hirdetés
hirdetés
hirdetés

NFÜ - feljelentő oldalt indított

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) anti-lop néven indított feljelentő oldalt, ahol a felhasználók név nélkül jelenthetnek be uniós támogatásokkal kapcsolatos vélt vagy valós visszaéléseket. A honlap emellett az NFÜ szándékai szerint segítséget kíván nyújtani az érdeklődőknek és a saját pályázatot íróknak is.
hirdetés
Az NFÜ november 13-án indította el az anti-lop.gov.hu címen elérhető feljelentő portáljának egy hónapos tesztüzemét.

Az ügynökség honlapján olvasható közlemény szerint Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter kezdeményezésére fejlesztették ki a portált, amelyen keresztül bárki névtelenül bejelenthet az uniós támogatásokkal kapcsolatban tudomására jutott visszaéléseket vagy törvénytelenségeket, és tájékozódhat a megtett intézkedésekről.

A feljelentőknek egy elektronikus űrlapot kell kitölteniük, amelyen részletezhetik a tapasztalt visszásságot. A megindított kivizsgálásnak a tájékoztató szerint háromféle eredménye lehet: a bejelentés megalapozatlanságának megállapítása vagy egy úgynevezett szabálytalansági eljárás megindítása, a legsúlyosabb esetekben az NFÜ pedig megteszi a feljelentést.

Saját bejelentése eredményéről a rendszer e-mailen értesíti az ügyfelet. A honlapon egyébként összefoglaló táblázat is található, amely minden bejelentés esetében tartalmazza a regisztrációs számot, a beérkezés tényét és dátumát, illetve a vizsgálat eredményét. Ez alapján bárki tájékozódhat a szabálytalan eljárások kapcsán indított vizsgálatokról.

A feljelentési lehetőség mellett az internetes pályázó-tájékoztató információs rendszer is átalakult az NFÜ honlapján, mellyel az ügynökség hosszabb távú célja az, hogy a pályázó egy jelszóval az interneten keresztül érdemben tudjon ügyeket intézni akár a dokumentumok kinyomtatása és aláírása nélkül is.

Arról, hogy megbízott-e ügynökséget az NFÜ a honlap fejlesztési munkáival, és hogy lesz-e kampánya az anti-lopnak, egyelőre nincs információnk.
(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Négyféle csokit olvasztott össze egy táblába az édességgyár, és ezzel nem csak azokra gondolnak, akik Gombóc Artúr nyomdokain járva, minden csokoládét imádnak.

Lassan teljes az idei filmfesztivál programja, és már összeállt a nemzetközi zsűri is.

Őry Eszter két barátjával hozta létre az ArtNeszt, a képzőművészeti ügynökséget.

Urbán Zsolt a HírTV vendége volt, ahol a CBA csak az apropót adta, valójában a fő témát a #loveislove kampány szolgáltatta.

Egy évre szól, de kétszer meghosszabbítható további egy-egy évre.

hirdetés

Mentes-M Díj újra! Megújult és új kategóriákkal idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

Keressük Magyarország legszebb, legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásait! Nevezési határidő: 2019.08.30.

Találkozunk szeptemberben! Gyertek el, egyszerre két szakmai konferenciát is adunk a Nagy Kreatív Márkanap két hajóján. Egy egész nap az A38-on együtt! 2019.09.04.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A szeptember 6-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop szeptember 12-én, limitált létszámmal.

Az Üzlet és Pszichológia és a hrpwr.hu ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 3.0 szakmai konferencia szeptember 26-án.

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Nevezési határidő: október 4.

Az eladásösztönző marketing titkai: élmény, adat, taktika. Hogyan ötvözzük az adatokat az élményekkel? Influencerek és eladásösztönzés tartalommarketinggel – jó és rossz példákon keresztül. Tudatos fogyasztó vs. Promo érzékenység – minden kiderül a proMO2019 workshopon! (x)

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Zöld marketing és kommunikáció Itt a zöldár! A tudatos fogyasztók már átlátnak a greenwashingon, de mi jön ezután? Save the date: 2019.10.10.

hirdetés
hirdetés