Beszéljünk a teremben lévő elefántról, mondja Ken Auletta, a New Yorker újságírója a Cannes Lions nagytermében. Sir Martin Sorrell, a világ vezető ügynökségcsoportja, a WPP áprilisban lemondásra kényszerült elnöke érdeklődő arccal válaszol: milyen elefántról?

Hát, annak körülményeiről, ahogy távozni kényszerültél – megy bele kényszeredetten a játékba Auletta, és a Wall Street Journal és a Financial Times vádjait idézi. A két üzleti lapnak alkalmazottak tucatjai mesélték Sorrell távozása után, hogy a főnök nem csak verbálisan zaklatta a beosztottjait, de egyszerűen gonoszan is viselkedett. Van ebben igazság? – néz rá kérdőn az újságíró.

Nem akarok semmit belemagyarázni Sorrell testbeszédébe, de az biztos, hogy félóra kényelmes hátradőlés után ezen a ponton előre dől a kanapén, próbál egy új pozíciót találni. Azt mondja közben, hogy ha az a kérdés, nehéz ember-e, akkor biztosan nem könnyű személyiség, és hogy valóban sokat követel, de közben hozta a számokat. Auletta közbeveti, hogy 20-25 panaszos forrásról van szó. „Talán nem a megfelelő 20-25 emberrel beszéltek” – erre Sorrell.

Táncolnak még egy kicsit, amiből kiderül, hogy Sorrell szomorú és csalódott, de úgy gondolta, a kialakult helyzetben mindenkinek ez lesz a legjobb – és hogy a helyzetnek az is a része, hogy a WPP számai 9-12 hónapja stagnáltak, erősödött az üzleti nyomás.

„Le lettem lőve” – mondja, reflektálva arra, hogy Auletta korábbi könyvében azt mondta, az egyetlen módja, hogy valaki levegye őt a WPP éléről az, hogy lelövi. A vizsgálat alapjáról – hogy hetyegett-e kéjnőkkel és WPP-pénzből fizetett-e értük – nem esik szó, szimbólumokban megbeszélik, hogy arról szóvivőkön keresztül mindent cáfolt.

Irány a digitális India!

A nagytermes mutatvány után percekkel Sorrell a sajtószobában is kiállt (kiül) az újságírók elé, a nemzetközi sereg főleg a villámgyorsan összerántott új cégről, az S4 Capitalről kérdezi. A reklám digitális, új felére akar koncentrálni vele, amiben a növekedés lehetőségeit látja. Mindezt egyes országokra, nem egy hálózati étoszra fókuszálva, és az országokon belül olyan ügyfelekre, akik az új technológiák, például a keresés vagy a social vállán épültek fel – mondjuk, Indiában, vagy egy kérdésre reagálva azt mondja, hogy Brazíilában.

Minderre nem korlátlan, de „szignifikáns mennyiségű” tőkéje van a Cityből. Arra a kérdésre, hogy őket nem ingatta-e meg a kéjnős sztori, azt mondja, az majd kiderül.

Szerinte az összes nagy holding ugyanabba az irányba mozog: hogy felszámolja a területek szerinti elkülönülést, a silórendszert. Everybody wants to have one firm, a végén mindenki egyetlen céget akar, csak az a különbség, hogy ki milyen gyorsan halad. A Havas szerinte nagyon, az IPG eléggé. A Dentsut megdicsérte az erős médiás-digitális lábért, a Publicist a stratégiavezéreltségért (de közben aggódott, jó ötlet-e olyan erős márkákat, mint a Saatchi & Saatchi, a Leo Burnett vagy a BBH háttérbe szorítani a nagy Publicis-ernyő kedvéért).

Az Omnicomot tartja a legkevésbé integráltnak, és azt mondta, a WPP is haladhatott volna gyorsabban, még a név viszi a hátán, nem az, hogy mennyire értik az országokat és az ügyfeleket.