hirdetés
hirdetés
hirdetés

Obama mindenben nyert

Az egész világ Obama győzelmét várta, és nem hiába. A demokraták most már elnöke a kutatócégek, elemzők, stratégák és a média jóslatainak megfelelően imponáló fölénnyel utasította maga mögé John McCain republikánus riválist. Obama sikerét eddig is magyarázták, ezután is könyveket fognak belőle írni, mi viszont annak néztünk utána, hogy Amerika első fekete elnökének marketingje milyen jellemzőkkel bírt, miben volt korszerűbb ellenfele kampányánál.
hirdetés

Az amerikai elnökválasztási kampány már szinte minden szempontját boncasztalra helyezték az elemzők, az utolsó körben viszont leginkább a kampánystratégiájáról jelentettek. Legutóbb a Synovate kutatása Barack Obamát és John McCain-t mint márkákat hasonlította össze, a Havas Media birodalomhoz tartozó MPG cég pedig arra mutatott rá, hogy Obama sokkal jobban használta ki az internetet, és jobban fókuszált a célcsoportjaira.

Az MPG saját társadalmi-hálózat modellező rendszere, a Resonance segítségével arra próbált választ kapni, hogy honnan ered Barack Obama kampányának ereje. Az MPG kutatása szerint a demokrata és független választók eleve fogékonyabbak az információkra, könnyebben elérhetők az interneten. Ehhez képest az eleve kevesebb republikánus internet-felhasználót nem kényeztették el annyi interaktív lehetőséggel, mint a demokratákat. Ehhez párosult az a fordulat is, hogy a 2004-ben még a republikánus Bush mellett kardoskodó lapok közül is 47 állt át Obama oldalára.

Az ősz republikánus, McCain médiabüdzséjének majdnem kétszeresével nyomuló Obama kampánystábja – A Bloomberg számításai szerint – csak szeptember-októberben 500 millió dollárral gazdálkodhatott, így talán nem meglepetés, ha a demokrata elnökjelölt a médiakutatási mutatók szerint is biztos győztesnek számított.

A kreatívok is Obama mellett
A Synovate szeptemberben végzett kutatása Obamát a Nokiához, McCaint pedig a Coca Colához hasonlította, amennyiben Obama saját hasznosságára, a problémákra adott megoldásaira fókuszált, míg McCain a tapasztalatot állította kampányának középpontjába.

McCain emellett sűrűn élt a kissé régivágásúnak mondható negatív kampány elemeivel. A kampány során megpróbált hitelességet termelni magának az afro-amerikai és latinó közösségekkel készült kampányfilmjeiben, önmagát többször az adózás hősének állította be, természetesen kijátszotta a „vietnámi veterán” kártyát is. Volt Rocky Balboa, Winston Churchill, emlékezett a szintén katonai múltra visszatekintő családi ősökre, valamint Woodstockot egy beszédében gyógyszerészeti találkozónak nevezte. Vagyis McCain kampánya minden ízében konzervatív szemléletű volt.
 




Ezzel szemben Obama – noha az őt ért vádakra szintén több hirdetésben, tévészereplésben válaszolt, vagy visszalőtt –, sokkal több energiát fordított önmaga és közössége felépítésére, az Obama brand megalkotására. A Synovate kutatása is utalt arra, hogy Obama nem igyekezett saját magát, személyiségét meghatározni, a márkaeltérítést rábízta a választókra, míg McCain kampánya karakteresen azt kommunikálta, hogy ő kicsoda és milyen ember. Most már látható, hogy Obama stratégiája ebben is jobb, korszerűbb volt.


Obama „Yes we can” jelszava hasonlóan legendás karriert is befuthat, mint Martin Luther King milliók által megkönnyezett „I have a dream”-je, a jellegzetes „O” logo, amit a chicagói Sender LCC dizájnercég tervezett szintén ikonikussá válhat, és a Budweiser cég legendás és aktualizált Wassup reklámja is csupa jó pontot eredményezhetett Obamának.



 

 


 

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Hozzászólások (2 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
Köszi Bery,

Merthogy szerinted nem lehet belőle ikonikus jelmondat? Obama még a hangját is kicsit úgy használja, mint Martin Luther King. MLK "I Have Dream"-je egyébként érdekes
módon a '80-as évek végén, '90-es évek közepén az afro-amerikai posztdiszkó-house szubkultúrában reneszánszát élte, ami azért érdekes, mert lehet, hogy a Yes We Can
nem most lesz divatos popkulturális fordulat, hanem évek, évtizedek múlva lesz felkapott frázis a közben rárakódott közösségi-szubkulturális jelentésrétegekkel
együtt.
#
A jelöltek márkaépítési stratégiájáról a Synovate mllett egyébként a Landor Associates és a Penn, Schoen & Berland is beszámolt, mikor a jelöltekről a választókban
kialakult percepciókat, márkaasszociációkat vizsgálták. Arra kérték a résztvevőket, hogy különböző piaci kategóriákban (kávé, filmkarakter, sör, magazin,
gyorsétterem, kereső, hotel, mobil, zene, közösségi oldal, kereskedelmi hálózat, számítógép, autó, rágcsálnivaló...) egy-egy márkához társítsák Obama és McCain
személyét. A legérdekesebb a filmkarakter pozíciója terén feltár különbség. Obama, mint James Bond és McCain, mint Jack Bauer!

Obama meg tényleg egy fókuszáltabb médiamixel próbálta a különböző társadalmi csoportokat megszólítani.

Ha van esély arra, hogy a "Yes We Can" ikonikus jelmondattá válik, akkor ez meg a slágerlisták élére ugorhat:

Obama Girl - http://www.youtube.com/watch?v=wKsoXHYICqU
hirdetés
hirdetés

Tisztességtelen módon reklámozták a Black Friday-es akciókat. 

A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) ötödik alkalommal hirdette meg az Employer Branding Awardot az idei év elején. 

Az EY nemzetközi felmérése szerint a fogyasztók szorongása a korlátozások feloldása után is megmaradt.

A cél az új szlogen bevezetése, a hazai gyártás, illetve a márka és Szikszó város kapcsolatának tudatosítása.

De Bayer Zsolt fröcsögését és a Híradó sajátos szerkesztési gyakorlatát már nem büntette a Médiatanács.

DIGITALIZÁLVA – ÚJ MEGOLDÁSOK SAVE THE DATE 07.23. 14:00

Hetedik alkalommal rendezzzük meg content marketing versenyünket, amelyre most megújult kategóriarendszerben jelentkezhetnek az ügynökségek, médiumok és a megbízói oldal képviselői az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásaival.

Bemutatjuk a GyártásTrend első, letölthető online webinárját! #FACTORY Insight - II. rész: Autóipari technológiák. A szakmai anyag egy hónapig elérhető!

A Kreatív második alkalommal hirdeti meg az Influt, a közösségi márkavezérek versenyét, melyre az elmúlt év legjobb, influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányait és aktivitásait várjuk.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2020. július 31.

Mentes-M Díj 2020-ban is! Idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2020 augusztus 31.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.

hirdetés
hirdetés