hirdetés
hirdetés
hirdetés

Ők legalább nem önként mentek a vágóhídra

Nem kellett volna az innovációt átengedni külső szereplőknek. A felhasználói élményt ugyanis nem megtartani, hanem megújítani kellene ahhoz, hogy az iparágnak legyen jövője – mondja a lapcomos Nádori Péter. Az írás a Media Hungary 2017 konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata, a héten megjelenő Kreatív magazinban nyomtatva is olvasható.

hirdetés

A magyar médiapiac 2017-ben oly mértékben sajátos struktúrákba rendeződik, olyan különös modelleket működtet, olyan sosem látott jelenségeket produkál, amelyek értelmezéséhez nem árt, ha kilépünk a média-gazdaságtan megszokott kategóriái közül. Miközben az oly sokszor emlegetett médiafogyasztási szokások globális erők hatására globális trendeket produkálnak – és ezek közt a trendek közt ritka az, ami a „sajtónak” nevezhető szegmenst nem a korábbinál kedvezőtlenebb helyzetbe taszajtja –, lokálisan olyan torz valami jött létre és burjánzik tovább, hogy az enyhén szólva megnehezíti úgy az elérés optimalizálását, mint az élmény megtartását.

Iszonyatos mennyiségű közpénz ment el az elmúlt évtizedben az épp aktuális kormányzattal jó viszonyt ápoló médiumok finanszírozására, médiabirodalmak építésére. A tartalomipar egy része – sajnos éppen az, ami közélettel foglalkozik – rettenetes állapotba került. Ki gondolta volna, hogy az egykor a semleges hírszolgáltatás gyakran szürkének minősített, ám következetes és megbízható logikájával tömegelérést és -bizalmat szerzett Origóból a durván személyeskedő, arcátlanul és tudatosan félrevezető politikai propaganda fóruma lehet? Hát én nem.

A globális oldalról a Google és még inkább a Facebook eluralkodása a tartalomhoz való hozzáférés területén első körben csak („csak”) az érintett médiavállalkozások bevételeit vágta vissza egyre súlyosabban, aztán a médiamárka-építés lehetőségeit szűkítette be, miközben a változás ereje kikényszerítette azt is, hogy maga a tartalom megváltozzék. Jöttek a klikkvadász címek, tartalmak, a facebookos stb. terjedésre optimalizált „tartalomszolgáltatók”.

Abban persze semmi új nincsen, hogy a média alkalmazkodik a tartalomterjesztés lehetőségeinek változó realitásaihoz. Ahol csak postai úton, előfizetésben terjeszthetők hírlapok (mint például a Bach-korszak Magyarországán), ott nemcsak alacsonyabbak a példányszámok, mint ahol engedélyezett az utcai árusítás, a kolportázs, hanem másmilyen is a termékpaletta. (Ha csak előfizetőkhöz juthat el az újság, nincs impulzusvásárlás, sokkal csekélyebb a napi tálalás, a szenzációk szerepe.) Az elmúlt évek változásainak sajátossága az, hogy a meghatározó új (legalábbis az úgynevezett „legacy media” dinóihoz képest új) szereplők egyszerre viselkednek úgy parazitaként, meg úgy is, mint a közmondásos 500 kilós gorilla. Hogy miért?

Hát, úgy gondolhatják, hogy a tartalomipar – mint olyan – léte számukra a nice-to-have kategóriába sorolható, vagyis kellemesen járul hozzá az üzletmenethez, de működése nem létkérdés. Vagy lehet az a megértésük, hogy ez az iparág, minden nyavalygás ellenére, éppen hogy elég életképes ahhoz, hogy a változó körülmények közt is fennmaradjon, és ellássa a felhasználókat azokkal a tartalmakkal, amiket megoszthatnak, kereséssel fellelhetnek. Vagy tényleg azt a percet várják, amikor az utolsó, kicsit is hagyományos értelemben vett szerkesztőség megszűnik, ők pedig végre elindíthatják, nyolc vagy tíz munkatárssal, a Végső és Egyetlen hírszolgáltatást. Ez utóbbi persze vicc csak. (Remélem.)

Nádori Péter

Évek óta látszik: azzal a nem várt helyzettel kell valamit kezdenünk, hogy a rég elparentált nyomtatott sajtóban egy kis odafigyeléssel még mindig lehet egészséges nyereséget produkáló termékeket működtetni, miközben az online média világában a nem-fikciós tartalom-előállítók helyzete úgy általában meglehetősen bizonytalannak tekinthető. A Google és a Facebook igazi diszruptív innovációt hoztak a médiapiacra, miközben a tartalomipar jó részét az a veszély fenyegeti, hogy a lemezkiadók sorsára jut. Azok se mind mentek csődbe, ám jelentőségük saját iparágukon belül sokkal kisebb, mint az aranykorban, a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben. Alakulhatott volna másképp? Természetesen igen, már csak azért is, mert a piacuk jellemzőiből következően ezek a vállalatok sokkal kevésbé kiszolgáltatott helyzetből indultak, mint a hírmédiumok. Az innovációt azonban – hosszú, bonyolult a sztori persze, de összességében igaz – átengedték külső szereplőknek, amelyek, óriási meglepetésre, a saját érdekeiket fontosabbnak tartották a kiadókénál.

A hírmédia-tulajdonosok legalább azzal vigasztalhatják magukat, hogy nem önként mentek a vágóhídra. Az emberi civilizáció bizonyos vívmányainak hívei viszont aggódhatnak, mert míg Adele nyilvánvalóan akkor is tud énekelni, ha nem egy multi adja ki a felvételeit, korunk Woodwardja és Bernsteinje egyáltalán nem ilyen egyértelműen írhatja meg elnökbuktató cikkeit, ha nem áll mögötte egy professzionális szerkesztőség.

A kicsiny magyar médiapiacon a globális hatások eleve durván érvényesülnek. Adjunk ehhez hozzá egy olyan kormányzatot, ami a médiában a semlegesség egyébként európailag és alaptörvényileg is vállalt fenntartásának látszatára sem törekszik már, sem üzleti, sem tartalmi tekintetben. A maga módján az itt kiépült rendszer – az egymás által felböfögött propagandát köröztető álmédiumokkal, a szabályozás már hihető módon indokolni sem próbált folytonos változtatásaival – közel olyan innovatív, mint a Google a maga területén. A szó köznapi értelmében meglehetősen diszruptív is, amennyiben komplett ágazatokat zabál be vagy szüntet meg aktuális politikai céljai érdekében – de hogy az így létrehozott új „értékhálózatot” elfogadnák-e akként a téma szakemberei, afelől vannak kétségeim. Pedig hát… érték van, hálózat van, mi kell még?

Eközben és ezáltal a „sajtó” közegében az innováció – legyen szó a szűken vett tartalomról, annak tálalásáról, terjesztéséről, marketingjéről – feltételei enyhén szólva kedvezőtlenek. Az állam nemhogy igyekezne változtatni ezen, hanem ellenkezőleg, szinte teljesen elégedett. (Elégedettebb láthatólag csak akkor lenne, ha végleg megszűnne a független média.) Befektetők nincsenek, miért is lennének, a belső erőforrások a végsőkig ki vannak használva. A magyar internetes médiumok szerkesztőségeiből nem azért nem dobták még ki a PC-ket, nem azért nem fejlesztettek új, mobilra optimalizált szerkesztőségi rendszereket, és nem azért nem kapott minden munkatárs egy-egy erőteljes okostelefont, mert az ezeken a helyeken dolgozók nem tudják, hogy a tartalmat mobilon fogyasztó közönségnek gyümölcsözőbb lehetne így gyártani azt a tartalmat, hanem mert ilyesmire ezeknél a vállalatoknál nincsen forrás.

Pedig a felhasználói élményt valójában nem megtartani, hanem megújítani kellene ahhoz, hogy az iparágnak legyen jövője. Innováció nélkül végünk. És, miközben minden tiszteletem azoké, akik szuper dolgokat rendelnek meg, illetve állítanak elő ezen a fronton, az nem lesz elég, hogy a pr-cikket megcsináljuk rendesen és elnevezzük natív tartalomnak.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A Neo Interactive felelt az átalakításért.

Jönnek a Mások! Animált plakát is készült.

Ráadásul menekült művészek alkotásain keresztül.

A tőle megszokott agyament stílusban.

Nyári műsorstruktúrára vált a csatorna, lesznek szünetelő műsorok.

hirdetés

A verseny célja, hogy megtaláljuk Magyarország legszebben tervezett és kivitelezett termékcsomagolásait. Hosszabbított nevezési határidő: május 26.

A 2016-os Employer Branding Award díjazott kampányainak bemutatása május 23-án

Idén kilencedik alkalommal hirdetjük meg az online videótartalmak versenyét. Nevezési határidő: május 26.

Content+Marketing Award díjátadó és workshop május 31-én.

Gyakorlati képzés a sikeres Google AdWords kampányokhoz. Időpont: június 7.

Mitől érzi magát sikeresnek a munkavállaló? Valóban csak a hr-es felelőssége? Konferencia nem csak HR szakembereknek

Hotel, restaurant&more - Nevezési határidő: június 30. Nevezd be éttermed / szállodád Magyarország egyetlen vendéglátóipari dizájn versenyére!

hirdetés
hirdetés