffia

FMCG TERMÉKEK

SHORTLIST
Pályázat: Schweppes – A felfedezés íze
Pályázó: Adamsky Budapest
Megbízó: Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt.

EZÜST
Pályázat: Nespresso Atelier 2017 – Csúcskávé, csúcsgasztronómia
Pályázó: Noguchi Porter Novelli
Megbízó: Nespresso Magyarország

EZÜST
Pályázat: TiszaXEdző
Pályázó: HPS Experience
Megbízó: Mondelez Hungária

ARANY
Pályázat: Pöri kampány
Pályázó: ComLab
Megbízó: Nestlé Hungária

GYÓGYSZEREK ÉS GYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNYEK

BRONZ
Pályázat: Kontroll alatt a vércukorszint
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: Sanofi-Aventis

EZÜST
Pályázat: Életben maradnának – a tüdőgyulladás védőoltással megelőzhető
Pályázó: DeepInsight
Megbízó: Nyugdíjasok Országos Szövetsége

IT/TELEKOMMUNIKÁCIÓ

SHORTLIST
Pályázat: Mesetablet – Rajzoljunk együtt mesét!
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: Magyar Telekom

BRONZ
Pályázat: ITSH 10
Pályázó: Cluso
Társpályázó: Goodwill Communications
Megbízó: IT Services Hungary

ARANY
Pályázat: Legyél Te is Informatikus! – A Kihívás
Pályázó: Uniomedia Communications
Társpályázó: MEC Hungary
Megbízó: Magyar Telekom

KISKERESKEDELEM

EZÜST
Pályázat: Már villamost is vehetsz a Vaterán. Te mire használnád?
Pályázó: Morpho
Megbízó: Vatera

MŰVÉSZET, SZÓRAKOZÁS

ARANY
Pályázat: Voltál már dán királyfi? Még lehetsz!
Pályázó: Republic PR – Member of Republic Group
Megbízó: Katona József Színház

PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK

SHORTLIST
Pályázat: OTP Jeltolmácsolva
Pályázó: Mito
Megbízó: OTP Bank

EZÜST
Pályázat: OTP Egészségpénztár – A munka nem várhat!
Pályázó: Café PR
Társpályázó: Café Communications
Megbízó: OTP Bank

ARANY
Pályázat: Gázszerelőt Felcsútra! – K&H Üzletet ide! Program
Pályázó: LA Communications
Társpályázó: Laboratory Group
Megbízó: K&H Bank

SZÓRAKOZTATÓ ELEKTRONIAKI ESZKÖZÖK

EZÜST
Pályázat: Mint kép a falon
Pályázó: Noguchi Porter Novelli
Megbízó: LG Magyarország

EGYÉB

BRONZ
Pályázat: Segítő plakátok
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: JCDecaux Hungary

ARANY
Pályázat: Álljon meg egy novellára!
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: JCDecaux Hungary

BELSŐ KOMMUNIKÁCIÓ

SHORTLIST
Pályázat: Marry Me, Beast!
Pályázó: Cluso
Megbízó: IT Services Hungary

SHORTLIST
Pályázat: NNG Values Festival
Pályázó: MITTE Communications
Megbízó: NNG

EZÜST
Pályázat: Te kinek köszönheted a legtöbbet? – Social cafeteria
Pályázó: Republic PR – Member of Republic Group
Megbízó: Republic Group

EZÜST
Pályázat: Vagy akkora hős, mint Rambo vagy McClaine?
Pályázó: MITTE Communications
Megbízó: NNG

SELF-BRANDING MEGOLDÁSOK

SHORTLIST
Pályázat: Nyisd ki a szánkat!
Pályázó: SAKKOM Interaktív

PIACI BEVEZETÉS ÉS ÚJRABEVEZETÉS

BRONZ
Pályázat: Mint kép a falon
Pályázó: Noguchi Porter Novelli
Megbízó: LG Magyarország

ARANY
Pályázat: Magyar startup forradalmasította a mosószerpiacot
Pályázó: Republic PR – Member of Republic Group
Megbízó: Monsun

CSR-MEGOLDÁSOK

SHORTLIST
Pályázat: Adok-Kapok Napok – minőségi ruhagyűjtő akció
Pályázó: Lounge Comm
Megbízó: Premier Outlet Budapest

SHORTLIST
Pályázat: dm Együtt Egymásért CSR program – A nap gyermekei pályázat
Pályázó: Bang Bang Reklámügynökség
Társpályázó: We Are Reklámügynökség
Megbízó: dm

SHORTLIST
Pályázat: Lay's Mosoly
Pályázó: Adamsky Budapest
Megbízó: Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt.

SHORTLIST
Pályázat: OTP Jeltolmácsolva
Pályázó: Mito Social
Megbízó: OTP bank

SHORTLIST
Pályázat: Pöri kampány
Pályázó: ComLab
Megbízó: Nestlé Hungária

BRONZ
Pályázat: ...mert a smink mindenkié!
Pályázó: Well PR
Megbízó: AVON Cosmetics Hungary

BRONZ
Pályázat: Mesetablet – Rajzoljunk együtt mesét!
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: Magyar Telekom

EZÜST
Pályázat: Mentsük meg Katinkát!
Pályázó: Young and Partners
Megbízó: BP2017

EZÜST
Pályázat: Társadalmi kísérlet Sarka Katával
Pályázó: ACG
Megbízó: Abbvie

ARANY
Pályázat: Badily – Tantermi dráma középiskolásoknak
Pályázó: Dreher Sörgyárak
Társpályázó: Starski

ARANY
Pályázat: Oszd meg, hogy megállítsd
Pályázó: ACG
Megbízó: Vodafone és az Ökumenikus Segélyszervezet

NONPROFIT KAMPÁNYOK

BRONZ
Pályázat: #mutimithallgatsz
Pályázó: Próbakő Kommunikáció
Megbízó: Artisjus

EZÜST
Pályázat: Hiányzó emlékek
Pályázó: TASZ

ARANY
Pályázat: Oszd meg, hogy megállítsd
Pályázó: ACG
Megbízó: Vodafone és az Ökumenikus Segélyszervezet

ESEMÉNY PR-KAMPÁNYA

SHORTLIST
Pályázó: Nespresso Atelier 2017 – Csúcskávé, csúcsgasztronómia
Pályázó: Noguchi Porter Novelli
Megbízó: Nespresso Magyarország

BRONZ
Pályázat: Kedvencek Korzója megnyitó
Pályázó: Cluso
Társpályázó: PR Agent
Megbízó: Asia Center

EZÜST
Pályázat: Reform500 – Köztéri installáció
Pályázó: MITTE Communications
Megbízó: Reformáció Emlékbizottság

ARANY
Pályázat: A Derby és Kincsem Film Fesztivál rendezvénykommunikációja
Pályázó: Trinity Communications
Megbízó: Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft.

REPUTÁCIÓ- ÉS ISSUE MANAGEMENT

SHORTLIST
Pályázat: Keresd a vöröset, mentsd meg az életed!
Pályázó: DeepInsight
Megbízó: Roche Magyarország

SHORTLIST
Pályázat: Pappa Pia
Pályázó: ACG
Megbízó: InterCom

SHORTLIST
Pályázat: Soproni 100% magyar árpa
Pályázó: Uniomedia Communications
Társpályázó: Bistro Reklámügynökség
Megbízó: HEINEKEN Hungária

BRONZ
Pályázat: Ingatlancsütörtök
Pályázó: Café PR
Megbízó: OTP Ingatlanpont

BRONZ
Pályázat: Köszönjük neked!
Pályázó: Well PR
Megbízó: HRC Group

BRONZ
Pályázat: OTP Egészségpénztár – A munka nem várhat!
Pályázó: Café PR
Társpályázó: Café Communications
Megbízó: OTP Bank

EZÜST
Pályázat: Flora Blend Bar – A margarin nem mű-anyag
Pályázó: Noguchi Porter Novelli
Megbízó: Unilever

EZÜST
Pályázat: Nestlé Beba Anyamonológok
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: Nestlé Hungária

ARANY
Pályázat: Álljon meg egy novellára!
Pályázó: Uniomedia Communications
Megbízó: JCDecaux Hungary

DIGITÁLIS PR-KAMPÁNY

SHORTLIST
Pályázat: Húsvéti Sofőrhívó kampány
Pályázó: Uniomedia Communications

SHORTLIST
Pályázat: Schweppes – A felfedezés íze
Pályázó: Adamsky Budapest
Társpályázó: Person
Megbízó: Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt.

SHORTLIST
Pályázat: Staropramen Ízművek: A gasztroforradalom bennfentes története
Pályázó: Up Advertising
Társpályázó: Branditorial
Megbízó: Borsodi Sörgyár

BRONZ
Pályázat: Cetelem Virtuális Időutazás
Pályázó: Uniomedia Communications
Társpályázó: 7Reality, Greenfield Consulting
Megbízó: Magyar Cetelem Bank

BRONZ
Pályázat: Itt kell lenned, hogy elhidd! – Digitális PR kampány
Pályázó: Lounge Group
Megbízó: Magyar Turisztikai Ügynökség

EZÜST
Pályázat: Pepsi Vloggerőpróba
Pályázó: Adamsky Budapest
Társpályázó: Special Effects Media
Megbízó: Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt.

ARANY
Pályázat: Voltál már dán királyfi? Még lehetsz!
Pályázó: Republic PR – Member of Republic Group
Megbízó: Katona József Színház

EMPLOYER BRANDING

EZÜST
Pályázat: Programozók védőszentje
Pályázó: NNG
Társpályázó: Café PR, Mitte Communications, Hello Event

ARANY
Pályázat: GE Szülők Napja
Pályázó: Grayling
Megbízó: GE Digital Hungary

INFLUENCER PR-KAMPÁNY

SHORTLIST
Pályázat: A nagy Gecco-mentesítés
Pályázó: Mito
Megbízó: Schibsted Classified Media Hungary

SHORTLIST
Pályázat: Itt kell lenned, hogy elhidd! – Influencer PR kampány
Pályázó: Lounge Group
Megbízó: Magyar Turisztikai Ügynökség

SHORTLIST
Pályázat: Magenta 1 – Nektek találtuk ki
Pályázó: Mito Communications
Megbízó: Magyar Telekom

SHORTLIST
Pályázat: OREO Double Lick for it challenge
Pályázó: HPS Experience
Megbízó: Mondelez Hungária

SHORTLIST
Pályázat: UPC Pop-up Mozi influencer management
Pályázó: ACG
Megbízó: UPC Magyarország

BRONZ
Pályázat: Veled pezseg a város!
Pályázó: POME
Megbízó: Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

EZÜST
Pályázat: Pepsi Vloggerőpróba
Pályázó: Adamsky Budapest
Társpályázó: Special Effects Media
Megbízó: Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt.

EZÜST
Pályázat: Schweppes – A felfedezés íze
Pályázó: Adamsky Budapest
Társpályázó: Person
Megbízó: Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt.

EZÜST
Pályázat: Társadalmi kísérlet Sarka Katával
Pályázó: ACG
Megbízó: Abbvie

ARANY
Pályázat: Legyél Te is Informatikus! – A Kihívás
Pályázó: Uniomedia Communications
Társpályázó: MEC Hungary
Megbízó: Magyar Telekom

ARANY
Pályázat: Pöri kampány
Pályázó: ComLab
Megbízó: Nestlé Hungária

PR-VEZÉRELT INTEGRÁLT KAMPÁNY

SHORTLIST
Pályázat: Lay's Mosoly
Pályázó: Adamsky Budapest
Megbízó: Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt.

SHORTLIST
Pályázat: OTP Bozsik Bajnokok
Pályázó: Mito Social
Megbízó: OTP Bank

SHORTLIST
Pályázat: Soproni 100% magyar árpa
Pályázó: Uniomedia Communications
Társpályázó: Bistro Reklámügynökség
Megbízó: HEINEKEN Hungária

BRONZ
Pályázat: Életben maradnának – a tüdőgyulladás védőoltással megelőzhető
Pályázó: DeepInsight
Megbízó: Nyugdíjasok Országos Szövetsége

BRONZ
Pályázat: Gázszerelőt Felcsútra! – K&H Üzletet ide! Program
Pályázó: LA Communications
Társpályázó: Laboratory Group
Megbízó: K&H Bank

ARANY
Pályázat: Helló Soroksár! – A soroksári IKEA áruház nyitását támogató pr vezérelt integrált kommunikációs kampány
Pályázó: Café PR
Megbízó: IKEA

ARANY
Pályázat: Itt kell lenned, hogy elhidd! – Integrált PR kampány
Pályázó: Lounge Group
Megbízó: Magyar Turisztikai Ügynökség

ÉV PR-MEGOLDÁSA
Pályázat: Oszd meg, hogy megállítsd
Pályázó: ACG
Megbízó: Vodafone, Ökumenikus Segélyszervezet

ÉV MEGBÍZÓJA
Nestlé Hungária

ÉV PR-ÜGYNÖKSÉGE
Uniomedia Communications

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A Skoda biciklis blogja, a We Love Cycling downhill-bajnokkal és bringás divatmárka alapítókkal is forgatott.

A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös felmérése alapján a lángos a verhetetlen balatoni étel.

A Boston Globe kezdeményezte az akciót, amelyben rengeteg szerkesztőség közölt vezércikket a sajtó védelmében.

Rozgonyi Krisztina fog algoritmusokról, a médiaszabadságról, infóbuborékokról, #metoo-ról és Arab Tavaszról beszélni.

Meghívásos tenderen nyert a SentiOne.

hirdetés

FMCG Trafik Workshop, avagy hogyan adj el többet FMCG márkádból a Nemzeti Dohányboltokban? Az Élelmiszer és a Tobacco magazin közös rendezvénye az FMCG szektor számára augusztus 29-én.

Az Élelmiszer az FMCG szektor meghatározó szaklapja új versenyt indít. A verseny célja, hogy megtaláljuk a hazai piac legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeit. Nevezési határidő: augusztus 31.

Célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a Pr Toplistán! Nevezési határidő: augusztus 31.

Business to business kommunikációs verseny, melyre az elmúlt év legjobb B2B kommunikációs megoldásaival jelentkezhetnek ügynökségek, a megbízói oldal képviselői, szolgáltatók és médiumok. Nevezési határidő:09.07.

Workshop Content+Marketing Award kiemelkedő kampányainak bemutatására szeptember 12-én.

A verseny célja, hogy megtaláljuk és díjazzuk a legszebben tervezett és kivitelezett médiatermékeket Magyarországon. Kiemelt kategória 2018-ban: Televízió Nevezési határidő: szeptember 14.

Ismét HR konferencia: ez alkalommal a kékgalléros kihívásokat vesszük górcső alá. Save the date: szeptember 20.

Tervezzük meg együtt a munkavállalód élményét! Időpont: szeptember 28.

Gyógyszerkommunikációs konferencia - Future Pharma október 2-án.

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Nevezési határidő: október 5.

Coaching eszközök a gyakorlatban hr-eseknek, coaching szemléletű vezetőknek és coachoknak. Időpont: október 11., 09.00 - 16.00

Kreatív btl-megoldások és kapcsolódó kommunikációs kampányok versenye. Nevezési határidő: 10.12.

Részletes program hamarosan! 2018. november 15.

hirdetés
hirdetés